Woody Allen 1989-ben megcsinálta a nagyszerű Bűnök és vétkeket, aztán 2005-ben éppen nem jutott eszébe semmi, és megcsinálta újra  csak éppen Match Point címmel. Scarlett Johansson volt a női főszereplő, akárcsak Luc Besson Lucyjában, ami első pillantásra nagyon hasonló „semmi nem jutott eszembe, ezért elővettem egy bevált történetet újra” sztorinak tűnt. Besson is csinált már egy ilyen filmet ugyanis, Nikita címmel jó sok évvel ezelőtt.

Abban a filmben Anne Parillaud játszotta a szerencsétlen drogos csajt, aki betörés közben megöl egy rendőrt. Csak akkor nem kap halálbüntetést, ha egy kiképzés után hajlandó a kormány bérgyilkosaként tovább élni. Aztán persze a tökéletes fegyverré vált Nikita a megbízói ellen fordul. A Lucy is így indul: Scarlett Johansson egy Ázsiában héderező amerikai lány, aki sokat iszik, sokat bulizik, és nem a legokosabban választ barátokat. Így aztán egy kék kristállyal teli zacskót varrnak az alhasába, amit néhány más balfékkel együtt Európába kell csempésznie. Csakhogy a zacskó kiszakad, a vadonatúj drog szivárogni kezd, Lucyból pedig ennek hatására igazi szuperlény lesz.

Na, innentől a film egyáltalán nem emlékeztet a Nikitára. Lucy ugyanis a szer hatására agya egyre nagyobb hányadát képes használni, a kezdeti tíz százalékról folyamatosan növelve egészen százig. Ez pedig olyan képességekkel jár, mint a tárgyak és emberek mozgatása, gondolatolvasás, rendkívüli hallás és látás, és persze Lucy okos lesz, okosabb a világon bárkinél. Ahogy haladunk előre a történetben, Besson mindig kiírja a képernyőre, hogy Lucy éppen hány százaléknál jár.

A Lucy ugyanis alapvetően két film. Egy sima akció, amiben a nő bosszút áll azokon, akik bántották. Ez a része teljesen jól működik, annak ellenére, hogy ordít a filmről, hogy Bessont ez érdekelte kevésbé. A másik része meg egy teljesen bizarr sci-fi katyvasz, hosszas elmélkedések az agykapacitásról (ezeket leginkább a Morgan Freeman alakította professzor vezeti elő), Lucy átlényegülése emberből szuperintelligenciává olyan magvas gondolatokkal, mint

"egy meg egy az soha nem volt kettő".

És igen, ezek elég idegesítőek, főleg azoknak, akik kényesek arra, hogy a sci-fiknek legyen valami tudományos megalapozottsága, a történeteknek meg logikája. A film utolsó harmadától sokan le fogják kaparni az arcukat, ez egész biztos. (Aki szeretné részletesebben is tudni, hogy miért tartja sok kritikus minden idők egyik legidiótább, és Besson pályájának legrosszabb filmjének a Lucyt, az például ebben a nagyon erősen spoileres cikkben elolvashatja.)

Az utolsó 20 percet leszámítva ez egy feszes, szórakoztató film, ami alatt egyszer sem néztem az órámra, és nem kezdtem el azon gondolkozni, hogy mennyi mindent kell még elintéznem ma. Mert ez a film az elején felkap és visz magával, egyik képtelenségből a másikba sodor, és ez a nézőnek (na jó, nem mindegyiknek) bizony jó. Scarlett Johansson teljesen jogosan van agyonhájpolva, simán viszi a hátán az egészet, és bár a szinkronizált filmek általában szörnyűek, Bánfalvi Eszter hangja szuperül illik hozzá. A Lucy sztorija nagy baromság, de semmivel nem nagyobb, mint amilyen a Transzcendens vagy az Elysium volt. Viszont valahogy mégis sokkal jobb film lett ezeknél.