2025. január 30., csütörtök 15:41
Káel Csaba filmügyi kormánybiztos elárulta, hogy a Nemzeti Filmintézet miért utasította el annak idején Herendi Gábor nagy sikerű Futni mentem című filmjét, és arról is beszélt egy interjúban, hogy mi számít egyáltalán a 21. században független filmnek. Beszámolt arról is, hogy nagy az érdeklődés Kínából Rákay Philip produkciói iránt.
„A magyar filmnek az teszi a legjobbat, ha minél több és jobb mozgókép készül” – mondta a Mandinernek Káel Csaba, kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke, aki az interjúban arról is beszélt, hogy rekordévet zárt a hazai filmgyártás, hogy mely alkotásokat sorolja a független filmek kategóriájába, és hogy miért nem megy bele a filmes számháborúba, amihez szerinte nem is lehet pontos nézőszámmal kalkulálni. Káel Csaba elárulta azt is, hogy annak idején miért utasította el a filmintézet Herendi Gábor utóbb nagy sikerű Futni mentem című filmjét.
Káel Csaba az interjúban az alábbi témákról fejtette ki a véleményét:
- A filmügyi kormánybiztos reagált arra az állításra, hogy 2024-ben több független játékfilm készült Magyarországon, mint állami támogatású, és ezeket tízezrekkel többen is láttak, mint az előbbieket. Szerinte a sajtó félrevezeti az embereket téves és szubjektív következtetéseivel, továbbá lényeges dolgokat hagy ki a nézettségi adatokra vonatkozóan. Nem is szeretne „belemenni a számháborúba”.
- Káel úgy véli, szigorú értelemben véve független film csak az a produkció lehet, amely nem igényli vissza az államtól a gyártási költségek egyébként a magyar támogatási rendszer szerint jogosan járó 30 százalékát. Ezzel a haza és külföldi produkciók nagy része él is.
- Érdekesnek nevezte, hogy a Semmelweis „valahogy kimaradt a nagy számolásokból”, miközben háromszázötvenezer nézőjéből kétszázezret szerzett tavaly. A kormánybiztos szerint a 21. században nem lehet pontosan tudni a mozis nézőszámokat, mert a mozik egy része nem vezet naprakész kimutatást.
- Elárulta, hogy a támogatási összegek felett diszponáló filmintézet azért nem tartotta annak idején alkalmasnak Herendi Gábor utóbb nagy sikerű és nézettségű Futni mentem című alkotását, mert nem volt elég jó. Ezt szerinte az alkotók is így gondolhatták, mivel egy teljesen más forgatókönyv-verzióból készült el a film, és az náluk már nem járt. A Nemzeti Filmintézet vezetője szerint ráadásul, mivel az alkotás egy cseh film újragondolása, inkább a piacra bízták a támogatását. „Egy állami fenntartású szervezetnek ugyanis nem az ilyen típusú alkotások létrejöttének segítése az elsődleges feladata.”
- Pozitívumként említette, hogy bár Rákay Philip Most vagy soha! című történelmi filmje már a bemutatója előtt átpolitizálódott, ezért hátrányból indult, az ő és társai produkciói iránt komoly érdeklődés mutatkozik Kínából.
A magyar film jelentőségéről Káel Csaba a Nemzeti Filmintézet új filmstúdiójának megnyitóján is beszélt, ezt itt olvashatja el.
(Borítókép: Káel Csaba 2025. január 30-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)