Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz első közös képek a mamipornó szeplőiről
Először lehet együtt látni A szürke ötven árnyalatának két szereplőjét, bár ezek még nem a filmhez készült fotók, hanem az Entertainment Weekly magazin terelte össze a két színészt néhány közös kép erejéig. Mint azt mi is megírtuk végül Jamie Dornan játsza majd, Christian Grey-t, és Dakota Johnson bújik Anastasia Steel bőrébe. Az amerikai magazin természetesen igyekezett a könyv, és a készülő film hangulatának megfelelően öltöztetni és fényképezni a színészeket, ettől függetlenül a képek meglehetősen visszafogottra sikerültek. Inkább utalnak valami romantikus tinifilmre, mint egy kemény hangvételű, szexualitás témakörét feszegető, szókimondó könyvre.
Közben az Universal bejelentette, hogy a film csak 2015 elején kerül a mozikba. A produkciót eredetileg 2014. augusztus 1-jén mutatták volna be, a legújabb tervek szerint azonban csak 2015. február 13-án, Valentin-naphoz igazítva kerül a mozik műsorára. Universal Pictures nem indokolta a döntést, de Christian Greynek a szerepére eredetileg kiszemelt Charlie Hunnam visszalépése valószínűleg jelentősen hátráltatta a munkálatokat. Ezután jött a képbe az északír színész és egykori Calvin Klein-divatmodell, Jamie Dornan, partnere pedig Melanie Griffith és Don Johnson lánya, Dakota Johnson.
A szürke ötven árnyalata egy irodalom szakos egyetemista, Anastasia és egy titokzatos, dúsgazdag vállalkozó, Christian Grey szenvedélyes kapcsolatának története. A regénytrilógia 2011-ben jelent meg, és hatalmas feltűnést keltett, milliószámra fogyott a könyvesboltokban és számos paródia is született róla. A kritikusok által mamipornóként emlegetett Ötven árnyalat-trilógia első kötete lett minden idők leggyorsabban fogyó puhakötésű könyve Nagy-Britanniában.