Egy meglehetősen lassú és érzelmes filmet készített a Disney azon alkalomból, hogy pont 50 éve mutatta be a Mary Poppins című filmet, ami kapásból öt Oscar-szobrocskát hozott a stúdiónak. A Banks úr megmentése arról a 20 évről szól, ahogy eljutottak odáig.

A valós történeten alapuló film szerint Walt Disney (Tom Hanks) még 1941-ben ígérte meg lányainak, hogy a filmvászonra varázsolja kedvenc nannyjük, P. L. Travers Csudálatos Maryjét. Walt pedig olyan ember, aki betartja az ígéreteit, ezért 20 éven keresztül minden évben megkereste a szerzőt, Pamela Traverst (Emma Thompson), hogy megszerezze tőle a jogokat.

A konzervatív ausztrál nő azonban minden egyes évben nemet mondott, egészen addig, amíg azt anyagilag megtehette. 1961-ben azonban olyan nehéz helyzetbe kerül, ami már a házát veszélyezteti, ezért ügynöke unszolására repülőre ül, hogy Amerikában tárgyaljon Disney ajánlatáról.

Az alaphelyzet több, mint vicces: adott egy vaskalapos, merev és csökönyös asszony, aki gyűlöli a rajzfilmeket, és élete árán is képes lenne megvédeni a saját maga építette Mary Poppins-világot, és adott egy bohém öregúr, aki 20 éve udvarol kedvenc szerzőnőjének, és nyilván nemcsak lányait akarja boldoggá tenni a filmmel, hanem hatalmasat is kaszálni.

De ők ketten sehogy sem találják a hangot, Travers kikéri magának, hogy Mrs. Travers helyett lepamelázzák, a szállodai szobájába rakott Disney-figuráktól rosszul lesz, és a forgatókönyvírókkal már az első mondaton órákig tartó vitába bonyolódik.

Az írónő a lehető legtöbb ponton beleszól a megfilmesítésbe: nem használhatnak animációs betéteket, nem lehet vörös szín a filmben, nem járul hozzá, hogy a kor legnépszerűbb színésze, Dick Van Dyke szerepeljen a filmben. Eközben Disney minden tőle telhető ígéretet megtesz (hogy aztán áthágja őket), és egyáltalán nem érti, hogy miért nem jön lázba attól Travers, hogy személyesen ő kíséri végig Disneylanden.

A filmnek azonban nem véletlenül az a címe, hogy Banks úr megmentése, ugyanis a több mint kétórás mozi végére azért kiderül, hogy mire fel is hadakozott olyan nagyon Travers. A Csudálatos Maryt ugyanis a saját családja ihlette, legfőképp pedig szenvedélybeteg édesapja (Colin Farrell).

A Banks úr megmentése egy kis filmtörténeti adalékon kívül nem sok mindent adhat a nézőknek, hiszen a végkifejlet, az 1964-es film elkészülte, nem kétséges. Ami miatt érdemes mégis rászánni ezt a nem kevés időt, az Tom Hanks és Emma Thompson csatája. Thompson a Mary Poppins védelmezőjének szerepében ugyanis kísértetiesen hasonlít arra a „boszorkányra”, akit a másik híres nevelőnős mesében, a Nanny McPhee-ben játszott, így aztán a humorban bővelkedő szócsaták mellett egy igazi crossoverrel is megjutalmazza a nézőket, 8/10.