A Lángoló Gitároknál van egy tökéletes módszerünk arra, hogy hogyan ritkítsunk a blog Facebook közösségén. Egyszerűen csak ki kell tenni valamit Justin Bieberről. Az még jobb, ha a 19 éves énekest összefüggésbe hozzuk a rockzenével. Akkor biztos a legalább száz mínusz. Pedig pozitív kontextusban soha nem kerül szóba srác, mégis akkora indulatokat generál, hogy sokan legszívesebben kikapcsolnák az internetet a neve láttán. Ezek után nyilván meg kellett nézni a róla készült mozifilmet, ami ráadásul már a második ilyen propagandafilm.

Az első annyira sikeres volt a Bieber-univerzumban, hogy az abban szereplő, amúgy teljesen érdektelen emberek ma már sztárok a rajongók körében. A tavaly januári koncerten Miamiban (illetve a stúdióban vagy épp Bieber házában) forgatott Believe című filmben külön rész szól arról, hogy az igen jó üzleti érzékkel megáldott Scooter Braun menedzser kvázi nepperként kint cirkál a koncerthelyszín körül, és ingyenjegyeket osztogat a belépő nélkül maradt tinilányoknak. Akik persze felismerik és elkezdenek rikoltozni. De ugyanígy fogadják a kordon mögött állók a teljesen arctalan stábtagokat is. Nekik is oda kell menni fotózkodni a lányokhoz, akikben mintha valami mozgásérzékelőre bekapcsolódó sziréna lenne, úgy visítanak minden egyes backstage-ből kilépő embernek.

Bieber sleppje a film alapján nagyon hasonlít a Törtetők című tévésorozatban látható brigádhoz. Névtelen arcok, akik ott vannak folyamatosan körülötte, támogatják mentálisan, ő pedig cserébe eltartja őket. Nagyon őszinték is vele állítólag. Meg szokták neki mondani, hogy nehogy összeomoljon, mint a gyereksztárok egy idő után. Bieber persze biztosítja őket, hogy nem fog, mert neki helyén van az esze. Bizony. Sőt, azt is megmondják neki, hogy kissé ciki a serkenő stricibajsza, de Bieber ezen is csak kacag, mert tudja ő (helyén van az esze, ugye), de mégis kicsit idősebbnek látszik tőle.

Sőt, a paparazzókkal való balhék után is ők vigasztalják szegény srácot. Aki persze éles eszével rájön, hogy ezek a fotósok direkt fel akarták őt bosszantani, hogy csináljon valami durvát. Hát akkor ő kitalálta, hogy ezek után csak kineveti őket, sőt, az egészet beleteszi a show-jába. Fricska fricska hátán. Tátott szájjal bámulunk az őszinteségen.

Az ironikus fogalmazás ellenére ezek azok a ritka pillanatok, amikor úgy gondolhatja a néző, hogy akár egy jó dokumentumfilm is születhetne az énekesről. A téma ugyanis adott. Egy fiatal sztár, aki tényleg tehetséges 13 éves gyerekként úgy robbant be a köztudatba, hogy ezt azóta is emésztenie kell, ami láthatóan nehezen megy neki. Sok ráhatása nem volt (és most sincs) a dolgokra, csak sodródott a menedzsere, a szülei által kijelölt úton.

Ma már teljesen elhiszi, hogy értéket teremt, fontos ember, és nem csak egy mesterségesen generált hype része. Elhiszi azt is, hogy az érte sikító lányok párhuzamba állíthatók a Beatlesért sikító lányokkal. Próbálkozik a dalszerzéssel, de ez sem igen megy neki. Mindegy, ráhagyják, higgye azt, hogy ő is benne van az amúgy teljesen jellegtelen számokban. Közben meg csak egy bábu, amit ide-oda taszigálnak. Ráadásul irritáló viselkedése miatt lassan az egész világ meggyűlöli, aminek a vége menetrendszerű, a mostani balhéiból ítélve igen közeli összeomlás lesz. Mi ez, ha nem egy őszintén feldolgozandó történet? De persze ki akar itt őszinte lenni, mikor azzal nem lehet rengeteg pénzt kisajtolni a tinilányok millióiból. Mit szólnának a rajongók, ha kiderülne, Bieber tényleg drogozik, iszik és sztriptízbárba jár?

Szóval őszinte vallomás helyett kaptunk egy imidzsfilmet Jon M. Chu (Step Up 3D, Step Up 2, G.I. Joe: Megtorlás) rendezésében, amit még úgy is untam, hogy alapvetően érdekelne, hogyan áll össze egy ekkora, ennyi embert mozgató, táncolós, pirotechnikás csillogó koncertprodukció. Rajongók élvezni fogják, a többiek meg, ha már tényleg valamilyen friss koncertfilmre vágynak, nézzék meg inkább a zagyva Through the Nevert a Metallicától. Ott legalább nem akarnak minket meggyőzni semmiről.

IMDb: 1,5 pont
Rotten Tomatoes: 57%
Index-ítélet: 3/10