Nagyon beteg volt már, a halál régóta a tüdejében lakozott, amikor Sanremóba utazott levegőváltozásra, ám onnan nagyon legyengülve tért haza. 1903. március 29-én, délelőtt 9 óra 15 perckor meghalt. Koporsója előtt fekete párnán vitték a megtépett húrú hegedűt és a törött vonót. Dankó Pista 44 évet élt.
„Meghalt a nagy hegedős, meghalt a magyar nép trubadúrja. Nagy szíve, melybe belefért az aranykalászos Alföld, a gyöngyszínű Balaton, s az azúr magyar ég, nem dobog többé” – budapesti búcsúztatóján így kezdte beszédét Herczeg Ferenc, majd a Budapesti Hírlap feljegyzése alapján ezt mondta:
Udvari költő volt, nem a nagy uraké, hanem a nép udvari költője. S a nép nem jutalmaz arannyal, hanem meleg szeretettel. Ezt a szeretetet látjuk itt ma megnyilatkozni Dankó Pista koporsójánál. Szegény cigány volt egész életében, nem maradt utána más hátra, mint a hegedűje.
Dankó Pista koporsóját vonat vitte Szegedre. A Szeged és Vidéke akkori beszámolójában az áll, hogy 25 ezren várták, s kísérték utolsó útjára, gyászbeszédében Tömörkény István így fogalmazott:
Itt van a magyar népdal fejedelme, mint halott. Itt van a magyar daloknak lelke, a halott. Itt van a gyönyörű magyar szó zengzetes dalának megteremtője, és szülő apja koporsóban és útrakészen arra, hogy egy mély sír magába zárja.
Kétféle verzió is létezik arról, hogy Dankó Pista hol született: Szeged-Fölsővárosban vagy Szeged-Fölsőtanyán, de az biztos, hogy mindössze kilencéves volt, amikor édesapja meghalt. S bár tanult hegedülni, virtuóz nem vált belőle. Ebben az sem játszott szerepet, hogy már gyerekként dolgoznia kellett, vályogot vetett, ám ha már a hegedülésben nem, a nótaszerzésben, a szereplésben és a barátok gyűjtésében igen kiválónak bizonyult.
Ő lett Dankó Pista, akit soha senki nem szólított Istvánnak.
Amikor 37 évesen, 1895-ben megnyerte az Új Idők nótaversenyét, már országos hírű dalköltőnek számított, ezt követően még II. Miklós cárt is elkápráztatta muzsikájával – Szentpétervárott.
A nótaszerző úgy lett híres, hogy a kottaírással rendre meggyűlt a baja, ösztönös lélekérzése azonban olyan dallamokat hozott elő belőle, amiket muszáj volt hallgatni. Nem véletlenül lett olyan híres, talán még híresebb is, mint jó néhány politikus, s vált a magyar nóta fejedelmévé. Ehhez, persze, az is kellett, hogy daltársulatával bejárta az egész országot, nótaestjeit a korabeli szórakozás jeles eseményei között tartották számon.
Mindent, ami Dankó Pista volt, a gyermekkorából hozta, szívének nagy szerelmét, Joó Ilonkát is kamaszként ismerte meg.
Úgy lett nótafejedelm, hogy sosem akarta megtagadni önmagát, sem azt, honnan jött, s hová vágyott.
Rövid éltében a halhatatlanok közé került. Temetésén a cigányok négy dalt játszottak. Volt olyan koralbeli lap, amelyik azt írta, hogy utolsó útján ötszáz cigány hegedült, másutt csak hatvanat említenek, de ami biztos, az egész nemzet siratta, és a húrokon szinte biztosan felcsendült a Most van a nap lemenőben, az Eltörött a hegedűm, nem akar szólani, a Daru madár gyere velem és a Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magában kezdetű nóta.
Most pedig ezzel a kvízzel emlékezünk Dankó Pistára, tegye próbára tudását!
(Borítókép: A nótakirály Dankó Pista (1858-1903) muzsikus-nótaköltő szobra Szegeden a Stefánia sétányon az egykori Hungária Kávéház előtt 2015. április 22-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)