Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun gyűlölni fogja James Francót

2014.09.23. 10:27

Augusztusban jelentette be a Sony, hogy mivel Észak-Korea  vezetősége kiakadt az Interjú című James Franco-Seth Rogen vígjáték első előzetese láttán, a film bizonyos jeleneteit újravágatják, és a bemutatót is elhalasztják. Észak-Korea egyenesen az ENSZ főtitkárához fordult, azzal vádolva az amerikai kormányt, hogy a film bemutatásával a terrorizmust szponzorálják, és háborús cselekményt követnek el.

A komédiában Franco egy nem túl okos tévés műsorvezetőt játszik, aki producerével egy kivételesen sikeres talkshowt csinál. A pályájuk csúcsára akkor érnek fel, amikor kiderül, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető is a rajongójuk, és hajlandó exkluzív interjút adni nekik. A CIA azt akarja, hogy a két tévés használja ki a lehetőséget, és ölje meg a diktátort.

A filmhez most jött ki a második, hosszabb, korhatáros előzetes, ami alapján bátran kijelenthető, hogy Kim Dzsongun újravágva sem fogja szeretni ezt a filmet. Az alaptörténet változatlan maradt, és sem Észak-Korea, sem a diktátor nem tűnik fel jobb színben, mint az előző trailerben. Állítólag a Sony  eltávolította az észak-koreai vezető és apja arcát az észak-korai katonák egyenruháján lévő jelvényekről, és kivágta az a jelenetet, amiben a diktátor arca szétolvad a filmvásznon. A bemutató október helyett csak decemberben lesz.