Index Vakbarát Hírportál

Ilyen a Dwayne Johnson-mentes Herkules

2013.10.14. 11:47

Az elmúlt hetekben rengeteget írtunk Dwayne Johnson Magyarországon készülő Herkules-filmjéről, méltatlanul elhanyagolva ezzel a szintén 2014-re elkészülő, másik Herkules-filmet, amit a Die Hard 2 rendezője, Renny Harlin forgatott le Bulgáriában. A Hercules: The Legend Beginsben a Sziklánál kicsit löttyedtebb izomzatú Kellan Lutz alakítja majd a szandálos félistent, aki ezúttal nem kis-ázsiai hadurakat ver le, sőt, még csak meg sem próbálja teljesíteni Erüsztheusz király híres 12 próbáját. Helyette az eredeti Héraklész-mitológiában is szereplő igaz szerelme (és egyben féltestvére!), Hébé kegyeit keresve verekszi magát végig az ismert ókori világon.

Renny Harlin filmjében Hébé nem Zeusz és Héra gyermeke lesz, hanem Kréta királyának lánya, akit nem Herkulesnek, hanem az isteni származásáról kezdetben mit sem tudó főhős fivéréhez akarnak feleségül adni. A villámostort pattogtató Herkulesnek így egyszerre kell a szerelemért és az örök dicsőségért megküzdenie, miközben a rendező látványosan mögé rajzolja a Spartacus tévésorozat és a Gladiátor arénaharcait, meg persze a 300 esőben ázó és belassítva mészároló spártai katonáit. Íme a lenyűgöző trailer. (via Movieweb)

Herkules-film, Dwayne Johnson nélkül