36 éve, 1989. február 21-én vetett véget életének egyik legnagyobb írónk, Márai Sándor, aki Kassán született egy felvidéki szász jogászcsaládba. Születésnapja sem akármikor volt, napra pontosan 5 évvel József Attila világrajövetele előtt, a költészet napja tehát Márai, vagyis Grosschmid ünnepe is lehetne. Az író eredeti neve ugyanis ez volt, bár ha ma rákeresünk, Grosschmid Béni lesz az első találat, aki az író nagybátyja volt, jeles jogtudós.

A Márai nevet 18 éves korában vette fel, mert apja, aki szintén jogászként és politikusként dolgozott, nem akarta, hogy a Grosschmid név a művészvilághoz kapcsolódjon. Gyerekkorát kipárnázta édesanyja, miután húga egy otthoni balesetben meghalt. Az anyai kényeztetés mellett apjával is bensőséges volt a viszonya, olyannyira, hogy az Egy polgár vallomásaiban később ezt írta a regénybeli apafiguráról: „Az egyetlen ember, akihez közöm volt.” A kis Sándor egyébként – jó nevelés ide vagy oda – igazi rosszcsont volt, többször váltott iskolát, megszökött otthonról, minden csínyt elkövetett.

20 évesen találkozott Berlinben későbbi feleségével, Lolával, a szintén kassai úrilánnyal, akinek szülei foggal-körömmel ellenezték Márai közeledését. 3 évvel később a fiatalok titokban megszöktek, és csak polgári esküvőn keltek egybe. Ezt az író úgy kommentálta, hogy templomi esküvő híján ők voltak az első hippik. Korai sikereit verseivel aratta, később áttért a prózára, ahogy egyetemi tanulmányai miatt székhelyét is előbb Budapestről Lipcsébe, majd Frankfurtba és Berlinbe helyezte át. Itt fedezte fel Franz Kafkát, akinek első magyar fordítója lett. Amikor 1928-ban feleségével visszaköltözött Budapestre, Kosztolányi Dezsőék mellett laktak 20 évig, az Alagút közelében. Igazi budaivá vált, Pestre csak muszájból ment, ezért is írhatta: Budán lakni világnézet.

Ekkor már a konzervatív, polgári értékek képviselője regényeiben, naplóiban a Horthy-korszak polgárságának mindennapjait örökítette meg, közben tollával harcolt a hitleri eszmék ellen. 1944-ben a nácik miatt vonult vissza a nyilvánosságtól, a háború után viszont a növekvő szovjet befolyás keserítette el, úgyhogy megint külföldre ment. Először Svájcba, majd Olaszországba. 

1948-ban költöznek Nápolyba, és az író nagy örömére 4 évig laknak Posillipo negyedében. Márai „nápolyi Rózsadombnak” hívta új hazáját, nem is csoda, teraszukról a tengerre nyílt kilátás, fürdőszobájukól a Vezúvra. A várost az európai kultúra, a nyugati civilizáció bölcsőjének tartotta, ahol Vergilius sírja volt, ahol a „kereszténység készült Szent Pál lelkében”, ahol Ulysses hajója megfeneklett. És ami egyik legnagyszerűbb regényét, a San Gennaro vérét is ihlette: az európai kultúra pusztulását a főhős Olaszországban, Nápolyban éli meg.

Honvágyát úgy enyhítette, hogy kitalált egy játékot: kedvelt budapesti helyszíneit kereste Nápoly környékén. Sorrento például Óbudának felelt meg. Megszerette az embereket is, akiket szegénynek, de méltóságteljesnek és közvetlennek írt le, szeretett köztük lenni. 1952-ben a III. világháborútól félve tovább mennek Amerikába, de ott nem szeretett élni, lélektelennek tartotta, hiányzott neki Nápoly, ahogy korábban Nápolyban Budapest. Szerencsére 1967-ben visszaköltözhettek, de most Salernóba, ahol 12 évet töltenek és a boldogságból 12 új könyv születik.

Gyötörte a honvágy

Az író 1956-ban részt vett a Szabad Európa Rádió magyar adásának szerkesztésében, de a forradalom kudarca után végleg elhagyta az országot. 1979-től  Amerikában, San Diegóban írt tovább, naplóiban megörökített mindent, amit maga körül látott, tapasztalt, ezekből tudhatjuk, hogy sokáig jó egészségnek örvendett. Ellentétben feleségével, aki megvakult és megsüketült, Márai viszont hűségesen ápolta. A honvágy évtizedeken keresztül gyötörte, hiányzott neki a nyelv, Buda, amivel kapcsolatban a Füveskönyvben így ír:

A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Márai műveit itthon jó ideig nem adták ki, később viszont már ő nem járult hozzá megjelentetésükhöz a kommunista uralom miatt. Miután a 80-as évek második felében neje, testvérei és fogadott fia is meghalnak, nála rákot diagnosztizálnak – nem csoda, hogy súlyosbodott már meglévő depressziója. A leépüléstől való félelem, a magány és Teleki Pál fiának, Gézának szintén Amerikában történt öngyilkossága (gyógyíthatatlan betegségük miatt megölte feleségét és saját magát is) komolyan elgondolkodtatta a befejezésen. Pisztolyt vásárolt és lőgyakorlatra járt, hogy ne hibázzon, ha végleg eltökéli magát.

Az elmagányosodott, elkeseredett író végül 89 éves korában saját revolverével vetett véget életének, így már nem láthatta a szocialista rendszer végét, a szovjet csapatok kivonulását és a köztársaság október 23-i kikiáltását. A 36 éve elhunyt íróra ezúttal kvízzel emlékezünk, tesztelje, mennyit tud a XX. század egyik legfontosabb magyar alkotójáról.