„MEGHALT A MUSI” – ezzel kezdődik Verebes István nekrológja Muskát Lászlóról, amelyet a Magyar Színházi Társaság a Facebook-oldalán közölt. Verebes azt írja, akik ismerték, azoknak ennél bővebben jelt adni róla hiábavaló, fölösleges: a fájdalmas hír kinek-kinek ugyanarról a Muskát Laciról merül fel hasonló emlékek sora, könny és mosoly kíséretében, hát minek okvetetlenkedni! „Akik pedig nem ismerték Muskát Lacit, azoknak néhány sorban hogy is lehetne leírni életének, személyiségének gazdag és bonyolult történetét? Számukra akkor is sok más halálhír egyike marad csak.”

Verebes István írásában azt kérdezi magától, egyáltalán mire való egy nekrológ, miközben most egymás után csupa kijelentő mondatot kellene írnia. Úgy véli, ostoba feladat, „de hát szokás emlékképeket sorolni, hogy mások is rávegyék magukat. 1964 táján a Klauzál tér és a Dob utca sarkán, abban a házban, ahol egykor Seres Rezső és Beamter Bubi is lakott, találkoztam Presser Gabinál Muskáttal.

Semmi más nem maradt meg bennem, csak az, hogy már kamaszként is rém tehetségesen röhögtünk, egyfolytában. Rokonszenves volt nekem, vagyis már akkor rokon volt a szenv(edély)e, aminek energiájában – akárhányszor találkozott vele az ember – később is folyamatosan vibrált és lüktetett körötted maliciózus humora, őszinteségének levédhetetlen ereje.

Legközelebb azt hallotta, színész akart lenni a Déryné Színházban, majd később a Film Színház Muzsikában látott egy fényképet, amin Ruszt magyaráz valamit, és a kecskeméti színház falának dőlve ül néhány fiatal. „Figyelnek, köztük ott ül Musi is.”

Verebes István arról is ír, hogy a 80-as években már azt mesélték Muskát Lászlóról, hogy valami vámkihágás tárgyában valaki helyett magára vállalt valamit, és leültették. Akkor már előtte ő is volt egyszer egy szilveszteren Margitai Áginál a szokásos társaságban: „Koós Olga, Somhegyi Vera, Falvay Klári, Farády Pisti, Trokán Petyus, Sára Detti, Cseke Péter, Papadimitriu Athina, Vas Léna és persze Musi már a Papával, aki egyébként a legrendesebb Lajos, akit valaha ismertem. Ők ketten, akkor még kevesek közt ritka nyíltan, a legtermészetesebb módon léteztek együtt és mindhalálig példaadóan!”

Mondta a Musi, hogy amikor még börtönben volt, állítólag én intéztem el a Radnótiban, hogy Bálint Andris fölvegye ügyelőnek, amikorra kijön. Én erre már nem emlékeztem, de nagy melómba nem kerülhetett, mert a Musi már addigra kellően szeretett, népszerű valaki volt a szakmában, s később is. Ahogy kijött, hamar a színház művészeti titkára lett, ami – a színházon kívüli civileknek írom – az intézmény harmadik rangbeli tisztsége, de ha baj van, akkor a legfontosabb.

Verebes megfogalmazása szerint életükben, akik szerették, tisztelték egymást, aranykort éltek, jól akarták érezni magukat a munkában is, egymás társaságában is, és mindennek Musi áradó karaktere volt az egyik fontos áramforrása. „Még mindig istenien lehetett röhögni vele, istenien lehetett indulatoskodni másokon, és nagyon tudott szomorúságot is gerjeszteni, ha valaki fontos meghalt, jut eszembe most, amikor közülünk már egyre kevesebben élünk, akik most miatta nélküle szomorkodhatunk...”

Kérdés, tudunk-e mi is olyan tehetségesen, dühös őszintén, ahogy ő tudott.

A 2000-es években, már Jordán Tamás igazgatása alatt, a Nemzeti Színház művészeti főtitkára lett, ott dolgozott vele utoljára. Azután a Hajós utcában Lajossal együtt nyitott kávéházába tért meg loholós napok éjszakáin, ott találkozott a szakmából mindenkivel. Hogy a kettő között mi történt, mindazzal nem tetézi e mostani tragikus emlékezését. „Musi a szokásosnál is feszültebb volt az állapotok miatt, mint előtte, jelenléte rokonszenvedéllyel oldotta ki a beérő barátok, színészek és egyebek egész napos feszültségét. Aztán bezárt a bolt.” Verebes azt írja, ő már Zalában élt, és nem tudja, miért zárt be, de tudta, hogy biztos oka volt, amiért bezárt.

Végül tegnap jött a hír telefonon, ahogy most szokás: »meghalt a Musi«. Írhatnám, hogy »villámcsapásként« ért, de hazudnék.

Verebes István megfogalmazása szerint a már hozzászokott izomgörcs kísérte ennek az életnek is a végét, hisz egyre többektől kell elbúcsúznia, de hogy mivel nem más, hanem a Musi halt meg, egyben egyedien fájdalmas ez a veszteség, mint mindazoké, akiket életében érdemes volt szeretni, és akikre minden maszat nélkül tud emlékezni.