Van még bármi, amit nem írtak meg ezerszer a Twin Peaksről? David Lynch és Mark Frost kultikus, legendás, sokszor utánzott, de valójában megismételhetetlen sorozata első hét részével felrázta a televíziózást, internet nélkül milliós közönséget sikerült zsákolnia, a rejtélyei a közvélemény jelentős részét foglalkoztatták. Legalábbis az elején. A jelenlegi, kicsit igazságtalan általános álláspont szerint a sorozat a második évadra leült, rengeteg új és felesleges karaktert hozott be, a gyilkosság megoldásával a saját sírját ásta meg a Twin Peaks, amiből a zseniális utolsó részre sem sikerült kikászálódnia. A popkult újságírók a sorozat első évadát, pontosabban az első hét részt tartják igazán korszakalkotónak, a pillanatokat aközött, hogy megtalálják Laura Palmer műanyagba csavart hulláját addig, hogy a gyilkosság megoldására odarendelt Dale Cooper FBI-ügynököt valaki meglövi a hotelszobájában.

A Twin Peaks tévétörténelmi szerepét rendszeresen túlértékelik, de az vitathatatlan, hogy az egyik első sorozat volt, amivel egy játékfilmekben már bizonyított, markáns vizuális és történetvezetési stílussal és rajongói táborral rendelkező rendező feltűnt a tévében. Manapság már nem akkora bombahír, hogy mondjuk Steven Soderbergh sorozatot készít, akkoriban viszont David Lynchtől kifejezetten punk húzás volt. Az pedig még menőbb, hogy sikerült azt, ami az ő markáns stílusát adta, egy az egyben átültetni a vászonról a képernyőre. A Twin Peaks ugyanazzal foglalkozott, és szinte ugyanabban az univerzumban játszódott, mint a pár évvel azelőtti Kék bársony. Ugyanúgy az unalmas amerikai kisváros felszíne alatt lappangó perverz fertővel foglalkozott és azzal, hogyan rontja meg a gonosz erő az érintetlen, tiszta lelkeket. Miközben az egész úgy nézett ki, mint egy képeskönyv az ötvenes évekből.

A folyamatosan apadó, a második évad végére szinte teljesen eltűnő érdeklődés azonban nem akadályozta meg a közvélemény jelentős részét, hogy kiköveteljen egy játékfilmet Lynchtől. A Tűz jöjj velemmel azonban már senki sem volt olyan lelkes és kedves, mint a sorozattal. A cannes-i premiert kifütyülték, a kritikusok agyoncsapták, a közönséget pedig egyáltalán nem érdekelte. Amiért még két évvel ezelőtt megvesztek, az a 123. legtöbb pénzt hozó film lett csak az Egyesült Államokban 1992-ben, összesen 4 millió dollárral.

A bukásnak több oka is volt. Az egyik az, hogy Lynch szándékosan szakított a tévésorozat hangulatával, a Tűz, jöjj velem sokkal nyomasztóbb, szürkébb és félelmetesebb, mint bármi a két évadból. A története egyáltalán nem folytatás, hanem az univerzum továbbgondolása, a film hosszú nyitánya például nem azokkal a figurákkal foglalkozik, akiket a sorozat rajongói megkedveltek, hanem az előzményének számító Teresa Banks-gyilkosság nyomozást mutatja be, főszerepben Chris Isaakkel és Kiefer Sutherlanddel.

A nyitány után pedig Laura Palmer utolsó napjait nézhetjük végig, ami valójában válogatott borzalmak sorozata. Amit a sorozat körbevett színes karakterekkel és lazán kapcsolódó történetekkel, arra a film lézerpontossággal fókuszál, a Tűz jöjj velem egy szörnyű beszámoló a családon belüli erőszakról és arról, hogy sem a drogok, sem a gondtalan szex, semmi az ég egy adta világon nem segít vele megbirkózni. Laura a filmben értelemszerűen már nemcsak egy fotó vagy jelenés, hanem egy élő figura, akinek a legnagyobb kálváriákat kellene túlélnie, de nem tud megbirkózni az élete minden pillanatát átitató gonosszal. Hogy az most egy emberemlékezet óta létező szellem, azaz BOB vagy apja, Leland Palmer, az végeredményben teljesen mindegy. Az erőszak ugyanaz.

A lehangolóbb téma mellett Lynch állítása szerint több jelenetet vágott ki a filmből, hogy a játékidőt a még így is terjengős 130 percen tartsa. Ezekről a kihagyott részekről évekig terjengtek pletykák, jelenetfotók és forgatókönyv-részletek először nyomtatott újságokban, aztán az interneten. A kevés információ szerint ezekben a jelenetekben a sorozat több fontos szereplője is visszatért volna (általános kritika volt a filmmel kapcsolatban, hogy eltűntek belőle azok a figurák, akik Twin Peaks igazi karakterét adták), bizonyos kérdésekre választ adtak volna és pár újat is feltettek volna, ha napvilágot látnak.

Erre egészen idén nyárig kellett várni, huszonkét évvel a film bemutatója után megjelent a Twin Peaks – The Entire Mystery nevű bluray-kiadvány, amiben a teljes tévésorozat, a Tűz, jöjj velem és legfőképpen az utóbbiból kivágott jelenetek is megjelentek. A másfél órányi plusz anyagot Lynch felújította, újrakeverte a hangját és The Missing Pieces (A hiányzó darabok) cím alatt összevágta egy külön filmbe. Aminek nincsen sok értelme a sorozat és a film ismerete nélkül, de nagyon fontos adalékai a még mindig rengeteg rajongót vonzó univerzumnak. Vannak jelentéktelen apróságok, amit semmit nem adnak hozzá a sztorihoz, vannak fontos pillanatok, és vannak olyanok is, amik a pontot tesznek a sorozat legégetőbb kérdéseire.

Ez a várószoba

Mivel mégis David Lynchről van szó, akinek a neve szinonimája lett a bizarr, álomlogika szerint működő stílusnak, bőven kapunk a The Missing Piecesben olyan jeleneteket, amiknek alig van értelmük. A sokak által feleslegesnek tartott Teresa Banks-ügy utáni nyomozásban például a két FBI-ügynök úgy kérdez ki egy szemtanút, hogy közben valaki végig a háttérben próbál hegeszteni egy lámpatartót, amitől egyrészt egészséges ember is rohamközeli állapotba kerül, másrészt meg egyáltalán nem lehet odafigyelni a szövegekre a folyamatos szikrázástól és sercegéstől. Egy másik, szörnyen hosszú és egészen véres jelenetben Desmond ügynök (Chris Isaak) elpáholja a helyi seriffet, aki nem hajlandó kiadni az ügynökségnek Banks holttestét.

David Bowie-nak egy elég érthetetlen jelenet jutott a kész filmben is: egy pillanat alatt megjelenik az FBI irodájában, elkezd mindenféle fura dolgokat hadoválni Coopernek és Gordon Cole igazgatónak, közben a sorozat fekete barlangjára emlékeztető jelenetsorokat látunk, majd ahogy jött, Bowie, azaz a rég elveszett Phillip Jeffries ügynök el is tűnik. A bővített jelenet nem kevésbé érthetetlen, de valami logikát csak kapott. Jeffries egy Buenos Aires-i szállodában beszáll a liftbe és elrántja őt valami zavar a rendszerben, a villanydrótokon keresztül eljut egy rejtélyes, természetfeletti társaság találkozójára, ahol ott van a sorozatból a törpe, BOB, Mrs Tremond, illetve a valami oknál fogva nagyon bénán favágónak maszkírozott német színész, Jürgen Prochnow is.

Nem is tudom, hogy egyáltalán vissza lehet-e adni írásban azt, amit Lynch megrendezett: egy színpadiasan berendezett szobában ezek a fura alakok ülnek egy asztal körül, néha a kamera egészen közelről és egészen gusztustalanul mutatja a szájukat, ahogy ezoterikus dolgokat magyaráznak egymásnak, majd a végén BOB és a törpe átcsusszannak a fekete barlangba, a sorozatból jól ismert, vörösfüggönyös, cikkcakkpadlós alternatív valóságba, ahol sem a tér, sem az idő szabályai nem érvényesek. Nem, én sem értem, hogy pontosan mi történik. De minden egyes pillanata hátborzongatóan zseniális, főleg a bővített változatban, ahol minden bizarr szereplő plusz másodperceket kapott. Bowie-ról az a pletyka terjedt, hogy Lynch azért szabadult meg tőle a filmben, mert pocsék színész. Ez sajnos igaz, Jeffries plusz jeleneteiben az énekes egy decens amerikai akcentusra is képtelen.

Átkozottul jó kávé

Cooper ügynök fájdalmasan hiányzott az előzményfilmből, a kihagyott jelenetekben viszont kapott egy kis magánjelenetet. Vagyis a magán az nem egészen túlzás, ugyanis a még mindig sármos Cooper ügynök az irodája ajtajában bájolog Diane-nel. Igen, azzal a Diane-nel, akit soha nem láthattunk, soha nem hallhattunk, a neve is csak akkor merült fel, amikor Cooper a diktafonjába beszélt. Volt olyan spekuláció, hogy Diane nem is egy létező személy, hanem csak egy fantázia, vagy még rosszabb elképzelés szerint a diktafon neve, Lynch azonban nagyon cselesen itt sem segít eldönteni a kérdést. Cooper ugyanis végig valakihez beszél, de az a valaki sosem beszél vissza és most sem láthatjuk.

A kezem néha hátrahajlik

A film jelentős része Laurával foglalkozik, de a bővített jelenetekben a családi és a magánélete is sokkal nagyobb hangsúlyt kapott. Egy jelenetben apjával és anyjával látszólag boldogságban próbálnak norvég mondatokat ismételgetni, hiszen Leland Palmer készül a norvég vendégekre, akik a sorozat első epizódjában meg is érkeznek. Lynch ezt a jelenetet is félelmetesen rendezte, a művi boldogság és az erőltetett mosolyok inkább ijesztőek, mint megnyugtatóak. Hasonlóan nyugtalanító az a hosszú jelenet, amit Laura a Hayward-családnál tölt, és mindenki pont annyira kedves vele, hogy az már pont idegesítő. Lynch finoman utal arra, hogy Haywardék sejtik mi történik Laurával, azaz mit művel vele az apja, de nem tesznek ellene semmit.

Aztán több részletet kap Laura, a drogfüggő prostituált is, aki kokainért cserébe vállal be egy kamionsofőrt, vagy egyszerűen mindent megtesz az elvileg vele járó Bobbynál, hogy kábítószerhez jusson, hogy el tudja viselni azt az éjszakát, ami végül az utolsója lesz. 

A kihagyott jelenetek legfélelmetesebbike az, amikor a lánynak látomása van a saját házuk lépcsőházában, amikor meglátja a sorozat egyik ikonikus képévé váló pörgő ventilátort, közben meghallja BOB gonosz hangját, az arca pedig úgy torzul el nagyon lassan, ahogy a Black Hole Sun klipjében. A másik, ugyanennyire hatásos jelenet az, amikor a Bobbytól hazaérő lány elbújik apja elől a saját háza előtt a bokrokban, nehogy Leland meglássa őt. Lynch a végtelenségig nyújtja ezt a részt, az apa arcán pedig nem már nem egy családfő tekintete, hanem a BOB által megszállt bábé tükröződik, ahogy keresi a lányát.

Hogy van Annie?

David Lynch új befejezést is írt a Twin Peaksnek, vagyis a már létezőt bővítette úgy ki, hogy még aggasztóbb legyen. A harmincadik részben Cooper ügynök visszatér a fekete barlangból, de vesztesen, BOB átvette felette az uralmat, a jó énje pedig idők végezetéig ott marad abban a megfoghatatlan várószobában. Coopert megtalálják az erdőben és visszaviszik a hotelszobájába, következő reggel pedig a látszólag magánkívül lévő ügynöknek első dolga felkelni és fogat mosni. Amikor azonban a tükörbe néz, nem a saját arcát látja viszont, hanem a gyilkos szellemét és vagy az ő hatására, vagy a még küzdő Cooper utolsó erejéből beveri a fejét a tükörbe.

A Tűz, jöjj velem-hez forgatott bővített befejezésben a szobában várakozó doktor Hayward és Harry Truman hallják az üveg törését, és megpróbálják berúgni a fürdőszoba ajtaját. Cooper/BOB pedig egy őrült nevetés után lefekszik a padlóra, majd a bejutóknak azt mondja, hogy megcsúszott és csak beverte a fejét. És utána rögtön elereszt egy nagyon rossz, de ugyanannyira nyugtalanító és lefordíthatatlan szóviccet fahangon arról, hogy fején találta a szöget. A Twin Peaks-univerzum utolsó képsora az üveges tekintetű, véres arcú Cooper ügynöké, aki elvesztette a harcot a mindenhol jelen lévő gonosz ellen.

A tízlemezes Twin Peaks - The Entire Mystery július végén jelent meg és nagyjából 100 dollár körüli ára van a nagyobb webáruházakban.