Index Vakbarát Hírportál

Túl a barátságon, túl a 3000 nézőn

2014.05.14. 14:50

A Berlinalén zajlott nemzetközi premieren kitűnő kritkákat kapott Császi Ádám első egész estés játékfilmje, a meleg fiúk szerelmi háromszögéről szóló Viharsarok. A film az elmúlt hetekben már több más filmfesztivált is megjárt, sikerrel szerepelt a pozsonyi FebioFesten, a mexikói Guadalajarában, és Vilniusban is. Itthon március közepe óta játsszák a mozik, és még mindig nem csappant meg az érdeklődés a film iránt. Eddig 3300-an látták, ami egy ilyen témájú művészfilm esetében kifejezetten jónak számít.

Az nem az én kezem, az nem az ő pénisze

A film ázsiai premierjét a tajpeji fesztiválon tartják júliusban, amely Tajvan egyik legnagyobb kulturális rendezvényének és az egyik legjelentősebb ázsiai filmfesztiválnak számít. Negyven ország százhatvan filmjét láthatják itt a nézők, akik százezres nagyságrendben vesznek részt az eseményen. Sok film itt talál ázsiai forgalmazóra.

Viharsarok (előzetes)

A film megy a cseh zlíni fesztiválra is, amely kifejezetten az ifjúsági és fiatal felnőtteknek szóló filmekre koncentrál. Ebben a műfajban a legrégibb ilyen rendezvény a világon, hiszen 1961 óta minden évben megrendezik. A seattle-i filmfesztivál az USA északnyugati területén szinte az egyetlen nagyszabású filmes rendezvény, a Viharsarkot itt is bemutatják. 

A film nekünk is nagyon tetszett, hosszabb cikkünket itt lehet elolvasni róla.