Index Vakbarát Hírportál

Ősszel kezdik forgatni a Magic Mike 2-t

2014.03.28. 15:30

Pletykák eddig is voltak, de most a férfisztriptízes remekmű, a Magic Mike egyik szereplője, Joe Manganiello megerősítette, hogy lesz folytatás. Azt is elmondta, hogy már ősszel elkezdik forgatni a Magic Mike második részét. A folytatás meglepő is, meg nem is. Nem, mert a film hatalmas siker volt, a kritika is imádta és a pénztáraknál is jól teljesített. 7 millió dollárból készült és 167 milliót kerestek vele. Meglepő viszont azért, mert a rendező, Steven Soderbergh azóta visszavonult, legalábbis azt mondta, hogy nagyjátékfilmet nem rendez egy ideig. Az egyik fontos szereplő, Matthew McConaughey meg kapott egy Oscart, nem biztos, hogy folytatásokban akar ezek után szerepelni. 

Magic Mike (2012) - előzetes

Persze simán lehet, hogy ők nem lesznek benne a filmben, bár nyilván sokkal jobb lenne, ha vállalnák. Erre utal, hogy a film írója-szereplője, Channing Tatum februárban közzétett egy képet a Facebookján, amin egy Matthew McCounaughey mellszoborra meredve, kezében papírokkal rágja a tollszárat. Azt írta a kép alá, hogy hogyan lehetne jobban kezdeni a Magic Mike 2 megírását, mint öreg barátjával, Dallasszal. (Ő volt McConaughey karaktere a filmben.) Kapott is laza 334 ezer lájkot. 

Joe Manganiello nem beszélt arról, hogy kik lesznek a folytatásban, csak annyit mondott, hogy a Magic Mike készítése volt a legjobb móka életében, és alig várja, hogy újra együtt legyen a csapat.