Nők, tudomány, romantika, irodalmi siker és hercegi udvar. Mi nem adatott meg Johann Wolfgang von Goethének? Az embernek hirtelen semmi nem jut eszébe erre a kérdésre, de ha csak annyit ért volna el kalandos élete során, hogy 200 évvel halála után is olvassák a műveit, már az is szép teljesítmény. Ez pedig így igaz is.
Az 1749. augusztus 28-án Frankfurtban született Johann Wolfgang von Goethe 1832-ben épp a mai napon hunyt el, 83 éves korában, Weimarban. Ebbe a szép, hosszú életbe belefért remekművek írása, csevej Napóleonnal, futás a nők után és tudományos érdeklődés is.
Talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy a 18. század két legnagyobb remekműve is az ő nevéhez fűződik: a fiatalok életkedvét lelombozó Werther és a Faust. Persze akkor alkotott Montesquieu, Diderot és Rousseau is, de azért csak Az ifjú Werther szenvedései váltott ki öngyilkossági hullámot, ami mára nevet is kapott a pszichológiában. Ez a Werther-effektus, amikor is egy híres ember médiában közölt öngyilkosságának híre példát mutat – főleg rajongóinak, kor- és nemtársainak.
Ezért az öngyilkosságok híreit nem hozzák általában szalagcímként, ahogy anno a Werthert is betiltották több német városban az öngyilkosságok miatt. Az író viszont versben üzente főhőse szellemén keresztül, hogy ne kövessék példáját. A mű, amit Goethe Charlotte Buffhoz fűződő szerelme ihletett, a német felvilágosodás egyik legismertebb regénye, a sturm und drang mozgalom előfutára, amiben a főszereplő sok olvasó szerint „egy címeres ökör, egy semmirekellő nyavalygó”, aki minden szembejövő nőbe halálosan beleszeret, mintha megrekedt volna a kamaszlétben.
A Faust viszont nem csak a fiatalokat érintette meg. ez Goethe legjelentősebb filozófiai műve, aminek főhőse egy középkori tudós, archetipikus története pedig a megismerésre, tudásra szomjazó ember drámája.
Goethe sok művész kortársától eltérően szerencsés helyzetben volt, hiszen tehetős polgári családba született. Anyagi gondokkal – barátjától, Schillertől eltérően – sosem kellett küzdenie. Jogi egyetemi tanulmányai mellett kezdett érdeklődni az irodalom iránt és egy rövid jogászi karrier után utazásainak, írásnak és a weimari udvari tanácsosi munkájának szentelte életét.
A weimari herceggel, Károly Ágosttal jó barátságot kötve kezelte az udvar pénzügyeit, az udvari színházat, tudományos és kulturális ügyeket is irányított, de a jénai egyetem működésébe is belefolyhatott, befolyásának köszönhette ottani oktatói munkáját Hegel is. Korának tudósaival állandó levelezésben állt, így lehetett mindig jól értesült az ásványtan, a geológia, a botanika – vagy akár a meteorológia, az optika, a csillagászat és a színelmélet kérdéseiben.
Találkozott Napóleonnal, aki a francia Becsületrenddel tüntette ki, I. Sándor cártól pedig a Szent Anna-rendet vehette át. Legendás barátság fűzte Schillerhez 11 éven át, de soha nem tegeződtek össze. Íróbarátja halála után Goethe a német romantika éllovasa lett. Igazi romantikusként pedig kedvelt passziója volt az utazás gyalog, lóháton vagy lovas kocsin, nem kapkodósan – mert akkor úgy még nem is lehetett –, viszont mindent alaposan megfigyelve.
Élete utolsó szakaszában írta utazásaiból is merítve a Wilhelm Meister vándoréveit, 1830-ban fejezte be fő művét, a filozófiai, teológiai, politikai, gazdasági, mitológiai, tudományos és esztétikai kérdéseket is tárgyaló Faustot.
A szuperművelt (szókincse állítólag 80 ezer szó volt, míg az átlag halandóknak 5-10 ezres a passzív szókincse) polihisztor ágyban halt meg, utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Mehr Licht!”, vagyis „Több fényt!”. Nemhiába, a felvilágosodás egyik legjelentősebb írója volt, és az egyik utolsó reneszánsz ember.
Mai kvízünkben Goethére emlékezünk. Tegye próbára tudását!
(Borítókép: Johann Wolfgang von Goethe. Fotó: Wikipédia)