Amikor Jurij Gagarin 1961 áprilisában első emberként kint/fent járt a világűrben, elénekelt egy dalt – „Az én hazám hallja, az én hazám tudja, / hol, mely egekben száll fia…” – amit Dmitrij Sosztakovics írt. Az orosz zeneszerző 24 prelúdium és fúga, Op. 87 című, egyzongorás művéből most a Szabó Stein Imre rendezett 2 órás koncertfilmet, amely 2025. április 5-én, szombat este 21.00-kor debütál a Stingray Classica összes nemzetközi csatornáján. Az egész estés televíziós verzióban a francia–angol zongoraművész, David Levy 15 művet ad elő a teljes 24-ből.
Különös humora van a történelemnek, a történetírásnak, az újságírásnak. De az is lehet, nem is humor, hanem szarkazmus ez, irónia, hiszen amikor Dmitrij Sosztakovics hatvannyolc éves korában, 1975. augusztus 9-én Moszkvában meghalt, a központi hatalom és akarat által megfogalmazott nekrológjába ezt írták:
egész életét a szovjet zene fejlesztésének, a szocialista humanizmus és internacionalizmus eszméi erősítésének, a békéért és a népek barátságáért vívott harcnak szentelte.
Sosztakovics, a világhírű orosz zeneszerző és zongoraművész alighanem erre is írt volna egy szimfóniát, prelűdöt, röpke fúgát, még az is lehet, hogy A hatalom képmutatása címmel, de ezt, ugye, már sohasem tudhatjuk meg. Ő ugyanis olyan alkotó volt, akinek lelkét az a XX. századi szovjet-orosz valóság nyomorította meg, amely zenéjét, művészetét, személyét világhírűvé tette.
Furcsának, ellentmondásosnak tűnhet ezt így kimondani, de aki élt a XX. században, vagy él a huszonegyedikben, és azzal kell szembesülnie, hogy az alkotás öröme és lehetősége, valamint az érte járó siker és elismerés, vagy kudarc és kárhozat ugyanarról a tőről fakad, és leginkább a hatalomhoz való viszony és iszony határozza meg, az alighanem pontosan tudja, és érti, hogy Dmitrij Sosztakovics, Szentpétervár szülöttje miért is volt olyan csöndes, hallgatag, tisztaságmániás, könnyen magába forduló zeneszerző, s miért mondta azt, hogy
A zene megvilágosítja az embert, és megadja neki az utolsó remény esélyét – ezt még a hóhérnak is beillő Sztálin is tudta.
Szabó Stein Imre ezt az orosz zeneszerzőt idézi most meg 2 órás koncertfilmjében. Ahogyan mondja: „A kamerák ezekben a videókban párbeszédet folytatnak a zenével, egyetlen zongoraművész drámájára és költészetére összpontosít, aki a valaha zongorára komponált egyik legbonyolultabb és legjelentősebb művet adja épp elő. Egy sötét térben felülről születő fény dómban helyeztem el a »cselekményt«, a művész egyedülléte szellemi és lényegi értelemben nyilvánvaló és úgy vélem, a nézőt is hasonló helyzetbe hozza.
Létezésünk alapállapota ez, csakhogy itt David Levy, a kitűnő francia zongorista szinte emberfeletti feladattal birkózik,
el kell játszania ezt a rendkívül bonyolult, zseniális művet.
A kamera mozgásokkal azt akartuk kirajzolni, ahogyan föl az ég felé épül és épül a fúga. Paradoxonnak hathat, de egy szóló zongorajátékot sokkalta nehezebb filmes színvonalon felvenni, mint egy szimfonikus művet. Végig, minden pillanatban kíméletlenül ugyanarra koncentrálódik a néző figyelme, nincs menekülő út, félrebeszéd. Próbáltam újszerű képi nyelvvel a zene szüntelen születését megragadni és együtt írni Daviddel a drámát, mint ahogy nekem ez így a színpadi dráma műfajába is sorolódik.
Nagy dolog, hogy a filmet a Stingray Classica beválasztotta műsorai közé, és világpremierben teszi közzé. A Classica a világ nagy részén jelen van Mongóliától Európán, Kínán át az USA-ig és persze Magyarországon is. A produkciüban nagyon jelentős része volt Dvorák Zsuzsa zenei rendezőnek, Gémes Kati technikai rendezőnek, Czigány Gergely vezető operatőrnek, Vajda László fővilágosítónak és Lecza Attila vágónak.”
A koncertfilm leirata szerint Johann Sebastian Bachon kívül Dmitrij Sosztakovics az a zeneszerző, aki egy teljes prelúdium és fúga-ciklust megírt. A mű huszonnégy részből álló zongoradarab, egy-egy a kromatikus skála dúr és moll hangnemében.
Mindegyik darab két részből áll: előjáték, majd fúga.
A zeneszerzőt Bach híres The Well-Tempered Clavier – Wohltemperiertes Klavier – (BWV 846-893) című műve ihlette, amely negyvennyolc prelúdiumból és fúgából álló, két könyvben megjelent gyűjtemény. A lipcsei Bach-verseny zsűritagjaként, Sosztakovicsot mélyen inspirálta Tatiana Nikolayeva orosz zongoraművész Bach 48 prelúdium és fúgájának előadása. Sosztakovics 1950 ősze és 1951 februárja között írta nagy lendülettel ezeket a darabokat Nyikolajevának dedikálva, aki 1952 decemberében adta elő a leningrádi bemutatón.
Szabó Stein Imre szerint Sosztakovics műve Bach eredeti alkotásával összemérhető személyes hangvételű remekmű, a XX. század egyik legkiemelkedőbb zongoraműve.
Szabó Stein Imre számos jelentős nemzetközi díjat nyert zenei témájú filmekkel, többek között a Bartók Világverseny&Fesztivál imázs filmjével társ rendezőként a Chicago International Film Awards, TV Awards Silver Hugo díját, a Venice TV Award Performing Arts Films kategóriájának fődíját rendezőként a 2020-as, MEZZO TV-n bemutatott, a Concerto Budapest és Keller Andrással felvett Weinberg koncertfilmmel, szintén a Concerto Budapesttel felvett Kárpát Rapszódia című MEZZO filmmel rendezőként a New York Festivals&Television Awards Silver Tower díját, legutóbb pedig a 2024-es LOVIE AWARDS Entertainment in Film&Video kategóriájában a Silver Lovie Awardot a Concerto Budapest és Keller András Mozart-nap élő közvetítésével az Index.hu-n.
(Borítókép: Dmitrij Sosztakovics 1973-ban, Chicagoban. Fotó: Fred Jewell / AP)