Nem minden énekes arról híres, hogy a csillagokat is leénekli az égről. Vannak, akik szimplán mesélnek, történeteket szavalnak dallamosan, finom részletességgel nyílnak meg százak és ezrek előtt. Csupán maréknyi ilyen előadó van a világban, pontosabban maréknyi, akitől ez őszinte és hiteles. Ők nem szuperlatívuszokban fejezik ki magukat, belőlük könnyedén szalad ki a szó. Ilyen volt Dean Martin, Frank Sinatra vagy Tony Bennett. Ilyen volt a 60 éve eltávozott Nat King Cole.
A fekete énekest, aki a XX. század első felében kezdte karrierét, a fehérek és az afroamerikaiak is imádták – és vetették meg.
Pedig Cole-t nem ez határozta meg.
Egy jazz-zongorista volt, akinek – a legenda szerint – énekesi karrierje egy részeg embernek köszönhető, aki nem elégedett meg azzal, hogy az ifjú zenész csak zongorázik a bárban, éneket akart hallani.
A dalt, amit a vendég kért, Cole nem ismerte, ezért inkább a Sweet Lorraine-t kezdte énekelni. Miután a közönség meghallotta az addig némán zongorázó zenész hangját, nem is hagyták, hogy újra elcsendesüljön, beleszerettek abba az őszinteségbe, ami az énekét átjárta.
Kezdetben jazz-zongorista akartam lenni, időközben énekessé vált. Érzésből énekeltem, és egyszerűen így jött ki belőlem
– fogalmazott egy 1956-os rádióinterjúban.
Énekesként hatalmas sikereket ért el. Számos toplistás lemeze és dala született az 1940-es években a Capitol Records egyetlen fekete formációjában, a King Cole Trio tagjaként. Mint szóló, énekes sztár, leginkább az 1950-es évektől beszélhetünk róla, de zongoristaként sem hagyott fel professzionális tevékenységével. Bár már a '40-es évektől szerződés kötötte, hogy hangját és nevét csakis a Capitol égisze alatt használhatja, álneveken rengeteg dalban működött közre különféle előadókkal mint zongorista.
1956-1957-ben Cole már akkora sztárnak számított, hogy saját tévéműsort is vezetett, amiben különféle hírességekkel beszélgetett, zenélt és játszott együtt, akár Tony Bennett, Ella Fitzgerald vagy Peggy Lee. A műsor különlegessége, hogy ez volt az NBC első olyan adása, amit országszerte sugároztak és afroamerikai műsorvezetője volt. Bár a csatorna mindent megtett, hogy életben tartsa a műsort, nem találtak országos szintű befektetőt, aki hosszabb távon a műsorba invesztált volna, így bő egy év után be kellett fejezzék. Cole akkor azt nyilatkozta:
A Madison Avenue fél a sötéttől.
Az énekes sokáig nem vett részt nagyobb egyenjogúsági megmozdulásokban, pedig érték atrocitások. Fekete előadóként teljes koncerttermeket tudott megtölteni csupán fehér közönséggel. Egy ízben, 1956 áprilisában a színpadon támadták meg Alabamában,
megpróbálták elrabolni.
Szerencsére nem esett súlyosabb baja, a rendőrség elfogta az elkövetőket, akiknél ütő- és lőfegyvereket is találtak a kocsiban.
A koncertet megelőzően különféle fotók terjengtek Nat King Cole-ról: fehér rajongóival közösen volt látható olyan feliratok társaságában, mint „Cole és a fehér asszonyai” vagy „Cole, meg a lányod”. Kiderült, hogy az összeesküvésben, ami fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportokhoz volt köthető,
majd 150 ember vett részt valamilyen formában.
Az énekest akkor is érték már támadások, amikor fehérek lakta környéken vett házat, nem sokkal később pedig égő keresztet talált a kertjében, de volt olyan, hogy a kutyáját mérgezték meg. Akadt olyan fellépése, ahol a meghívó szálloda nem volt hajlandó a többi vendéggel együtt kiszolgálni: a bárjuk szegregáltan működött.
Az énekes idővel belekényszerült az egyenjogúsági szerepvállalásba, mert nem csupán a fehérek, de az afroamerikaiak is támadták, amiért híres előadóként nem ált ki az ügyük mellett – Uncle Tomnak csúfolták a Tamás bátya kunyhója rabszolga szereplője után. Végül csatlakozott az NAACP-hez (Színesbőrűek Előrehaladásának Országos Szövetsége), és élete végig támogatta a mozgalmat.
Ez a vég azonban közelebb volt, mint gondolta volna. A hatvanas években súlyos betegség gyötörte, ám az orvosi javaslat ellenére nem hagyott fel a munkával. Szintén énekessé vált lánya, Natalie Cole később azt nyilatkozta, hogy apja azért tett így, hogy családjának biztos megélhetést nyújtson.
Mindössze néhány nappal halála előtt jelent meg utolsó lemeze, amit karriere egyik ékköveként tartanak számon azóta is.
Nat King Cole 1965. február 15-én halt meg. Egy nappal korábban, hogy a Valentin-napot megünnepeljék, feleségével elhagyta a kórházat. A tengerhez mentek. Miután visszatértek a kórházba, Nat King Cole már nem érte meg a reggelt.
Temetésén többezres tömeg gyűlt össze, és olyan személyek kísérték el utolsó útjára, mint Robert F. Kennedy, Frank Sinatra, Frankie Laine, Steve Allen. Emléke és hagyatéka a mai napig velünk él, amit utolsó, 1964-es televíziós szereplésénél, a felkonferálásban összegeztek tökéletesen: „a legjobb barát, akit egy dal csak kívánhat.”
Hogy mi is megemlékezzünk életéről, egy kvízzel készültünk olvasóinknak, hogy tesztelhessék, mennyit is tudnak a mesélve éneklő királyról, Nat King Cole-ról.
(Borítókép: Nat „King” Cole 1945. május 23-án Los Angelesben. Fotó: Ray Whitten Photography / Michael Ochs Archives / Getty Images)