Dallos Szilvia ma is gyönyörű. A szinkronkirálynőnek becézett színésznő kedvesen és meghatottan állt a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, ahol a 90. születésnapján köszöntötték, majd sorban elbeszélgetett azokkal, akik dedikáltatni szerették volna vele a könyvét, a második kiadásban megjelent Utószinkron című drámát.
Ha valaki ismeri a szinkron világát, az Dallos Szilvia. Több száz színésznőnek kölcsönözte a hangját élete során, akit talán a legtöbben ismernek, az Barbara Bel Geddes, vagyis Ellie Ewing a Dallasból. Könyvet is írt Magyar hangja. A szinkronizálás története címmel, és nála több történetet, anekdotát senki nem ismer a szinkronstúdiók világából, ezeket kötetben is kiadta.
Dallos Szilvia az 50-es éveket is ismeri, hiszen 1935-ben született, az Utószinkron című drámájában pedig szinkronszínészek tragédiáján keresztül mutatja be a kort, amikor az állampárt semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy a céljait elérje. És mi lehet jobb megoldás a valóság átírására, mint egy utólag felvett „szinkron”, ahol a szereplők tátogására a színészek az eredeti vallomásokkal ellentétes szöveget mondanak fel?
Az Utószinkron két felvonásból áll, és az első még mulatságosnak is mondható. Egy orosz munkás-színjátszócsoport érkezik Budapestre, és az – egyébként szovjet filmeken edződött – magyar színészek azt a feladatot kapják, hogy élőben szinkronizálják az előadást. Ebből persze hatalmas káosz kerekedik, de ez csak előjáték az ennél sokkal kegyetlenebb feladathoz: koncepciós perek előre megírt beismerő vallomásait kell „rámondaniuk” az elítéltek teljesen más értelmű, a vádakat tagadó szövegeire.
Választásuk nincs, ha ezt nem teljesítik, ők válnak áldozattá.
Az írónő-színésznő úgy gondolta, hogy szeretett hivatásán keresztül lehet a legjobban bemutatni a korszak bornírtságát és kegyetlenségét, mert a diktatúra legfőbb célja maga a „szinkron”: az emberek azt mondják, amit a hatalom diktál. A drámát először 2006-ban adta ki a Nap Kiadó, és be is mutatták a Budapesti Kamaraszínházban, Iglódi István rendezésében. Olyan színészek játszottak benne, akiknek a nevét sok-sok film végén hallhattuk, mások mellett Haás Vander Péter, Czvetkó Sándor és Szélyes Imre.
A darab ősbemutatójaként mégsem ezt tartja számon az író-színésznő, hanem a Németh László Gimnázium előadását, ahova a gimnazisták Dallos Szilviát is meghívták.
A színdarab most újra megjelent, és a könyvbemutatót a Nap Kiadó vezetője, Sebestyén Ilona összekötötte Dallos Szilvia köszöntésével. A színésznő, aki ma is aktív életet él, 2025. január 30-án töltötte be a 90. életévét. Ha nem tudnánk, hogy balettmesternő is volt, akkor is kitalálnánk, olyan szép tartással és finom eleganciával fogadta a méltató beszédeket.
Az Utószinkron című kötetet Gróh Gáspár irodalomtörténész mutatta be, a Magyar Művészeti Akadémia nevében Juhász Judit köszöntötte a Balázs Béla-díjas színésznőt, de kapott egy csokrot a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól is. Meghívást kapott az alkalomra Heltai János Imre, az a magyartanár, aki a tanítványaival először játszotta el a darabot: elmesélte, hogyan nézelődött a könyvesboltban valamilyen színpadra állítható művet keresve, és hogyan akadt meg a szeme az Utószinkron című köteten.
Az esten Dallos Szilvia Szakonyi Károlytól, a Kazinczy Alapítvány elnökétől pedig megkapta a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjat.
Meghatottan vette át a kitüntetést, és bár magabiztosan állt a mikrofon elé – ahol az egész életét töltötte –, nevetve azt mondta, hogy legközelebb majd hosszú beszéddel készül, most csak annyit mond, hogy „köszönöm”. Legyen így, kedves Szilvia, további szép, díjakban és könyvekben gazdag éveket kívánunk!