Új játszóhellyel gazdagodik Budapest, az egykori Bástya mozi emeleti karzata és vetítője alakul át színházzá. A Bástya Színház első előadása 2025. február 20-án lesz, a Minden jót, Leo Grande című film színpadi változatát Udvaros Dorottya és Medveczky Balázs főszereplésével Keresztes Tamás rendezi. A további tervekről Ozsgyáni Mihály művészeti vezető beszélt.
Az egykori Bástya mozi Erzsébet körúti portálja mögött sokáig egy bankfiók működött, a mozi hátsó traktusában ázsiai holmikat árultak. Ezt a hátsó részt vette birtokba a Fátyol Kiadó, majd Behrmann Mariann ügyvezető igazgató és Osgyáni Mihály művészeti vezető irányításával elkezdték lerakni egy új stúdiószínház „alapköveit”, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy elkezdték kitakarítani, majd felújítani az épületet. Az egykori Bástya mozi még talán Bástya elvtárs szellemét is őrizte, hiszen több évtizede érintetlen állapotokat találtak, többek között harmincéves mozijegyekkel a falborítás mögött.
A parányi színház azonban elkészült, és már a bejáratot is kalandos megtalálni a Dohány utca felől. A színpad a mozi emeleti karzatán kapott helyet, a nézőtér a mozigépész egykori birodalmát foglalja el.
Embertelen másfél éven vagyunk túl, nem gondoltuk, hogy ennyi munkával jár majd az épület rendbetétele
– meséli Osgyáni Mihály, aki a magántőkéből megvalósuló, 90 nézőt befogadni képes stúdiószínház előadásiról is nagy lelkesedéssel beszél.
A programok között helyet kapnak új bemutatók, már sikerrel futó produkciók, valamint különleges vers- és koncertszínházi estek is.
Változatosan, többféle műfajban, stílusban szeretnénk jelen lenni a színházi életben, ahol sokan találnak számukra kedves színészeket és előadásokat. Sokakat vonzanak azok a színházi terek, ahol a néző szinte benne ül a játéktérben, és a színészek minden rezdülését látja. Akik kedvelik ezt a fajta stúdiószínházi közeget, szeretni fogják a Bástyát
– mondja Ozsgyáni Mihály művészeti vezető.
A nyitó előadás Katy Brand Minden jót, Leo Grande című filmjének színpadi változata lesz Keresztes Tamás rendezésében, Udvaros Dorottyával és Medveczky Balázzsal a főszerepben. A darab tabukérdéseket feszeget, érzékeny és humoros történet önmagunk felfedezéséről és az emberi kapcsolatokról.
A Bástya Színház otthont ad máshol megszületett produkciónak is. Ilyen a Három és fél nővér című Selmeczi Bea-mű, amelyben Csehov hőseinek sorsát szőtte újra a szerző. A darabban négy színésznő, Járó Zsuzsa, Herczeg Adrienn, Varga Lili és Tar Judit szerepel Telihay Péter rendezésében.
Szintén Telihay állítja színpadra Forgách András A pincér című darabját, amelyben Gubik Ági és Hajnal János játszik. Farkas Zita Egy vagyok című, a női lélek bugyrait bejáró monodrámájában Bacsa Ildikó látható. Ryunosuke Akutagawa és Müller Péter A vihar kapujába című művét a fiatal, tavaly végzett Nyáry Ádám állítja színpadra Kiss Nikolett, Widder Kristóf és Váradi Gergely előadásában.
Műsorra kerül a Sweet Charity, Auksz Éva koncertszínháza is, amelyet Őze Áron rendezett. Kökényessy Ági, Nagy Enikő, Bardóczy Attila és Schlanger András pedig egy francia vígjátékot keltenek életre, a Skót mámort.
A dán szerző, Annagrete Kraul Két magas nő meg ő című tragikomédiája két negyvenes nő és egy férfi kapcsolatáról, álmairól, magányáról és útkereséséről szól Bacsa Ildikó, Varga Klári és Baksa Imre alakításában, Botos Éva rendezésében. Márciusban kerül műsorra Péterfy Novák Éva – Szentesi Éva – Dobák Lívia A rózsaszín ruha című darabja, amely nőkről mesél, akik feleségek és szeretők, boldogságuk más boldogtalansága, megcsalatásuk a másik öröme. Sárközi-Nagy Ilona, Sipos Vera és Majzik Edit játszik benne, Sipos Vera rendezésében.
Kimondottan fiataloknak szól Sebastian Seidel komédiája, a Hamlet for you. Két állástalan, kényszerből mozibüfésként dolgozó színész a fejébe veszi, hogy munkaidőn kívül felkészülnek egy Hamlet-bemutatóra, amiben minden szerepet ők maguk játszanak. Sikó Koppány humoros, ötletes rendezésében két fiatal művész, Tarlós Ferenc és Oláh Béla látható.
Vinnai András A szerelem zsoldosai című műve egy szkeccskabaré: rövid, komikus jelenetek sorozata betétdalokkal dúsítva, amely garantált szórakozás Marjai Virág és Janklovics Péter előadásában, Herczeg Adrienn rendezésében. Marsha Norman szívszorító drámájának, a Jóccakát, anyám! bemutatójának különlegessége, hogy
az anya-lánya viszonyt feldolgozó darabban az anyát és a lányát a valódi életben is anya és lánya alakítja, Györgyi Anna és Kiss Anna Gizella.
Az előadást Blaskó Borbála rendezi. A színház repertoárjában a vers mint műfaj szintén kiemelt helyet kap verses estek, irodalmi beszélgetések formájában. Műsorra kerül például Sipos Vera rendezésében a Verslábon HAZAfelé című lírai est.