Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElmarad az októberi Schwarzenegger-nap
További Cinematrix cikkek
Hiába robbant év elején bombaként a hír, miszerint Arnold Schwarzenegger október 12-én Budapestre jön, hogy a Sportarénában rendezett Sikernapon Andy Vajna társaságában mesélje el, hogyan lett súlyokat emelgető osztrák parasztgyerekből hollywoodi sztár és kaliforniai kormányzó, a rendezvény úgy tűnik, elmarad, és egy későbbi, 2015-ös időpontban lesz megrendezve.
Az eseményt szervező Sikeremberek honlapja jelenleg elérhetetlen, az Arnold-fanok pedig idegesek, és ilyen aggódó üzeneteket írnak ki a Facebook-falukra vagy küldenek el az Index szerkesztőségnek:
Arnold Schwarzenegger október 12-én a meghirdetettel ellentétben mégsem jön Magyarországra, a szervezők pedig nem akarják visszaadni a már megvásárolt jegyek ellenértékét, mondván, a jegy "csak ajándék volt a megvásárolt könyvcsomag mellé".
Van, aki Ausztráliából jött volna direkt Schwarzenegger kedvéért Budapestre:
Én lemondtam a teljes nyári programomat, hogy erre a dátumra érjek haza Magyarországra. Sydneyben dolgozom, csak a hazaútra 1100 $ volt a repjegy... tavasszal nem fogok tudni hazajönni. Ez hihetetlen!!!
A Schwarzenegger-rendezvény egyik munkatársa, Szabó Zsuzsanna közben az alábbi az üzenettel próbálja megnyugtatni a pénzükért aggódókat, akik már az esemény (állítólag nemhivatalos) Facebook-csoportjában is tombolnak:
Kedves Résztvevők!
Ahogyan sejtették is páran, természetesen felkeltette a figyelmünket ez a létrehozott esemény, és az itt folyó beszélgetés. Mindez leginkább azért, mert Arnold Schwarzenegger amerikai ügynöksége az új időpont fixálásáig megkért minket arra, hogy sehol se használjuk az ő nevét az eseménnyel kapcsolatban, különben élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy nem adnak új időpontot. Ez a facebook esemény nem a szervezők, vagyis nem a Sikerember-Sorozat Kft. által üzemeltetett hivatalos esemény oldala! Ezért megkértük ennek az eseménynek az adminját, hogy állítsa le az oldalt, de sajnos nem reagált kérésünkre. Továbbá ezért nem jut el minden itt elhangzott kérdés a szervezőkhöz.
Mivel rengetegen írtak a szervezőknek, a közlemény így folytatódik:
Szeretném, ha mindannyian megnyugodnának, szó sincs átverésről, itt vagyunk, és vállalunk minden, szervezéssel és átszervezéssel járó feladatot és bonyodalmat is.
Számunkra is kellemetlen, hogy erre a lépésre kényszerültünk, és mindenképpen szerettünk volna tájékoztatni mindenkit, akkor is, ha még nem tudunk új időponttal szolgálni. Minden további kérdéssel kérek mindenkit, hogy hozzám, illetve Társaságunkhoz forduljon. Már a www.sikerembersorozat.hu oldalon is javítottuk, illetve kiegészítettük az elérhetőségeinket, szeretnénk mindenki rendelkezésére állni. A rengeteg megkeresés miatt azonban megértésüket és türelmüket is kérem.
Az "Átverés a Schwarzenegger-nap!"-jellegű pánikcunamit az a levél indította el, amit az októberi eseményre már jegyet váltott Arnold-rajongók kaptak nemrég a szervezőktől:
Kedves Sikerember!
Az október 12-ére tervezett Sikernapra már megszerezted a meghívódat azzal, hogy vásároltál nálunk könyvcsomagot. Örülünk, hogy részese leszel ennek a fergeteges rendezvénynek!
Az elmúlt hetekben sok változáson mentünk keresztül. A cégünk szerkezete átalakult, és a rendezvény szervezését is új alapokra helyeztük. A jó hír az, hogy mind az előadói, mind a zenei gárda is teljesen új színt visz majd a rendezvénybe, és nagyságrendekkel megemeli az eddig tervezett színvonalat. Ezek miatt, és főként a helyi önkormányzati választásokkal való egybeesés miatt úgy határoztunk, hogy élünk azzal a lehetőségünkkel, hogy a rendezvényt egy későbbi, ÚJ IDŐPONTBAN rendezzük meg, ami 2015 tavaszán lesz!
A levél így foyltatódik:
Az új időpont kihirdetése után 2 hét áll majd rendelkezésedre, hogy jelezd nekünk, ha ez az új időpont semmiképpen sem jó, és nem tudsz részt venni a Sikernapon. Erre az esetre is kínálunk megoldást, amit levélben mindenkivel személyesen egyeztetünk majd.
Szeretnénk megnyugtatni afelől, hogy a főelőadó továbbra is Arnold Schwarzenegger lesz, a napot pedig olyan sikeres előadók fogják színesíteni a fiatal sport- és üzleti tehetségek mellett, mint Geszti Péter, Gerendai Károly, Andy Vajna, vagy Deniz, de velünk lesz a Carbonfools és Blaise is. Megújul majd a helyfoglalási és a beléptető rendszer is. Ezek részleteiről is mindenkit időben értesítünk majd.
Köszönjük, hogy velünk tartasz!
Üdvözlettel:
a Sikerember-Sorozat csapata
Szabó Zsuzsanna az Index kérdésére megerősítette: Arnold Schwarzenegger egy új marketingcsapat szervezésében 2015-ben fog eljönni Magyarországra, ám a pontos időpontról egyelőre nincs értelme beszélni a konkrét megállapodás előtt. Amint ez meglesz, az októberi eseményre érvényes jeggyel rendelkezőknek két hete lesz eldönteni, megfelel-e nekik az új időpont. Addig a Sikeremberek munkatársai levélben egyeztetnek a hozzájuk forduló Schwarzenegger-rajongókkal.