Index Vakbarát Hírportál

Ha a Hunyadi siker lesz, jöhet a folytatás

2025. március 5., szerda 19:15

Szerdán rendezik a Hunyadi sorozat gálaestjét vörös szőnyeggel, díszbemutatóval, meg minden hasonlóval, amire egy ekkora volumenű alkotásnál számítani lehet. Az esemény előtt sajtótájékoztatót tartottak az Intercontinental Hotel egyik termében, amire az Index stábját is meghívták. Az eseményen a sztorizgatásé és szakmai diskurzusé volt a főszerep, de az is kiderült, hogy ha a Hunyadi nemzetközi szinten is beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor jöhet a folytatás.

Több tíz milliárdos alkotás, amire a hazai filmtörténelemben korábban nemigen volt példa. A Hunyadi című tízrészes sorozat a magyar történelem kiemelkedő alakjának, Hunyadi János életének zenitjét mutatja be, és hamarosan a nagyközönség is megnézheti a TV2-n, ha pedig lemarad róla, akkor a TV2 Playen. A filmnek március ötödikén tartják a díszbemutatóval összekötött gálaestjét, amit egy sajtótájékoztató előzött meg, ahol a film alkotói jelentek meg.

Az eseményen részt vett a sorozat egyik producere, Robert Lantos, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, illetve Lengyel Balázs rendező és showrunner. A színészek közül többen is tiszteletüket tették, így Kádár L. Gellért, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Cornelius Obonya, Elena Rusconi, Laurence Rupp és Rade Serbedzija.

Bár a nándorfehérvári csatát bemutató utolsó epizód utómunkái még zajlanak, a szerda esti premieren az első két epizódot már a közönség is láthatja, ezek most szombaton kerülnek adásba.

Nem avatunk szentet

A premiert megelőző sajtóesemény első fele sztorizgatással kezdődött, amit Robert Lantos indított. Elmesélte, hogy meghatározó pillanat volt, amikor Bán Mór kötetét a kezébe vette. Öt évvel ezelőtt kezdődött a sorozat írási folyamata, amikor határozott kéréssel állt a forgatókönyv írói elé:

Ne próbáljunk szentet csinálni Hunyadi Jánosból. Legyen hús-vér ember, aki tele van hibákkal! Ettől lesz érdekes a hős. 

Lengyel Balázs elmesélte, hogy az írószoba számos kihívást tartogatott. Ezek közül az egyik legjelentősebb az volt, hogy miként tudják elérni két epizód alatt azt, hogy Hunyadinak a Törőcsik Franciska által alakított Brankovics Mara iránti szerelmét bemutassák, majd a következő epizódban felépítsék a Rujder Vivien által vászonra vitt, Szilágyi Erzsébettel való románcának fellángolását. 

A színészeknek sem jutott kevesebb kihívása, ugyanis mindenkinek, szereptől függően különböző nehézségekkel kellett megküzdeni. Sokaknak a nyelv jelentette a kihívást, hiszen Törőcsik Franciskának szerbül és törökül is meg kellett szólalnia, míg a Luxemburgi Erzsébetet játszó Hermányi Mariann a némettel állt hadilábon.

A címszerepet alakító Kádár L. Gellért szintén nehéz fába vágta a fejszéjét, hiszen ő nemcsak nyelvvel küzdött, de a harci jeleneteit is maga vette fel,

így rengeteg extra kiképzést kapott kaszkadőröktől, miként tudja a leghitelesebben és legbiztonságosabban véghez vinni a feladatokat. Adódtak azért kisebb-nagyobb pofonok, rosszabb esetben orrtörések is (bár ezt nem a főszereplő kapta, hanem véletlenül ő okozta), de összességében sikerrel vette az akadályokat, pedig  nem kevés aggodalom volt benne az elején:

„Nagyon féltem attól, hogy miként fogom megvalósítani Hunyadi személyét, hogyan fogom megmutatni a nézőknek a karakterét. Ahogy Robert is mondta, attól emberi, hogy ugyanolyan, mint mi. Nem tökéletes, vannak hibái, de azzal, hogy a hibáit és a velük járó felelősséget vállalja, fel tud emelkedni olyan magasságokba, amire az ő korában nagyon kevesen voltak képesek. A legnehezebb viszont az volt, hogy nemcsak egy harcost, egy vezért, egy vadállatot szerettem volna megmutatni, hanem azt, amitől Hunyadi az, aki.”

A magyarok tehetsége

A színészek közül Rujder Vivien kiemelte, hogy a film több szempontból is rendhagyó volt. Nem csupán a volumene páratlan a hazai filmgyártásban, de a hozzáállás is egyedi. Ugyanis miután kiválasztották Szilágyi Erzsébet szerepére, az alkotók elhívták, hogy átbeszéljék vele a forgatókönyvet, meghallgassák az észrevételeit, és amennyiben voltak kérései, azt figyelembe vették, tiszteletben tartották, amit pedig megígértek neki, az úgy is történt. A színésznő kiemelte, hogy bár akadt erre példa más magyar alkotásnál is, amiben játszott korábban, itthon nem az az elsődlegesen jellemző, hogy a színész véleményét ennyire figyelembe vegyék.

A készítők a kezdetektől úgy álltak hozzá a produkcióhoz, hogy világszínvonalon tudjon működni, ezzel pedig a magyar színész egy kicsit szkeptikus. Én is az voltam. Ilyen még itthon, ilyen formán nem volt, ehhez képest pedig most itt ülünk

– részletezte a színésznő.

Robert Lantos elmesélte, hogy a Hunyadival kapcsolatban végre lehetősége nyílt magyar színészekkel dolgozni, és meglepődött azon, amit tapasztalt. Ő leginkább amerikai színészekkel működött együtt korábban, és azt vette észre, hogy a magyarok munkamorálban és tehetségben is eltérnek:

Nekem elképesztő volt, hogy a magyar színészek mire képesek. Franciska megtanult szerbül, törökül, Mariann megtanult németül, Gellért megtanult olaszul, hogy a szerepet hitelesen el tudják játszani. Amerikai színészt ilyenre nem is lehet megkérni, mert úgyse csinálná meg. Ez egy különleges magyar előny. Mivel magyar színészekkel még nem nagyon dolgoztam, ilyennel még nem találkoztam. A te török- és szerbtudásod kimondottan meghatott (mondta a producer Törőcsik Franciska felé fordulva – a szerk.).

Az esemény végén lehetősége nyílt a sajtó képviselőinek is pluszinformációkra szert tenni. Újságírói kérdésre a producer elmondta, hogy a stábban mintegy négyszázan dolgoztak, majd száz színész és több ezer statiszta látható a vásznon, ugyanakkor pontos költségvetési számokat nem tudott mondani.

Jöhet a folytatás?

A sorozat utóéletére való tekintettel Lengyel Balázs elmesélte, hogy forgalmazói partnerükkel, a Beta Filmmel jelenleg is a világszintű terjesztésen dolgoznak, de egyelőre nem publikusak a megállapodás részletei, így nem tudta elmondani, hogy mely országokban lesz látható a Hunyadi. Az alkotók annyit elmondtak, hogy egyelőre a TV2-nél vannak a streamingjogok, de hosszú távon biztosak benne, hogy lesz a sorozatra kereslet a nemzetközi streamingplatformok részéről is,

ám ehhez előbb le kell fordítsák angolra a szöveget. 

Az Index kérdésére Robert Lantos elmondta, hogy bár korábban többféle formátumról szó volt a Hunyadi János életét feldolgozó alkotás kapcsán, végül az írószobában dőlt el, hogy tízrészes sorozat lesz a megfelelő. Volt szó arról, hogy lesz mozifilm, de erről letettek, a végső epizód, a nándorfehérvári csata így is másfél óra, ami egy játékfilm hosszával ér fel. Arról is szó volt, hogy több vagy kevesebb részt készítenek, de végül úgy látták jónak, hogy a történetet tíz epizódban lehet a legjobban elmesélni. 

Kérdésünkre Káel Csaba elmondta, hogy a Hunyadi sorozat egyfajta tesztként is üzemelt, ugyanis meg akarták nézni, hogy a magyar filmgyártás képes-e ekkora volumenben olyan minőséget teremteni, amit elképzelnek. A tapasztalatok eddig pozitívak, és amennyiben közönségoldalon is beváltja a hozzá fűzött reményeket, úgy megnyílik a lehetőség a hasonlóan nagy, nemzetközi színvonalú gigaalkotások előtt, így az sincs kizárva, hogy idővel a Hunyadi család más tagjainak, akár Mátyásnak a történetét is vászonra vigyék valamilyen formában. 

Nagy volt a felelősségünk, mert ha elrontjuk, nem valószínű, hogy a következő pár évben készülhet másik Hunyadi. Azért is nagyon fontos ez a sorozat, mert amennyiben ez a modell jól működik, és itt nagyon fontos a disztribúciós oldal is – meg az, hogy egy magyar történetet mesélünk el a magyarokhoz kapcsolódó népekkel együtt, és ez eljut egy másik szintre, az nagyon nagy dolog –, ha ez a recept beválik, akkor természetesen lesz folytatása. Van még elég sok és izgalmas téma, amit érdemes feldolgozni, úgyhogy ez erre is egy jó kísérlet

– fogalmazott a filmügyi kormánybiztos.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok