Elképesztő kettéosztottság van épp az eltérő élmények, tapasztalatok miatt, őrült nagy hasadék van a társadalomban. Olyan hasadék, amiből kipillantva az emberek egyből egymásban keresik a hibát – mondta az Indexnek adott nagyinterjújában Prieger Zsolt. Az Anima Sound System vezetőjével a hamarosan megjelenő Jerusalem My Love című album apropóján ültünk le beszélgetni.
Prieger Zsolt az Indexnek adott nagyinterjújában többek között arról is beszélt, hogy
Hatalmas visszhangja lett Krasznahorkai László interjújának, amit egy svéd lapnak adott. Azt mondta, hogy Magyarországon nincs remény.
Hát, elég kevés remény van. Egyébként meg Krasznahorkai László miért ne gondolhatná azt, amit éppen gondol? Én is itt beszélgetek önnel, miközben nagyon sok mindennel nem értek egyet, ami általában az Indexen megjelenik. Egyébként meg minden interjú leegyszerűsít, a pillanatról szól. Az övé is valószínűleg. Tessék elolvasni Krasznahorkai Kollár Árpádnak írt, torokszorítóan szép és nagyvonalú válaszlevelét. Szóval az vesse rá az első követ, aki szerint nincs „lebutulás”, s aki szerint esetleg hurráoptimizmus van Magyarországon bármilyen szférában.
Milyen módon van mégis remény?
Magánjellegű remények vannak. Azok bőven. Bennem is. Politikai szempontból, a kormányzati goebbelsi beszédet, illetve az azzal parallel lukasenkai cselekedeteket nézvést azonban meglehetősen borús a helyzet. Ahogy egy következmények nélküli országban élni is nyomasztó. Egyetlen történés az ezerből: egy éve volt a nagy társadalmi felzúdulás-tüntetés a bicskei pedofilügyben. Lett bármilyen következménye? Maximum annyi, hogy a krokodilkönnyek között lemondott köztársasági elnök luxusnyugdíjat kapott. De ahogy Szerb Antal is fogalmazott,
nálunk a remény a reménytelenségben van, és Szerb ma is érvényes.
Mert mindig, amikor a legmélyebben van a nemzet, akkor szabadulnak fel olyan energiák, amelyek révén megújulhat.
Lát ilyen energiákat?
Személy szerint egyre többet foglalkozom ezekkel a pozitív energiákkal is, már a tavalyi, DERKOVITS című Anima Sound System-album is erről szólt, amelyen a társadalmi aktivitás határterületeit és hőseink (David Bowie, a dadaista Hugo Ball, a nagyszerű költő és performer Tóth Kinga, Simone Weil és Dosztojevszkij) életművét kutattuk, de most az idei Jerusalem My Love albummal is a békétlenség/béke dichotómiájáról, a kataklizmák feloldhatóságáról gondolkodunk. Mindent összevetve, amikor alkotsz, akkor nem a napi politikával foglalkozol, de beszűrődik a történelem zaja, a múlt, a jövő és a remény, társadalmi és spirituális szempontból egyaránt.
Mitől látja mégis borúsnak a helyzetet?
A személyes reményeim virágoznak, a társadalmilag tudatos énem viszont olyan képet fest, mint ez a mai borús időjárás.
De dönthet úgy is, mint Tandori Dezső, aki felülemelkedik ezen az egészen. Túl mindenféle politikai csatározáson, reményen, hangulaton.
Vicces, amit mond, mert épp ma reggel olvastam Tandori egyik tépelődő szerelmes versét, amit a feleségének írt. Tegnap pedig a polgári, européer gondolkodás egy másik nagyágyúját, szintén nagy kedvencemet, Mándy Ivánt lapozgattam. Mándy Iván jó példa arra, hogy hogyan lehet túlemelkedni a mai kocsmán – de mielőtt azt hinnénk, hogy Mándy nem foglalkozott napi politikával, elmondom, hogy SZDSZ-tag volt.
Szóval lehet elegánsan is politizálni, Mándy módra, szervezkedsz, elmész, szavazol, társadalmilag aktív vagy, és közben pedig megőrzöd az integritásodat. Mondjuk, én pont nem leszek, vagyok, voltam egyetlen párt tagja sem. Ennek ellenére bízom a változásban. Brunszvik Teréz kastélyával szemben lakom Martonvásáron, és nemcsak könyvet írtam róla, de most darabot is, amit Nagy Katicával adunk elő e jubileumi évben, Teréz születésének 250. évfordulóján. Ő azt mondja, hogy ami él, az alakul, és ami kialakult, az halott. Szóval mindig legyünk változásban, legyünk képesek a változásra, ez a legnagyobb tanítás. Látja, sokan Brunszvik Terézt is egy főkötős mamának gondolják, pedig igazi határsértő, jogvédő, aktív nő volt.
Annyiszor ejtette ki az aktív szót, hogy az aktivizmusra asszociálva meg kell kérdeznem: mi a legfontosabb társadalmi ügy, probléma ma Magyarországon?
Kissé metafizikai lesz, amit mondok, de
szerintem a félelemnélküliség a legfontosabb.
Miközben alkotóként megőrzöm az integritásom, azt látom az embereken, hogy félnek. Például féltik az állásukat, a nehezen megszerzett pozícióikat. Félelmet éreznek amiatt, hogy szabad-e kérdezni, kritizálni, kiállni, nemet mondani? Ezek mind olyan problémák, amelyek már leszivárognak a társadalom kis eresztékeibe, sejtjeibe. Ezzel függ össze nemcsak a meghunyászkodás, de az álszentség, a szerepjátszás is.
Mi ennek a problémának az origója?
Az emberek tapasztalatai adnak okot a félelemre, de két nagy kataklizma van. Az egyik, hogy a rendszerváltás nem hozta el a fellélegzést, felszabadulást, amit vártunk. Egyre jobban erodálódott a remény, ami annak idején még megvolt. Szerb mondja valahol, hogy a magyarok és az írek hasonlatosak. Mind a két nép az ügyesebb szomszéd fojtó gyámja alatt állt évszázadokon át. Mind a két nép nagy volt addig, amíg a zsarnok ellen kellett küzdenie, mind a két nép valahogy zavarba jött és elvesztette az útját abban a pillanatban, amikor megszerezte a függetlenségét.
Az emberek a felszabadulás helyett megérkeztek a teljes reménytelenségbe, erre rásegít az egyre professzionálisabb, ördögien egybites politikai propaganda. De eközben ne vitassuk el, hogy persze másnak lehetnek az enyémtől eltérő élményei és ebből fakadó véleménye.
A második kataklizma, hogy elképesztő kettéosztottság van épp az eltérő élmények, tapasztalatok miatt, őrült nagy hasadék van a társadalomban.
Olyan hasadék, amiből kipillantva az emberek egyből egymásban keresik a hibát.
És persze olyan szinten őrjöngenek, amit én már nem értek. Pár napja még Katmanduban voltam, és ott, egy közlekedésileg, társadalomszervezésileg anarchisztikusabb, de mégis sokkal szeretetteljesebb létélmény után, pár lépést hátralépve már nem is olyan fekete-fehér a világ.
Szóval az az igazi gond, hogy nem fogadjuk el egymást. Sőt, tudja, hogy mi a legnagyobb probléma? Hogy az emberek nem tudnak egymástól bocsánatot kérni. Ez a képesség kiveszett a társadalomból.
Mára megtanultam én is bocsánatot kérni, tudni, hogy gyenge ember vagyok, a bocsánatkéréstől meg több és erősebb leszek. Nem veszteséget érzek, nem gyengeséget, ha a hibáimat látom. Kifejezetten jó érzés, amikor láthatok a másik szemével, beleélhetem magam a helyzetébe, és legalább kis időre nem kell kicsinyesnek, ingerültnek és elégedetlennek lennem.
Mit tehetünk a félelem ellen?
Nem fogom megmondani a tutit, mert nem tudom a választ arra, hogy miért vesztették el a hitük és a bátorságukat az emberek. Arra sem, hogy miért nem tudnak kiállni a másikért, és miért gondolják, hogy minden problémájukat meg tudják oldani egyedül, segítség nélkül. Nekem az a kisvárosi-falusi élményem, hogy csak együtt megy, és hogy mennyire jó, amikor a szomszédaimmal együtt oldjuk meg a nehézségeket vagy együtt várjuk a karácsonyt. Csak egy telefon, és beadják a gyógyszert a macskánknak, megetetik a kutyát, miközben te hazafelé tartasz az autópályán a dugóban. És ugyanez működik fordítva is.
Ezek szerint van remény.
Ezen a szinten van remény. Én viszont a társadalmi, politikai döntések szintjéről, a falak felhúzásáról, a média megmérgezéséről is beszélek, ami nem egy pár éves folyamat. Miközben tele vagyunk szeretetkapcsolatokkal. Van, amit egész egyszerűen nem engedek be a saját személyes életembe.
Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy az ártatlanság milyen fontos. Erről eszembe jutott egy buddhista szent szöveg, amit a szerzetesek recitálnak. Nyers fordításban úgy szól, hogy az ártatlanságunk növeljük, hogy elérjük a valót.
Ne felejtse el, hogy éppen Ajutthaja Királyságból (Thaiföld – a szerk.) jövök! Nekem erről a szent szövegről Jálics Ferenc jezsuita szerzetes jut eszembe, aki sokat inspirálódott a keleti tanításokból. Belégzésre Jézus, kilégzésre Krisztus – a legjobb imádság, próbálja ki lefekvés előtt! Nélküle a mi Ferenc pápánk sem lenne, és akkor szegény jó Németh Sándor azt mondja, hogy a jóga megrontja az embert.
Szerinte démoni praktikáról van szó.
Pedig az Istenhez való közeledés praktikája is lehet, ha nyitottabbak vagyunk. Minden akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor kiderül, hogy mire használjuk. Biztos a jógát is túl lehet fetisizálni. Amikor azonban a gerinc egyenes, az identitás erős, akkor bárkivel izgalmas és gyümölcsöző párbeszédet lehet folytatni. A keresztény a buddhistával, a konzervatív a liberálissal, a palesztin a zsidóval.
A világ azért ilyen zavaros és görcsös, mert az emberek nem értik egymás szempontjait, egyből prekoncepciókkal állnak elő, előbb gondolnak a másik elpusztítására, mint hogy megismernék egymást.
Nem az a fő baj, hogy nem tudnak egymásnak megbocsátani, hanem az, hogy még önmaguknak sem.
És a mérhetetlen frusztrációt leverik a saját családjukon, intézményükön, kapcsolataikon, barátságaikon, a politikusok meg a saját népükön. Körbeértünk?
Körbe. Ön katolikus, az elmúlt időszak botrányai sem rengették meg a hitét?
A katolicizmus egyetemességet és holisztikus nyitást, világpolgárságot jelent, és nem semjénzsoltizmust. Simone Weil azt mondja, hogy a templom lehet csúnya, az énekek hamisak, a pap romlott, a hívők meg szórakozottak, mert ennek bizonyos értelemben semmi jelentősége nincs. Olyan ez, mintha egy geometrikus, hibátlan tételét akarván illusztrálni, ferde vonalakat és szabálytalan köröket rajzol, de ennek szintén semmi jelentősége nincs. A vallási dolgok ugyanis elvben, elméletileg tiszták, tisztaságuk nem feltételhez kötött.
Nincs szenny, amely közelébe férkőzhetne ennek a tökéletes tisztaságnak, szóval ezt egy B. Gergő nevű és a hozzá hasonló társai sem tudják bemocskolni, bármennyire is igyekeznek.
De eközben az egész egyház félre is magyarázhatja Jézus tanait. Vagy ezzel nem kell foglalkozni?
Senki sem gondolja, hogy az egyház makulátlan. Az előbb azt próbáltam elmondani, hogy a pap médium. Közvetít valamit, aminek neked kell a végére járnod. A katolicizmusnak az a lényege, hogy egyetemes, univerzális, nagyon sok minden belefér, büszkék lehetünk arra, hogy balos barikádharcosokkal felszabadítás párti teológiája van Dél-Amerikában, egyfajta meditációs, krisztusi ébredése Kelet-Ázsiában, miközben vissza a gyökerekhez, konzervatív hangulat van Afrikában. Erősen hiszek abban, hogy a kereszténység az elnyomottak vallása, és az elnyomottak nem tudnak nem hozzátartozni.
„Ráadásul Jézus szereti, ha jobban szeretjük nála az igazságot, mert mielőtt Krisztus lett volna, már volt igazság.” És szintén weili gondolat, hogy „ha valaki elfordul Jézustól, hogy elmenjen az igazság irányába, nem fog hosszú utat megtenni anélkül, hogy a karjaiba ne szaladjon”. Felnőtt keresztelkedő vagyok, tehát nem mint rám oktrojált parancsot fogadtam el a kereszténységet, hanem mint a szabadságom kiterjesztését. Kereszténységem igazából liberalizmusom kiteljesedése. És persze gimnazista korom óta velem vannak Simone Weilnek ezek a sorai is: „soha nem kérdeztem magamtól, hogy Jézus valóban Isten megtestesülése-e, valójában azonban képtelen voltam rágondolni anélkül, hogy ne mint Istenre gondoljak”.
Nemcsak az Anima Sound Systemet irányítja több mint három évtizede, hanem sok zenés irodalmi estje is van.
A zenéről és az irodalomról is úgy gondolkodom, hogy nincs alacsonyabb vagy magasabb rendű. Van Mészöly- és Pilinszky, zsoltáros és női szentes előadásom, Dylanem és Téreym, Csokonait rapben, Hamvast technóban mesélünk el, most éppen Rejtő Jenő- és József Attila-darabon dolgozom, pár napja meg a Brunszvik Teréz-előadásunk bemutatója volt. Feltehetné a kérdést, hogy mi közük van mindezeknek egymáshoz. De az ázsiai utamon is azt tapasztaltam, sőt transzparensen jött velem szembe, hogy milyen csodálatos egy-egy szituációban a szélsőségeket megélni.
Ezért csinálok ilyen lemezeket, szélsőséges, hol kísérleti, hol popos, hol irodalmi Anima Sound Systemet, vagy csak személyes zenés irodalmi esteket, vagy írok éppen könyveket. A látásom reményeim szerint radikálisan sokszínű, kísérletező és elmegy a játékosság széléig. Az ön által említett Tandori Dezső is ezt képviselte: Rainer Maria Rilke és a verebek, gombfocibajnokság és krimi és életszeretet.
Egyszer úgy fogalmazott, hogy amíg él, lesz Anima Sound System. A szabad gondolkodásával kissé ellentétesnek érzem ezt a végletes kijelentését.
Miért is? Az Anima Sound System az én gombfocipályám, mindig találok zseniális, szuper férfiakat és nőket, akik imádnak velem gombfocizni. Ráadásul most nagyon sokat is játszunk, nagyon aktív a csapat, lemezen és koncerten. Kiváló tagok csatlakoztak: Kézdy Luca, Döbrösi Laura és sokan mások. Aztán el lehet menni, vissza lehet térni, animás módra. Bognár Szilvi például évtizedek után tért vissza, aztán közös dal, közös koncertezés lett belőle, idén ráadásul eljátsszuk közös, 30 éves művünket. Az Anima Sound System több mint egy zenekar. Hiába vagyok én az ötletgazda, mások is nagyon fontos szerepet játszanak benne. Felsorolni is nehéz lenne, mennyien.
De ebben a zenekarban nemcsak élő személyek, hanem az engem ért hatások is jelen vannak. A Jerusalem My Love-on is ott lesznek a hőseim, az aktuális Zeitgeist, az emlékeim, a gyerekkorom. Talán ezért is szeretek olyanokkal együtt dolgozni már jó ideje, akik reflektálnak a gyerekkoromra. Most az egyik stúdiónk az általános iskolám második emeletén van Szombathelyen, egy olyan producertársammal dolgozom benne, aki szintén abba az iskolába járt, tehát nagyon fontosak a gyökerek, hagyományok, az emlékek, ezekből lehet jövőt építeni.
Épp egy Szerb Antal-estre készül, amit a Müpában láthat a közönség. Szerb Antalban mi a követendő példa?
A mély, szenvedélyes életszeretet. A Szerb Antal-estem, aminek most nagytársulatos 2.0-bemutatója lesz a Müpában február 25-én, olasz slágerekből és harsány nevetésekből, sok-sok Rómából áll, ahol hajnal négykor borotválnak a borbélyok, gyerekek szaladgálnak jobbra-balra, ismeretlen hajók úsznak a Teverén.
Nemcsak Kis-Kovács Luca és Magyar Bori, de Szabó Simon és Nagy Katica is velem lesz majd a kiváló zenészeken és vokalistákon kívűl. Szerb Antal egyszerre sármőr és tragikus hős, befejezetlen életművel, ami valahogy mégis egész, teljes. Van, aki bármeddig élhet, és mégse lesz „életműve”. De, mondjuk, Térey János jó példa arra, hogy „elég” csak 49 évig élni egy teljes életműhöz.
És a megbocsátás mellé be kell hoznom még egy fogalmat: a szorgalmat.
A tehetség, a vízió, a karizma mellett nagyon fontos, hogy szorgalmas és figyelmes legyél. Szorgalom tekintetében számos mulasztásom van, de próbálok fejlődni, talán tudok is, egyre több mindennel foglalkozom, nehogy a végén ellustuljak, elkopjak. Nemcsak új album jön, de több zenés irodalmi est is. Most kezdtem el dolgozni egy Agota Kristof-darabon, és régi tervem egy Karl Marx- és egy Cioran-est is. Marx és Cioran is fantasztikus stílusművész volt, költői szövegek gazdája. De gondolkodom Háy- és Visky- és Rilke-előadásokon is, mindhármójukat nagyon kedvelem.
Mikor jelenik meg a Jerusalem My Love?
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon akartuk bemutatni májusban, de az eseményt a rajta már fél éve dolgozókkal együtt kinyírta a díszes fővárosi képviselő-testület, úgyhogy kaptunk még időt a bemutatóra. Lehet, hogy a november 22-i, A38-as Shalom-újrajátszó – ez a lemez is 30 éves idén – apropóján mutatjuk be a Jeruzsálem-lemezt is.
Még amúgy is dolgozunk rajta, bevontam még producereket, régi barátokat, Nóvé Somát, Beck Zolit, írókat és költőket. Az biztos, hogy a SopronFest nagyszínpadán meg az EFOTT-on, nyár végén a Kobuciban meg ősz elején Bécsben, Zürichben, Münchenben is játszunk róla több dalt.
(Borítókép: Prieger Zsolt. Fotó: Szollár Zsófi / Index)