Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJohn Williams = Star Wars filmzene
John Williams szerzi majd a következő Star Wars-film zenéjét is, és ezt már a Lucasfilm is megerősítette. A hírt Kathleen Kennedy, a cég elnöke jelentette be a hétvégén.
Williams még nem látta a forgatókönyvet, és egyáltalán nem tud semmit a történetről, de a Hollywood Reporternek azt mondta, ha az új filmnek egy kicsi köze is lesz az előző hathoz, akkor biztosan felhasználja majd a 35 éves leitmotifokat. Ez azt jelenti, hogy jó eséllyel lesz birodalmi induló az új filmben, és halljuk majd azt a dallamot is, ami először a tatuini naplemente közben ment.
A leitmotifot magyarul vezérmotívumnak is hívják, és azokra a dallamokra utal, amelyek végigkísérnek egy zeneművet. Filmzenékben a leitmotif gyakran kötődik egy-egy szereplőhöz, és a klasszikus zenében Wagner terjesztette el a használatát, de később jellemző volt Liszt Ferenc műveire is.
Az új Star Wars filmet J. J. Abrams rendezi, és 2015-ben kerülhet a mozikba. Williams írta a zenét az összes Star Wars filmhez.