Kilencvenéves korában meghalt Harkányi Endre Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész – tudta meg az Index. A váratlan hír bennünket is megrendített. A Vígszínház közleményben tudatta, hogy Harkányi Endrét saját halottjának tekinti.
A Kossuth-díjas színművész idén január elején került kórházba, mert otthonában elesett, és combnyaktörtést szenvedett. Az eset után a Storynak ezt mondta:
Elestem otthon. Nem tudom, hogyan. Eszembe jutott a gyerekdal, hogy János bácsi a csatában elesett egy fűszálban. Én megbotlottam, eltörtem magam, de már jól vagyok. Gyógytornáztatnak. Nagyon jó itt. Igazán rendesek velem. Szép a hely, kiváló az ellátás. Erdőre néz a szobám. Kitekintek az ablakon, és látom a havas fákat. Nagyon romantikus a panoráma. Hárman vagyunk a szobában. Tízméteres teraszunk van, lent a sétány, a nővérek kedvesek. Mit akarjak még?
Harkányi Endre 1934. március 26-án született Budapesten zsidó családban. Szüleit még gyerekként elvesztette, édesanyja a deportáltás áldozata lett, édesapja az ukrajnai munkaszolgálatból ugyan hazatért, de betegen, hamarosan meghalt.
Harkányi Endre 1957-ben lett színész, bár a rokonsága kezdetben nem támogatta színpadi vágyait. Azt szerették volna, ha valamilyen szakmát tanul, ezért el is kezdte az esztergályosi képzést, de aztán mégis beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
A színészi világ nem állt távol tőle, hiszen kiskamaszként már önmagát játszotta Radványi Géza 1947-ben készült, Valahol Európában című, háborús árvákról szóló filmjében.
Radványi filmjében ez volt a híres mondata: „Könyörgöm, akasszuk fel!” A Film Színház Muzsika 1977-ben megírta, hogy Harkányi Endrét az utcáról vitték be próbafelvételre a Józsefváros valamelyik szűk és sötét mellékutcájából, és sem akkor, sem később a forgatás alatt nem jutott eszébe soha, hogy színész legyen.
Színházba először a Valahol Európában forgatásakor vitte el Gábor Miklós, a Nemzetiben a Szerelmi házasságot látta. Az előadásban óriási hatással volt rá Rátkai Márton játéka, és Harkányi Endre azt nyilatkozta, hogy mindig is olyan színész szeretett volna lenni, mint ő...
A színházról amúgy azt mondta, hogy az előadás felkavarta, mert nem értette, hogy amit a színpadon lát, az valóság-e vagy csak játék.
A Valahol Európában forgatása után több nevelőotthont is megjárt. Úgy érezte, hogy sok mindent el akar mondani az embereknek, ezért kezdett verset szavalni, színészkedni. Ezt követően képezte is magát Lakner Bácsi gyermekszínházában.
Végzett színészként a debreceni Csokonai Színházban lépett színpadra (1957–1960), majd három évre a budapesti Petőfi Színházhoz szerződött. Ezt követően ment a Vígszínházhoz (1963–1968), majd tizenegy évre a Mikroszkóp Színpadhoz, hét évet a József Attila Színházban dolgozott, majd 1984-ben visszatért a Vígszínházhoz, ahol 1993-ig volt a társulat tagja, amikor is egy évre a Művész Színházhoz szerződött, hogy aztán 2015-ig ismét a Szent István körúti teátrum tagja legyen.
Amikor 1977-ben megkérdezték tőle, hogy szerinte a színház mire való, így felelt:
„Hogy embereket formáljon, neveljen: a színpadon és a nézőtéren. Előrevettem a színpadot, mert a vasfüggöny mögötti emberi hitel, felelősségérzet nélkül fabatkát sem ér a munkánk. Ezért nem hiszek a rendező-színész elsőbbség hamis kérdésfeltevésében. Úgy gondolom, a rendezői munka hit a darabban és szeretet és hit a színész iránt, aki vele együtt és nem egymás ellenében egy ügyet képvisel... Idetartozó gondolat, egykori főiskolai tanárom mondása: nincsenek csodák. A színház olyan, amilyenek mi magunk vagyunk. S ha valaki arra kíváncsi, milyenek vagyunk: jöjjön el a színházba.”
Szerkesztőségünkhöz a Vígszínház is elküldte közleményét, amit most közreadunk mi is.
A Vígszínház társulata mély fájdalommal értesült róla, hogy február 21-én, 90 éves korábban elhunyt Harkányi Endre kollégánk és barátunk, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Érdemes- és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja.
Először 1963-ban szerződött a Vígszínházhoz, majd több fővárosi színházban is játszott, és 1984-ben tért vissza újra a Vígbe, amelynek 2015-ig hűséges tagja maradt. Éveken, sőt évtizedeken át meghatározó színésze volt a Vígnek, akár kis, akár nagy szerepben lépett színpadra nyomott hagyott mindenkiben.
,,Mindig csak bizonyos közegben tudtam létezni. Olyan meghatározó egyéniségű emberek, pályatársak körében, akik emberi magatartásukkal, tehetségükkel lelkesítettek, ahol jó volt a művészi légkör, ahol bíztak bennem."
A Józsefvárosban született. „Abból a nyolcadik kerületi világból jöttem, amelyikből Fejes Endre vagy Garas Dezső származik. Még ma is vannak haverjaim az Ecseri úti piaci árusok között Papként cipelem magammal gyermekkorom élményeit.” A vészkorszakban mindkét szülőjét elvesztette és tízévesen árván maradt. A háború után rokonok vették magukhoz, és megpróbáltak belőle tisztességes kétkezi munkást faragni, de őt a színészet érdekelte. Lakner Bácsi gyermekszínházában kezdte a pályát, majd 1947-ben, 13 évesen beválogatták a Valahol Európában című film szereplői közé. A filmben elhangzó emblematikus „Könyörgöm, akasszuk fel!” mondatával örökre beírta magát a magyar film történetébe.
Miután felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, egy év alatt letette az érettségit is, diplomáját pedig 1957-ben szerezte meg. A debreceni Csokonai Színháznál kezdett, 1957–1960 között. 1960–1963 között a budapesti Petőfi Színház színésze volt. 1963–1968 között a Vígszínház, 1968–1977 között a Mikroszkóp Színpad, 1977–1984 között a József Attila Színház társulatához szerződött. 1984–1993 között visszatért a Vígszínházba. 1993–94-ben egy évadra átszerződött a Művész Színházhoz. 1994 és 2015 között ismét a Vígszínház tagja volt.
Az egyik legismertebb, korszakos jelentőségű művész, a magyar színházi élet meghatározó egyénisége volt. Színházi bemutatóinak száma meghaladta a 150-et, felsorolni is képtelenség megannyi kiemelkedő alakítását: Puck a Szentivánéji álomban, Dromio a Tévedések vígjátékában, Hugó Molnár Ferenc Liliomában, Mr. Smith Ionesco A kopasz énekesnőjében, Melchiades a Száz év magányban, Vang vízárus A szecsuáni jóemberben, és ő volt az Össztánc csibészes mosolyú Pincére is. Páratlan pályája során számos mozi- és tévéfilmben is kiemelkedő alakítást nyújtott. A Valahol Európában után több mint harminc filmben és csaknem negyven tévéprodukcióban tűnt fel: Külvárosi legenda, Légy jó mindhalálig, Fiúk a térről, Legenda a nyúlpaprikásról, Alfa Rómeó és Júlia, Utazás a koponyám körül – csak néhány cím a több tucat alkotás közül. A gyerekek Mézga Géza vagy a Vízipók-csodapók Keresztesének szinkronhangjaként ismerték és szerették meg.
2004-ben az Ajtay Andor-emlékdíjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el. 2005-ben neki ítélték a Ruttkai-emlékgyűrűt és kiváló művész is lett ebben az évben, 2008-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatába. 2010-ben a nyíregyházi Vidor Fesztiválon Életmű Díjjal jutalmazták, és még abban az évben a művészi életútja elismeréseként átvehette a legrangosabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat.
Csibészes mosolyát, fanyar humorát mindvégig megőrizte, és kíváncsiságát, élénk tekintetét, amiről így írt korábban egy kritikusunk: “Van Harkányinak egy tágra nyíltan ártatlan nézése, egyidejűleg kobold, kisfiú, utcakölök, kópé és ma született bárány. Ez nem színészi klisé. Szerepről szerepre megharcolt mondanivaló a világról: csudálkozás, tettetett bizalom, naiv hit, gúnyos bujkálás.”
Összetéveszthetetlen hangja, gesztusai, különleges lényének rezdülései velünk maradnak.
Harkányi Endrét a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Emlékét szeretettel őrizzük!
(Borítókép: Szalay Zoltán / Fortepan)