Számtalan változás történt az elmúlt 15 évben a magyar könnyűzenében, és ember legyen a talpán, aki tökéletesen tudja követni az eseményeket. Ma már szinte hetente jön ki egy többmilliós hallgatottságú dal, de valójában meddig maradnak fenn ezek a számok? Létezik arra egységes válasz, hogy mi a sláger? Születnek-e ma olyan erőteljes dalok, amelyek 20-30 év múlva is szeretett és közismert alkotások lesznek? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amiben a hazai zenei élet kiemelt, mértékadó szereplői segítettek minket, név szerint Presser Gábor, Geszti Péter, Vitáris Iván és Kocska Ádám.
Persze ahány korszak, annyi gondolat és látásmód, így minden szakembernek megvan a saját elképzelése sláger mibenlétéről. Geszti Péter, aki többek között olyan formációkban járta be a hazai könnyűzenei különféle stílusait, mint a Rapülők, a Jazz+Az és a Gringó Sztár, elmondta, hogy zeneipari megfogalmazás szerint a sláger az, ami „bemászik a fülünkön és a könyökünkön jön ki”.
Véleménye szerint ehhez meg kell érinteni a „kortalan korszellemet”, ami örök érvényű üzeneteket tartalmaz. Geszti Péter szerint vannak slágerek, amelyek csupán rövid ideig tudnak fennmaradni, mert igazodnak az aktuális trendekhez, de a legértékesebbek az örök trendek, amik más művészetekben is léteznek, akár ha Shakespeare vagy Moliére alkotásait vesszük.
A slágernek úgy kell tudni újat mondani, hogy közben furcsamód megfelel egy adott korszak bizonyos kliséinek. Gyakorlatilag a klisét újítja meg, akár az Úristen című dal. A szám egy az egyben egy kliséhalmaz, csak nem mostani. Egy 40-50 évvel ezelőtti, amerikai rock and roll klisé, de jókor sikerült hozzányúlni
– mondja Geszti Péter, majd hozzáteszi:
Akkor születnek nagy dalok, ha a dalszöveg nem lehúzza, hanem felemeli a jó melódiát, a kettő egyesül a legnemesebb értelemben és ez a dal rátalál a megfelelő előadójára.
Példának a Nagy utazást hozza, ami függetlenül attól, hogy Malek Andrea mennyire profi énekes, mégis Presser Gábor hangján lett elsöprő siker. Ennek egyik oka a szöveg sokrétű értelmezhetősége, a másik pedig, hogy Presser Gábor balladisztikus éneke egy másfajta relevanciát adott a számhoz.
Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere zenekarával nemrég visszatért az angol nyelvű dalokhoz és a Brit-szigeteken is pörögnek alkotásaik. Az énekes elmondta, hogy őszintén nem tudja, hogy mitől lesz sláger egy sláger. Véleménye szerint vannak mintázatok, és jellemző dolgok, de mindig rengeteg a kivétel. Például amikor a Take my hand című daluk futott nagyot, sokáig azzal húzták egymást hogy ha 2:42 hosszú a dal, akkor sláger lesz.
Mivel angol dal, kivétel, hogy itthon is nagyot ment. Ha pár dolgot kellene mondani, akkor szerintem itthon az működik leginkább, ami az itteni dallamkultúrából dolgozik, már-már népdalszerű, és bekapcsol valami nagyon ősi emléket az emberekben. Ez se egy axióma, de ha a legnagyobb dalokra gondolunk, sokban vannak ilyen motívumok
– részletezi.
Geszti Péter úgy véli, hogy vannak alkotások, amelyek igazán csak nálunk lehettek slágerek, mert egy olyan társadalmi és politikai világba születtek, ahol alkalmazkodtak a korszellem sérüléseihez. Ilyen az Illés együttes Sárga rózsa című alkotása, ami népdal tematikájával üzent az akkori hatalmi rendszernek, az emberek mögé gondolták az üzenetet, ez pedig sikerre vitte a számot. Ettől függetlenül a zenész kiemeli, hogy a magyar könnyűzenei élet nagyon sokszor a nyugati mintákat másolta, így nehéz stílusok tekintetében teljesen sajátos megoldásokat említeni:
Az a tapasztalatom, hogy tisztelet a kivételnek, de a magyar popzene és rockzene bizonyos értelemben egy követő típusú zenei kultúra, ami mindig is az angolszász hagyományokat vette alapul. Nem a Kárpát-medencében találtuk föl a popzenét, hanem mintákat követve jönnek létre a magyar slágerek. Ennek ellenére, ha külföldön termesztett alapanyagokból főzünk, akkor is kutya kötelességünk, hogy egy sajátos, újszerű dolgot hozzunk létre.
Hozzáteszi, hogy a folkzenében nagyon autentikus a hazai zenekultúra, ugyanis hatalmas népdalkincs áll a magyar előadók rendelkezésére. Ez egy olyan irányzat, amit valóban itthon találtunk fel.
Kocska Ádám a Gorg & Benzol zenekarral az elmúlt évek egyik meghatározó hazai underground csapata lett, akik igazán rendhagyóan gondolkodnak a dalszerzésről. Elmondása szerint egy sláger írásakor sok tényezőnek kell megfelelni, amelyek közül az egyik legfontosabb a mondanivaló:
„Nagyon fontos a befogadható hangszerelés, hogy az arányok, a megszólaltatott hangok, a hangszerek hangszínei, az énekes hangja, abba az irányba induljon, ami a nagyobb tömegek számára kellemes érzetet okoz (bár azért rengeteg példát tudnék felsorolni az ellenkezőjére is). Kell, hogy valamennyire azért előremutató is legyen, modern. Röviden, a megszólalás nem kirívó, mégis a legfontosabb a téma. Kell, hogy a közönség tudjon kapcsolódni az adott műhöz. A magyar sláger és a nemzetközi trend közötti különbség az, hogy a magyar sláger tud magyar emberekhez szólni, magyar témákról.
Sajátossága, hogy az azonos kulturális közeg tudja ezt igazán megérteni.”
Vitáris Iván úgy látja, hogy a mai előadók sokkal direktebben kommunikálnak a dalaikban. Elmondása alapján a szöveg rengeteget változott, szinte összehasonlíthatatlan a két világ. Ma egy az egyben mondjak ki az előadók, amit gondolnak a világról, míg régebben egy jóval művészibb és kettősebb nyelvet alkalmaztak. Régen a káromkodás sem volt gyakori a szövegekben, de most már ezek is elférnek a fiatal előadóknál. „Hogy ez jó-e, azt nem én fogom eldönteni, de szerintem ez a szókimondás alapvetően őszinte dolog és hasznos.”
Geszti Péter elmondta, hogy nem szeretne az idősebb generációnak abba a hibájába esni, hogy felületesen ítéli meg az utána következő generációkat, így nem tudja biztosan megmondani, hogy mi lesz a mostani slágerek utóélete, azonban vannak trendek, amelyek egyértelműen látszanak.
A legnagyobb szerzők, Mozarttól kezdve Seress Rezsőn át Dés Lászlóig, meg tudták ragadni az életnek egy olyan pillanatát, ami örök érvényű. A művészet minden ágára igaz ez a filmtől a versekig. Nagyon felgyorsult a világ, és ezért igazán nehéz kiszámolni azt, hogy mi az, ami a jövő számára is releváns lehet
– fogalmaz. Hozzáteszi:
„Nagyon megváltozott a dalírásban az a fajta őszinteség, hogy az előadók a legféltettebb lelki problémáikról is nyíltan énekelnek. Ez régen nem így volt. Most a közösséghez való viszonyod és a világról alkotott képed gyakorlatilag annyira fontos lett, mint amilyen a beatkorszakban volt. A kettő között legfeljebb a rockzenében vagy a nyolcvanas évektől a rapben volt ez jellemző. [...] Én azt gondolom, hogy a dal az egyik legősibb emberi kulturális találmány. Mindegy, mi történjen az emberiséggel, mindig fognak dalokat énekelni, mert ez boldoggá tesz minket. Az autista vagy demens embereket is bármikor rá lehet venni egy dalra, hiszen a legszebb emberi lényegünk csillan fel benne, ezért is hiszek abban, hogy igenis nagyon jó dalokat kell írni.”
Presser Gábor nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, és szerinte nagyon sok minden változott a zenei életben. A szerző úgy véli, nem lehet egyszerű választ adni arra a kérdésre, hogy a most születendő slágereknek lesz-e akkora sikere harminc év múlva, mint a régi, máig dúdolt daloknak. Kérdésünkre, hogy miben változott a zenei kultúra az évtizedek alatt, úgy fogalmaz:
Én nem tudnék magyarázatot adni a különbségekre, hiszen ahhoz a nagyvilág változását kéne elmagyarázni, ami kicsit nehéz lenne. Lehet jósolgatni, de annyira összehasonlíthatatlan az az 50-60 évvel ezelőtti világ a mostanival, amikor mindenki akkor és azt hallgat, amit csak akar, s nem azt, amit az akkori média vezetése megengedett, és a rádióban néha »mehetett«. A világháló megszületésével a dalválaszték milliószorosára növekedett, és a következő évben ez a szám fog a milliószorosára növekedni, szóval nehéznek tűnik még elképzelni is, mi lesz, s az milyen lesz. Ha addig a világ nem gyilkolja le magát... Mert itt kezdődik a válasz a kérdésre... De addig is, mindenkinek sok zenei örömet kívánok!
Kocska Ádám szerint a legnagyobb különbség talán az ingerküszöbben mérhető, mivel ma már az előadók szinte mindent megtesznek, hogy láthatóvá váljanak és kitűnjenek. „Számomra a régebbi slágerek, témájukban, dalszerzésben, éneklésben is sokkal gazdagabbak, mint a mai társaik. Ezzel nem azt mondom, hogy nem születik csodás magyar zene (én a legjobban a magyar zenéket szeretem), elképesztő zenészeink vannak, ötletekben, kivitelezésben. Ezekből a tényleg csodálatos dalokból, valahogy nem lesz sláger.
Az ingerküszöb a csillagos ég felett van, az jut el nagyobb közeghez, aki ezt át tudja robbantani. Ezért most már mindent megtesznek. De nem mondom, hogy könnyű dolguk van.
Míg régebben egy rádió, egy jó szerkesztő tudta formálni az emberek ízlését, addigra most már az emberek a saját ízlésüket formálják, vagy azt hiszik, hogy formálják. Valójában algoritmusok helyeznek minket egyre szűkebb buborékokba, véleményeinkkel, zene ízlésünkkel együtt. Egyébként szerintem Azahriah egészen jó példa a kísérletezőbb magyar zenére, ami populárissá tudott válni, viszont a magyar slágerek nagy részében, nem igazán látok kísérletezést. Pedig jót tenne, ha nem uniformizálódna a művészet. Az embereknek is igényük van erre, csak nem tudják. Azt gondolom, hogy a magyar sláger minősége az évek során folyamatosan inflálódott, tisztelet a kivételnek. Az árnyaltabb, komolyabb témák kiveszőben vannak, az érzékeny, intelligens zenei megoldások eltűntek. Szerintem ez nemzetközileg is tapasztalható.”
Az előadó úgy véli, hogy a mai slágerek nem fognak fennmaradni, egyrészt a zaj miatt, ami körülveszi őket, az elképesztő, feldolgozhatatlan információmennyiség miatt, hiszen a hallgatók túl vannak terhelve. Nagyságrendekkel több dal szabadul a világra azáltal, hogy a stúdiózás is olcsóbb lett, akár otthon megoldható. A hangszeres- és énektudás sem feltétel már annyira, és az AI is egyre jobban gyorsítja a folyamatokat.
A zenész szerint ma nagyon nehéz egyedi és hosszan fennmaradó slágereket írni, és túl nagy a hangsúly a közönség kiszolgálásán, ahelyett, hogy az előadók saját víziót alakítanának ki, és kísérleteznének.
Vitáris Iván szerint kiszámíthatatlan, hogy mit hoz a jövő, és nehéz meghatározni egy olyan felfogást, ami örök érvényű lenne:
A saját példánkból kiindulva, a mai napig pörögnek a 15 éves dalaink, és az emberek szeretik őket, úgy, hogy 2010-ben indult a zenekar. Szerintem az igazi dolgok utat törnek és utat is fognak törni maguknak.
„Maximum más-más lefutással, ami meg már üzenetfüggő. Ha valaki például a zeitgeistnak ír, az is egy nagy tudás, de lehet, gyorsabban kifut a dal, mint egy olyan, ami kortalanabb témát dolgoz fel. Azok is érdekes témák, hogy kinek írsz, A mának? Van Gogh például a »jövőnek festett«, a siker és a megbecsültség később jött. Mindenre van példa, és mindegyik felfogásnak megvan a helye a világban.”