Kilencvenéves korában, hosszú betegség után meghalt Rados Ferenc Kossuth-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia egykor meghatározó tanára, aki generációk sorát indította útnak a magyar zenei életben. A családja által közölt gyászhír szerint a művészt szűk családi körben búcsúztatják.
Hosszú, súlyos betegség után február 25-én meghalt Rados Ferenc Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas zongoraművész, muzsikusgenerációk meghatározó tanára, a Zeneakadémia korszakos oktatója – tájékoztatta a Magyar Nemzetet szerdán a családja. A művész 90 évet élt. Búcsúztatása szűk, családi körben zajlik majd.
Rados Ferenc Budapesten született muzsikus családban. Édesapja, Rados Dezső hegedűművész a Zeneakadémia tanára volt. A Bartók Béla Szakiskolát 1952 és 1956 között Antal István, a Zeneakadémiát 1956 és 1959 között Kadosa Pál növendékeként végezte, zongoratanulmányait később Moszkvában folytatta Viktor Mersanov vezetésével. Hazatérve 1964-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, később a Zeneakadémia tanára lett, először Kurtág Györggyel együtt egykori tanára, Kadosa Pál asszisztenseként.
Később az intézmény legendás hírű főtárgy- és kamarazene-tanára lett, egy egész generáció számára meghatározó jelentőséggel. Ő is tanította a legendás Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András triászt. Később kamarazene-professzorként tanítványa volt mások mellett Csalog Gábor, Ittzés Gergely, Kelemen Barnabás, Keller András, Nagy Péter, Rohmann Ditta, Szokolay Balázs, Várjon Dénes és Vékony Ildikó. A tanításon kívül gyakran foglalkozott már ismert és sikeres művészek meghallgatásával, kamaraegyüttesekkel, sőt zenekarral is (Auer Vonósnégyes, Bartók Vonósnégyes).
Az MTI portréja szerint az aktív koncertezéstől az 1980-as években vonult vissza. Az 1990-es évek közepén távozott a Zeneakadémiáról is, majd rendszeresen tartott mesterkurzusokat külföldön és Magyarországon. Több nemzetközi zongoraversenyen zsűrizett, tanított a szombathelyi Bartók szemináriumon, fellépett a Kaposfesten, a Fesztivál Akadémia kamarazenei eseménysorozatán, a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös zenei maratonján. Repertoárján elsősorban bécsi klasszikus és romantikus zongora- és kamaraművek szerepeltek. Gyakran lépett pódiumra tanítványai közül Kocsis Zoltánnal, akinek számos kétzongorás átiratát mutatták be közösen, s aki azt mondta róla:
bizony, ő a mester, ő tud pillanatnyilag olyan dolgokat itt Magyarországon a zenéről, zongorázásról, amelyeket nagyon kevesen tudnak, vagy senki sem tud rajta kívül…
Rados Ferencnek számos publikációja is megjelent. Alapító tagja a 2006-ban újraálmodott Új Magyar Zene Egyesületnek. Művészete elismeréseként 1980-ban érdemes művész lett. 1997-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el előadóművészi és pedagógusi tevékenységét, 2010-ben Kossuth-díjat kapott művészi életútja, világszerte elismert zongoraművészeket nevelő zenepedagógiai munkássága elismeréseként.
A rendkívül szerény zongoraművésszel kevés interjút találni, méltatást róla annál többet. A születésnapjait sosem tartotta nyilvános ügynek, s általában elhárította, ha egy évforduló alkalmából megkeresték. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, magáról nem, mestereiről és tanítványairól is csak szűkszavúan, a díjról pedig egyáltalán nem beszélt, mert – indokolta – „csupán közhelyeket mondhatna, azokat pedig nem mondja el, mert nem szereti”.