A magyar irodalomtörténet talán legtöbbet tárgyalt, elemzett, kutatott és leginkább vitatott alakja Jókai Mór, aki nemzetközi viszonylatban is jelentős hatással volt korának meghatározó művészeire.A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtárban (MNMKK OSZK) megrendezett Jókai 200 bicentenáriumi konferencia 2025. február 17. és 19. között az általa feldolgozott és alakított szöveghagyomány történeti átörökítésének, a gazdag és terjedelmes életmű megítélésének és az irodalmi hagyaték feldolgozásának kérdéseire kereste a válaszokat.
Meglehetősen nagy kísérletre vállalkozott a Jókai 200 bicentenárium konferenciával az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár. A háromnapos programon Jókai Mórt a legkülönfélébb módszerekkel vizsgálták, voltak, akik klasszikus irodalomtörténeti előadást tartottak, mások az irodalom gyakorlati alkalmazhatóságát igyekeztek prezentálni.
Bevalljuk, egy-két szaktudományos előadásnál fel kellett kötnünk a gatyánkat, hogy követni tudjuk az elhangzottakat, vagy azért, mert az életműben ilyen mélyen nem merültünk el, vagy mert az előadó túl gyorsan beszélt. Ezt speciel megértettük, hiszen
a kutatóknak hosszú hónapok, évek, talán egy élet munkáját kellett mindössze húsz percbe sűríteniük.
Kedvünket ez sem szegte, mert a szekciók remekül voltak összerakva, s nem volt könnyű eldönteni, hogy a párhuzamosan futó előadások közül melyiket válasszuk. Elsőként Fried István prezentációját hallgattuk meg, aki A kései Jókai-regények hagyatéka című előadásában egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Jókai nemcsak azt érdemli meg, hogy újraolvassuk, hanem azt is, hogy újraértelmezzük. Az irodalomtörténész arra kereste a választ, hogy a szerzőnek van-e öregkori stílusa, és arra jutott, hogy igen. Felidézte, hogy élete utolsó korszakában a kritikai kiadás Jókai hanyatlását vetette fel, nemcsak szellemileg, hanem testileg is.
Jókainak sok minden eszébe jutott, de az, hogy hanyatlania kellene, az sohasem. Nem csak azért, mert egy fiatal színésznőt vett el feleségül, hanem mert elkezdett valami újat. A Jókai-kutatás még nem tisztázta, hol vannak a váltások az életműben.
Az irodalomtörténész úgy véli, hogy a többnyelvűség is meghatározza a szerző életművét. S ha valaki, akkor Jókai tisztában volt azzal, hogy Magyarország többnyelvű ország, amelyet a regényeiben is megjelenített.
Margócsy István a Vadon virágai és az 1840-es évek romantikus prózája című előadásában a pályakezdő Jókairól beszélt. Az irodalomkritikus elmondta, hogy a Vadon virágai regénnyel paradox módon foglalkozott, mert elsősorban nem a kötetet vette górcső alá, hanem annak történeti megítélését, illetve az irodalomtörténeti hagyományban való jelenlétét, vagy nem jelenlétét.
Az irodalomkritikus úgy véli, hogy a mű a tengernyi Jókai-szakirodalomban csekély terjedelemben szerepel, mondhatni, radikálisan el van hanyagolva. De milyen prózával találkozunk a Vadon virágaiban?
Jókai különleges eseteket, például katasztrófákat ábrázolt, és úgy vélte, csak a szélsőséges esetek érdemesek figyelemre, mert az élet lényege csak azokban ragadható meg.
De az irodalomtörténet hogyan sikkasztotta el ezt a korszakot, tette fel a kérdést Margócsy, aztán meg is válaszolta. „A fő manipulátor Horváth János volt, aki Petőfi romantikus korszakát lelki válságnak tekintette. Ebből hál' Istennek hamar kigyógyult, ám Horváth ezt az egész nemzedék romantikus lelkületére kiterjesztette.” Margócsy István hangsúlyozta, Jókait próbáljuk meg a kalandregények felől olvasni, és azt elismertetni – ő is ezt propagálja.
A könyvekkel teli teremben érdekes volt úgy ülni, hogy a hétköznapokban itt inkább csöndre intik az embereket, mintsem mikrofont adnak nekik, hogy gondolataikat kihangosítsák. Mint tette azt Vaderna Gábor, aki előadásában Jókai és a világirodalom kapcsolatáról beszélt, az alcím szerint az 1852-es elbeszélések filológiai problémáiról. Elmondta, hogy Jókai Mór ebben az időszakban a török tárgyú regényein dolgozott, a Hangok a vihar után című elbeszélőkötetével azonban több helyre is leszerződött. Ezzel a húzásával anyagilag jól járt, ám a szövegek elkezdtek szétválni. Vaderna megfogalmazása szerint a kötetben apokaliptikus történetek vannak, amelyekben
a világrend felborul, és az emberek identitásproblémával küzdenek.
Az irodalomtörténész Pheng Cheah Worlding című könyvéből idézve arra mutatott rá, hogy a művekben lévő világ nem csak egy teret nyit meg, hanem időbeli folyamatot ábrázol. A Hangok a vihar után című alkotásában Jókai történetei nem egyenes vonalban, meghatározott cél felé haladnak, hanem a jövőre irányuló, a képzeletet használó kalandok mentén. „És fontos, hogy ezekben a történelem véletlenek sorozata” – tette hozzá Vaderna Gábor, aki Margócsy Istvánhoz hasonlóan arra ösztönözte a jelenlévőket, hogy Jókait próbálják meg a kalandregények felől olvasni.
Külön szekciót szenteltek Jókai időskori, mondhatni botrányosnak ítélt korszakának, amikor a nála jóval fiatalabb Nagy Bella színésznővel élt házasságban, akihez verseket is írt. Az időszakról
című előadását is meghallgathattuk. A vita alatt vetődött fel az a kérdés, hogy Jókai Mór Bellához írt versei az életmű szempontjából milyen esztétikai értékkel bírnak. Baranyai Laura úgy vélekedett, hogy a szerző ezeket inkább belső kommunikációs eszközként, mintsem az ellene irányuló támadások miatti védőbeszédként használta.
Több versében konfliktusra reagál, elnézést kér, vagy betegséget idéz fel, tehát a magánéletükre vonatkozó apróságok vannak bennük, amelyeket inkább csatornaként értelmezek.
Baranyai Laura rávilágított, elképzelhető, hogy Jókai a versekből kötetet akart kiadni. „Ha ez így volt, amelyhez nem fér kétség, akkor a tervezett verseket a Jókai-hagyományban is meg kell próbálni elhelyezni.” Fülöp Dorottya egyetértett az előtte szólóval, majd megjegyezte, hogy ezek a versek esztétikailag nem kimagaslóak, de az életmű további szövegeihez szorosan illeszkednek. Patonai Anikó Ágnes megfogalmazása szerint ezek a művek a drámák esetében is adalékot jelentenek, és úgy is érdemes olvasni őket, hogy az író hogyan viszonyul a képzőművészethez, a korabeli színházi gyakorlathoz.
Rózsa Dávid, az MNMKK OSZK főigazgatója megnyitóbeszédében kiemelte, „feladatunk van Jókai Mór életművével és műveivel. Anyanyelvünk grammatikáját és szókészletét is professzionálisan ismerte és használta. Alkotásai világnyelven is elérhetőek voltak, és ő volt az, aki európai és tengerentúli viszonylatban is megmutatta a magyar nyelv prózai dimenzióját.” Rózsa Dávid arról is beszélt, hogy a Jókai-bicentenárium alkalmából az MNMKK OSZK Copia felületén elérhetővé válnak a szerző Kézirattárban található autográf versei fényképekkel és a hozzájuk csatolt metaadatokkal.
A Jókai 200 bicentenárium konferencia rámutatott arra, hogy a legendás magyar szerző jóval izgalmasabb, mint azt korábban gondoltuk.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)