Index Vakbarát Hírportál

Lipcsében mutatják be négy magyar író új köteteit

2025. március 25., kedd 09:03

Idén március 27–30. között rendezik meg Németország második legjelentősebb könyvvásárját Lipcsében. A nemzetközi könyvpiacon jelentős szerepet betöltő rendezvényen a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében Földényi F. László, Kiss Noémi, Kormányos Ákos és Végel László német nyelven megjelent köteteit mutatják be a közönségnek.

A négynapos könyvvásáron Kiss Noémi Karácsony a Dunán, Földényi F. László A guillotine hosszú árnyéka, Végel László Temetetlen múltunk és Kormányos Ákos Töredezettségmentesítés című, német nyelven debütáló köteteit mutatják be.

„Nagyon jó érzés megjelenni külföldön. Új borítóval, új mondatokkal. A könyvek átvedlenek, megváltoznak és másképp csapódnak le, egészen más lesz fontos egy könyvben a német olvasónak” – fogalmazott Kiss Noémi. „Mindig meglep, mennyire intenzíven érdekli a lipcsei közönséget az irodalmunk, az újdonságok, az új irányzatok. Manapság kifejezetten a női szerzők művei. A magyar irodalom hazajár a lipcsei vásárra, a felolvasások telt házasak” – mondta.

Zádor Évával, fordítójával évek óta dolgoznak együtt:

Összecsiszolódtunk, egy könyv több hangja lettünk. A könyveket a műfordítói teljesítmény miatt is jól fogadják. Ha sikeres a munka, akkor számos kritika jelenik meg róla, továbbá beszélgetések, interjúk, podcastok készülnek. Most fordult velem elő először, hogy hangjáték készült a novellákból a német rádiónak.

Keresztes Balázs, a Petőfi Kulturális Ügynökség külügyi programjainak felelőse kiemelte, hogy idén ismét remek kötetek mutatkoznak be a vásáron „aminek különösen annak tudatában örülhetünk, hogy az elmúlt években sajnálatos módon csökkent a német nyelvterületről érkező fordítás- és kiadástámogatási kérelmek száma. Az, hogy mindezek ellenére is kiemelkedő magyar művek jelennek meg németül, a két nyelvcsoport közötti szoros kulturális kapcsolatokról árulkodik. Reméljük, ehhez az együttműködéshez érdemben tudunk hozzájárulni a jövőben a pályázataink segítségével” – hangsúlyozta. 

A könyvvásárra jelenik meg a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában a New Hungarian Fiction című kiajánlókatalógus is Balajthy Ágnes, Buday Balázs és Smid Róbert irodalomkritikusok válogatásában, Garajaszki Margit író, a PKÜ munkatársának szerkesztésében.

Autofikció, pszichográfia, vidékreprezentáció és történelmi regény: a válogatáskor a szerkesztők igyekeztek minél többféle műfajt és hangot összegyűjteni.

„Egyrészt természetesen körképet kell adnunk a friss megjelenésekből, másrészt viszont ez nem pusztán ebben az értelemben vett katalógus; legalább annyira lényeges, hogy azoknak a szerzőknek, akiknek sikerült olyan művet írni, amely érzésünk és tudásunk szerint rezonálhat bizonyos országokban a témájuk miatt, lehetőséget biztosítsunk arra, hogy szélesebb körben megismerjék a kötetüket” – mondta Smid Róbert.

Fontos szempont volt tehát, hogy a kiválasztott művek egy másik irodalmi-kulturális hagyományból érkező olvasó számára is viszonylag könnyen befogadhatóak, ugyanakkor izgalmasan szokatlanak legyenek, és az is, hogy a kiadvány fel tudja mutatni a kortárs magyar irodalom gazdagságát, sokszínűségét.

Ez a kiajánló szerintem nem is a ma már kanonikus pozíciójú szerzői életművek számára bír téttel, hanem azért, mert itt azokat az egy-kétkötetes alkotókat is be lehet mutatni a nemzetközi nagyközönség számára, akiknek még nincs külföldi kiadójuk

– emelte ki Balajthy Ágnes.

A lipcsei könyvvásárral indul meg a tavaszi rendezvények sora, ezt követően Bolognában találkozhatnak az érdeklődők a magyar delegációval.

Rovatok