A Jelenkor című folyóirat megmentésére hatalmas összefogás szerveződött az elmúlt hónapokban. Az olvasás szerelmesei, írók, szerzők és különféle szakmai szervezetek szálltak be, hogy kisebb-nagyobb összeggel támogassák a lap túlélését, ami megfelelő állami támogatás híján egyre közelebb került a megszűnéshez. Nyáry Krisztián író most arról számolt be, hogy saját adománygyűjtése a vártnál sokkal jobban alakult. Az eredetileg kitűzött célösszeg mintegy ötszörösét sikerült összeszednie a Jelenkor megsegítésére.
Ahogy arról az író egy Facebook-bejegyzésben is beszámolt, eredetileg 250 ezer forintot tűzött ki célként, amikor belevágott az adománygyűjtésbe. Ehhez képest jócskán túlteljesített. November és december folyamán 1 136 493 forintot sikerült összeszednie a Jelenkor megsegítésére, amiért nagyon hálás mindenkinek, aki hozzájárult a végösszeghez.
Én magam eredetileg úgy mértem fel adománygyűjtő potenciálomat, hogy 250 ezer forint összeszedését állítottam be célként. Ehhez képest november és december folyamán 1.136.493 forint adomány érkezett a felhívásomra a folyóiratnak
– fogalmaz az író.
Nyáry Krisztián külön kiemeli, hogy a Jóügyekért felületén több mint kilencmillió forintnyi felajánlás jött össze. Nádas Péter felajánlása, aki műtárgyakat bocsátotta jótékonysági aukcióra, több millió forintnyi adományt gyűjtve ezzel.
Ahogy korábban megírtuk, a magyar nyelvű folyóiratok támogatási rendszerét is érintette az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt 130 pontos határozatcsomag, amely több kiemelt beruházás esetében rögzíti, hogy nem ad rájuk többletforrást. Ez azt jelenti, hogy 1 milliárd 800 millió forintos többlettámogatástól esett el a szcéna.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter novemberben lapunknak elmondta: „nagyon jó dolog, hogy az Index arról is beszámolt, hogy volt egy forrásmegállítás, forrásszűkítés, de most az NKA kollégiumán keresztül ezt a forrást pótolni tudjuk”.
Az NKA az erről szóló határozatában 45 lapot sorol fel: a szépirodalmi kiadványok közül pénzhez jut többek között az Alföld (6,8 millió), a Hitel (15,8), a Jelenkor (6,8) a Kortárs (15,8), a Magyar Napló (15,8) és a Tiszatáj (15,8) is. A Filmvilág 2,35 milliót kap, a Magyar Teátrum 22,8 milliót, a Kommentár 34,8 milliót. A kiemelt jelentőségű folyóiratoknak ráadásul hároméves távlatban, 2027-ig biztosítják a forrásokat, ehhez a korábbi évek gyakorlatának megfelelően évi 400 millió forint erejéig vállalnak előzetes kötelezettséget.