Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMDepp a sajtót hibáztatja a bukás miatt
A Magányos lovasnak még csak esélye sem volt bizonyítani, miután a sajtó lehúzta - mondta egy friss interjúban Johnny Depp, és hozzátette azt is, hogy a kritikákat szerinte már hét-nyolc hónappal a film megjelenése előtt megírták. Szerinte a kritikusok már akkor kasszasikerrel számoltak és óriási elvárásaik voltak, amikor megtudták, hogy Gore Verbinski, Jerry Bruckheimer és ő, Depp is részt vesz a készítésben, és ez alapján ítélkeztek. A színész hozzátette, hogy ő maga viszont nem könyvelte el előre a sikert.
A Disney brutális költségvetéssel készült westernje, A magányos lovas 150 milliós bukást jelenthet, és ezzel Jerry Bruckheimer producert is az év egyik legnagyobb vesztesévé teheti. Bruckheimer, aki a Karib tenger kalózai trilógiából több milliós hasznot húzott, a Yahoonak azt mondta, szerinte a kritikusok a költségvetése alapján ítélték meg a filmet. "A nézőket nem a költségvetés érdekli, ők ugyanannyit fizetnek egy egydolláros filmért, mint egy 20 millió dollárosért" - mondta a producer. Szerinte egy humoros filmet csináltak, ami később alapműnek számít majd, és azok, akik lehúzták, be fogják látni, hogy hibáztak. (Mi is lehúztuk, mert rossz volt, kritikánk itt olvasható.)
Armie Hammer színész szerint a sajtó azóta támadja a filmet, hogy azt először lelőtték. Ezzel arra utalt, amikor 2011-ben leállt a forgatás, mert a Disney 200 millió dollár alá akarta szorítani a költségeket. A producer és a rendező végül 215 millióra húzta le a büdzsét. A film pénteken debütál Angliában.
A Variety ma megjelent írásában arró, számol be, hogy A magányos lovas a várt 150 millió dolláros mínusz helyett valószínűleg 190 millió dolláros bukta lesz, ami elég érzékenyen érinti a Disney-t. Még mielőtt elkezdenánk nagyon sajnálni a céget, gondoljunk bele, hogy a harmadik negyedévre prognosztizált bevételük így is 11,58 milliárd dollár lesz.