A fergeteges norvég–dán–svéd film, a héten mozikba kerülő Az eltűnés sorrendjében (Kraftidioten) igazi felüdülés a csalódásokkal tarkított 2014-es moziévben. A fekete komédia újra összehozza az Abszolút nulla fok, az Aberdeen es a Hajszál híján úriember két alkotóját: Hans Petter Moland rendezőt és Stellan Skarsgard színészt. A főszereplő Nils hókotróként dolgozik, szereti a munkáját, még a szabadidejében is a hókotró-katalógust bújja. Annyira jól végzi a munkáját,  hogy a város díszpolgárává választják, ám pechére éppen ezen a napon közlik vele, hogy a fia meghalt herointúladagolásban. Az a fia, amelyik sosem drogozott. Nils nyomozni kezd és bosszút áll: a főszerepet játszó parádés Stellan Skarsgarddal még a film nemzetközi bemutatóján, a Berlinálén találkoztunk, ahova nemcsak Az eltűnés sorrendjében-t, de A nimfomániás vágatlan változatát is elkísérte. 

A nimfomániás melyik verziója tetszik önnek jobban, a rövid vagy a hosszú?

A rövidet nem is láttam. Szerintem A nimfomániás fantasztikus film, nagy megtiszteltetés volt a részesének lenni. De úgy hallom, a producerek által megkurtított rövid verzió egy másik film lett: sajnos kevesebb élményt ad, és egyáltalán nem azért, mert kevesebb szex van benne. (Ezt mi is pontosan ugyanígy gondoljuk, itt írtunk erről.)

Újra es újra Norvégiába sodorják a szerepei.  Van rá magyarázat? 

Hát nem a klíma miatt jövök vissza. Az ok egyértelműen Hans Petter Moland rendező személye. Mindig jön az új ötleteivel, és erőlteti, hogy dolgozzunk együtt. Pedig -57 fokban forgatni egyáltalán nem vicces, annyira szétfagy az arcod, hogy mozgatni sem tudod. Még mindig szörnyű érzés, ha rá gondolok. Viszont megtanultam egy profi hóekét vezetni! 

1995-ben dolgoztunk először együtt az Abszolút nulla fokban. Olyan ez, mint a testi szerelem, először a pettinggel kezded, aztán egyre messzebb és messzebb mész. Hans Petter Moland nekem nemcsak egy valaki, akivel együtt dolgozom, hanem egy olyan rendező, akiben 100 százalékosan megbízom. Tudom, hogyan gondolkozik, ő is tudja, én hogyan működöm. Ugyanakkor nagyon különbözőek vagyunk. Ő nagyon lassú, amit én elmondok 15 másodpercben, ahhoz neki 15 percre van szüksége. Először gondolkozik, aztán beszél, én pont fordítva csinálom. 

Hasonló kapcsolat fűzi Lars von Trierhez is? Hiszen úgy tűnik, neki is mindent elvállal.

Lars von Triernek mondtam már nemet, de nem a személye miatt, vagy mert már máson dolgoztam. Akkor úgy gondoltam, hogy a filmnek nincs szüksége a kvalitásaimra. De valóban mindketten olyan rendezők, hogy már akkor igent mondok, amikor még nem is olvastam a forgatókönyvet. 

Ennyire kockázatos filmet meg nem csinált Moland. Annyi műfajt ötvöz, és keveri az egészet fekete humorral, hogy az akár rosszul is elsülhetett volna. 

Nekem például végig fogalmam sem volt, hogy mi sül ki belőle. És ami a legidegesítőbb volt, hiába kérdeztük Petert, ő sem tudta elmondani. Annyit tudott mondani, hogy bízzatok bennem. Erre mit lehet mondani? Mondtam neki, hogy jó. Egy csomó jelenetnél kérdeztem, hogy mi a fenét csinál, annyira eltérő volt a munkamódszere minden eddigi stílustól, amivel korábban dolgoztam. De jól tudja ezeket a stílusokat keverni és a keveréket menedzselni. Például azt, hogy a karakterem nagyon natúr, így tudom vezetni a nézőket az összes többi őrült karakteren és furcsaságon keresztül. Ebben rejlik a film emberiessége. Az eltűnés sorrendjében-t nézve dőlünk a röhögéstől, holott ez egy nagyon szomorú film, a humort éppen az extrém karakterek hozzák be. Mindenki bogaras egy kicsit, és ettől lesz a film maga is kicsit bogaras. Ha Molanddal dolgozol, ahhoz is hozzá kell szoknod, hogy nincs igazán forgatókönyv, hanem egy csomó dolog a forgatás alatt alakul ki.  Csak nézel, hogy mit csinál, azt gondolod, hogy a vesztébe rohan. Csak akkor nyugszol meg, amikor már látod a végeredményt. 

Szereti amúgy a fekete komédiákat? 

Szerintem a viccben nem létezik politikai korrektség, mindenből lehet és kell viccet csinálni.

Apaként mennyire tudott azonosulni a karakterrel, aki egy egyszerű, jámbor hétköznapi emberből sorozatgyilkossá válik?

Nem szoktam azzal a gondolattal játszadozni, hogy bántják vagy megölik a gyerekeimet, de el tudom képzelni, hogy ilyenkor nem te, hanem a benned levő állat reagál. Azt hiszem, erre sajnos bárki hajlamos, és bárkivel megtörténhet. A békés polgár és a sorozatgyilkos között vékonyabb a határ, mint hinnénk. 

Tavaly négy filmben is dolgozott (Az eltűnés sorrendjében, The Physician, Thor: Sötét világ, A nimfomániás). Ez a normál munkatempó önnél, vagy ez már túlvállalásnak számít? 

Csupán véletlen egybeesés, hogy egyszerre jött ki mind a négy, nem egyszerre kezdtünk el dolgozni rajtuk. De amúgy ez a normál ritmusom, így szeretek dolgozni. Mindegyik egy másik univerzum, unatkoznék, ha nem lehetne ennyi spektrumban megmutatkozni, és nem dolgozhatnék ennyi rendezővel, ennyi szerepben.