Augusztusra várva (2014)

Teodora Ana Mihai egy olyan témáról forgatott, amit maga is a saját bőrén tapasztalt meg. Milyen elszakadni a szülőktől, gondoskodni magunkról, esetleg még a testvéreinkről is úgy, hogy közben magunk is gyerekek vagyunk. Mihai Bukarestben született még a kommunista diktatúra idején, nyolcéves volt, amikor 1989-ben elhagyta az országot. A szülei akkor már egy éve Belgiumban éltek.

Főhőse, Georgiana Halmac még csak 15 éves, hat testvérével egy román lakótelepen lakik. Apjuk nincs,

anyjuk Olaszországban dolgozik, mert román fizetésből nem tudna ennyi gyereket eltartani.

Georgiana iskolába jár, és emellett gondoskodik a testvéreiről. Nem mintha ő lenne a legidősebb, hiszen van egy 18 éves bátyja is, de ő ugye fiú, így azonkívül, hogy egész nap a számítógép előtt ül, mást nem csinál. Georgiana meg mos, főz, takarít, megünnepli kisöccse kiesett tejfogát, igazságot oszt a vitákban, és közben még a vizsgáira is megpróbál felkészülni. Anyjukkal telefonon és Skype-on tartják a kapcsolatot, Georgianának csak így van módja segítséget, tanácsot kérni.

A szerepcsere nyomot hagy a személyiségeken: a 15 éves Georgiana aggodalmaskodó, óvatos alkat, aki nem egyszerűen anyáskodik a testvérei felett, hanem mindenben száz százalékosan olyan, mint egy anya. Eközben anyjuk, aki keményen dolgozik, de kint mégis csak saját magáról kell gondoskodnia, gondtalanabb, optimistább, pozitívabb, mint kamasz lánya. Georgianát szinte furcsa látni abban a néhány pillanatban, amikor tinédzser lehet, amikor bulizni megy (de sminkelés közben még megoldja a hirtelen kitörő, ki hány jégkrémet ehet válságot), amikor pasizik vagy a barátnőivel strandol. A hónapok telnek, a tesók meg csak várják az augusztust, hogy a mama végre hazajöjjön, még ha csak ideiglenesen is. Hogy aztán egy hónap múlva újra elmenjen. (mdor)

vetítések: szeptember 27, szombat 21:00, szeptember 28, vasárnap 14:15

Viharos évek (2013)

A Viharos évek három gyerekszereplőjének még ennél is sokkal nehezebb sors jutott. A 9 éves Daniel, a 12 éves Habtom és Yohannes Addis Abebában, Etiópia fővárosában élnek,

azok közé a több, mint 270 ezer gyerek közé tartoznak, akik szülők nélkül, az utcán laknak.

Pontosabban eleinte egy elhagyott autóroncsban, ami mellesleg egy négysávos út mellett áll, jócskán akadályozva a forgalmat. Ez, úgy tűnik, senkit nem zavar, így lehet a kocsi a fiúk lakása. 

Míg a román gyerekeket egy éven át állandóan követi a kamera, addig Etiópiába évente egyszer látogat el a Viharos évek stábja. Ilyenkor mindig felteszik a kérdést a fiúknak, hogy mi történt velük. Már amikor van kinek feltenni, mert egy ponton Daniel egyszerűen eltűnik. A film szaggatottsága néha kifejezetten idegesítő, ráadásul ilyen korú és helyzetű fiúktól, még ha egyáltalán nincsenek is megilletődve a kamerától, nehéz elvárni, hogy szabatosan foglalják össze az előző évüket. Lehet, hogy én vagyok túl gyanakvó, de az is meglepő, hogy a fiúk életének egy-egy kulcseseménye éppen mindig akkor történik, amikor a stáb ott van.

Ami viszont a Viharos évek nagy előnye, hogy kerül minden pátoszt, nem akarja a fiúkat sem szentnek, sem áldozatnak feltüntetni. Kiderül, hogy nekik mennyi részük volt abban, hogy utcára kerültek, mit kell tenniük, kikkel kell elbánniuk ahhoz, hogy túléljenek. A drog, a prostik, az utcai csaták olyan természetesen részei az életüknek, mintha legalábbis huszonévesek lennének. De közben nagyon is gyerekek: egyikük egy lábbal is megtanult focizni és biciklizni, ezeket a képeket nem lehet elfelejteni. (mdor)

Vetítések: szeptember 26, péntek 11:30, szeptember 27, szombat 13:30, szeptember 28, vasárnap 11:30 

Repülj magasra (2013)

Az indiai Thulasi sorsa sem könnyebb, pedig szerető családban él.

Kivételesen tehetséges bokszoló, csakhogy lány, ráadásul egy alacsony kasztba született.

Így hiába követ el mindent, hogy sikeres bokszoló legyen, hiába győzi le saját magát, a fizikai fájdalmat minden nap, nincs könnyű dolga. Azt hinnénk, az már elég, hogy a súlycsoportjában a harmadik legjobb az országban, hogy nemzeti válogatott edzője is felfigyel rá, de nem.

Egyesületének vezetője valamiért ki nem állhatja, és mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse. Megvannak az eszközei, mert Thulasi családja szegény, nincs pénzük befizetni a versenyzéshez szükséges (amúgy törvénytelenül beszedett) pénzeket, ráadásul a vezető egyedül dönt arról, hogy ki milyen versenyen vehet részt. Eleinte nem teljesen világos, hogy miért utálja annyira a lányt, aztán persze kiderül, hogy az egésznek semmi köze a boksztehetséghez. És ha ez nem lenne elég, Thulasi feje felett folyamatosan ott lebeg a férjhez menés kényszere. Ez a lányok sorsa, ő pedig már 24 éves.

A Repülj magasra ugyan indiai történet, de játszódhatna bárhol a világon, akár Magyarországon is. Mindenhol, ahol nem elég, ha egy gyerek kivételesen tehetséges valamiben, ahol irigységből, rosszindulatból, kapzsiságból keresztbe tesznek azoknak, akik többre vihetnék, akik kitörhetnének a környezetükből.  (mdor)

vetítések: szeptember 26, péntek 14:00, szeptember 27, szombat 18:15, szeptember 28, vasárnap 17:15

Dominó hatás (2014)

Indiában a boksz, Abháziában a dominó. A világtól elzárt bábállam ugyanis egy szürreális hangulatú dominó-világbajnokságtól (tényleg van ilyen) várja, hogy leomoljanak az ország körüli falak, miközben az eseményt szervező miniszter az új hazájában csak szenvedő orosz feleségével próbál dűlőre jutni olajos vászonnal borított asztalok, kávéscsészék és borús tengerparti díszletek között. A fekete-tengeri Abházia (nem a Monarchia hasonló nevű régi üdülőhelyéről, hanem a Grúziából kivált kaukázusi szakadár köztársaságról van szó) életét szarkasztikusan és melankolikusan ábrázoló lengyel-német dokfilm minden kelet-európai zárvány és posztszovjet fannak kötelező darab. 

A krakkói filmfesztivál díjnyertes dokumentumfilmjének lassú ritmusú, de ez most teljesen helyénvaló, itt a világtól elzárva mintha tényleg megállt volna az idő. A pálmafás tengerparti sétány mellett, ahol egykor elégedett szovjet turisták korzóztak, most félig szétlőtt létesítmények rogyadoznak, a padokon meg nagyban megy az össznépi dominó. A kilencvenes évekbeli grúz-abház háború alatt kaptak rá igazán a játékra, jó idegnyugtató volt, mondják az öregek. A háború óta Abházia orosz pénzekből fenntartott, csak Putyinék által elismert bábállam, gazdasági lehetőségek és komolyabb remények nélkül, miközben a világ is nagyjából megfeledkezett róluk.

Az abházok most megint a dominóban bíznak, azt remélik, hogy a játék segítségével kitörhetnek az évtizedes elszigeteltségből.

A FIFA-val mondjuk nem nagyon összemérhető Nemzetközi Dominó Szövetség nem csak felvette tagjai közé az alig kétszázezres országot, de még egy világbajnokság rendezését is nekik adta. Nem egy grandiózus esemény, de a helyieknek az is sokat számít, hogy eljön hozzájuk egy-két busznyi latin-amerikai küldöttség, sőt, még az amerikai csapat is tiszteletét teszi. A büszkeségére büszke nép és főleg a film háborús hősből miniszterré lett főhőse azt reméli, az esemény elviszi hírüket a világba, és megindul a dominóhatás: a játék elhozza majd a nemzetközi elismertséget is. (kolozsi)

vetítések: szeptember 27, szombat 19:00, szeptember 28 - Vasárnap 16:30

Szentivánéji tangó (2013)

A tangót finn pásztorok találták fel az 1800-as évek közepén, hogy távol tartsák a farkasokat és ne érezzék magukat annyira egyedül.

A műfajt később finn matrózok vitték át Latin-Amerikába, ahol aztán az argentinok kisajátították, ahogy egyébként az osztrákok meg a valcert lopták el, az is finn volt. Ezt Aki Kaurismäki finn rendező állítja az észak és dél nagy találkozását dokumentáló film elején, hogy aztán néhány argentin zenész elutazzon Finnországba, hogy kiderítse az igazságot, mielőtt Maradonát is elveszik tőlük. Egyikük, a fiatal gitárművész szerint Buenos Aires, ha nő lenne, sötéthajú lenne, de szeretne szőke lenni, festené magát „és sokat veszekednénk. De jól táncolna.”

Midsummer Night's Tango_Trailer from gebrueder beetz filmproduktion on Vimeo.

A hangulatos road movie keretében a tangó sokszínűségét lassan elfogadó zenészek egy piros kockaladával furikáznak a finn fenyvesek között. Ők a finnek nyugalmát és a természetet irigylik, akik viszont olyanok szeretnénk lenni, mint amilyennek az argentinokat lehet képzelni: lazák, szenvedélyesek, „mi meg túl körülményesek, gyanakvók vagyunk, most is attól tartunk, hogy idejönnek ezek a latin szeretők és megszerzik a legjobb nőinket” – ad nemzetkarakterológiai bevezetést egy finn kollégájuk az északi lélek rejtelmeibe.

Ebben a filmben mindenki jópofa, kedves, önironikus és befogadó, és bár a dél-amerikaiak megállapítják, hogy annak, amit Finnországban tangónak neveznek, köze sincs Buenos Aireshez, azt is látják, hogy az övékéhez képest kissé vaskos ugrabugrálás közben ott az érzés és a hasonló melankólia.  Ahány ország, annyi tangó, és mégis mindegyik igazi marad, egy robogóra szerelt mobil szaunát követve pedig a végén a helyes utat is megtaláljuk. Ahogy az északon kiművelt argentin mondaná: Hurraa! (kolozsi)

vetítések: szeptember 25, csütörtök 21:15, szeptember 27, szombat 14:45 

Error 404 - Elveszett gyerekek (2014)

Putyin orosz elnök tavaly nyáron írta alá azt a törvényt, amely tiltja Oroszországban a „nem hagyományos szexuális kapcsolatoknak a kiskorúak körében való propagálását”. Ez azt jelenti, hogy a pszichológusokat, a tanárokat és magukat a szülőket is megbüntethetik, ha tanácsot adnak, segítik, támogatják a meleg kamaszokat. Erre válaszul jött létre a Children 404 nevű online fórum, ahol név nélkül mindenki kérhet tanácsot, beszélhet az őt ért diszkriminációról, érezhetik, hogy nincsenek egyedül. Hogy ez mennyire így van, azt az is mutatja, hogy már az oldal megalapításának első évében 22 ezer fiatal jelentkezett.   

Az Error 404-ben közülük negyvenöten beszélnek név nélküli interjú és videónapló formájában a hétköznapjaikról, a szüleikkel való kapcsolatukról, arról, hogy jöttek rá arra, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, és hogyan tudnak együtt járni valakivel abban az országban, ahol törvénybe iktatták a homofóbiát. Megismerhetjük az oldal alapítóit, akik közül az egyik éppen arra készül, hogy emigráljon Kanadába. Pedig nem akar ő semmi extrát, csak úgy élni, ahogy bárki más. 

A rejtett kamerás felvételeknek köszönhetően mi is átélhetjük az orosz melegek hétköznapi valóságát, amikor nem lehet úgy megenni egy ebédet a menzán,

nem lehet úgy végigmenni a folyosón, hogy valaki ne köcsögözze le az embert.

És akit csak szavakkal bántanak, az szerencsés. A filmből világosan kiderül, hogy az oroszok többségének semmi baja a melegellenes törvénnyel, sőt. Az Error 404-et a szimpatikus főszereplők ellenére nehéz megnézni, bár azt eléri, hogy kicsit jobb helynek érezzük Magyarországot.  (mdor)

vetítések: szeptember 25, csütörtök 21:00, szeptember 28, vasárnap 19:15

Felvidék – Horná Zem (2014)

Nálunk viszont most debütál ez a II. világháború utáni kitelepítésekről szóló szlovák dokumentumfilm, aminek - főleg szlovák nyelvterületen - már a címe is provokatívan hat. Amíg nálunk a Benes-dekrétum tragikus következményeiről azért szokás tudni, a kérdés a csehszlovák utódállamokban még mindig tabunak számít. A fiatal rendező, Vladislava Plančíková vegyes, szlovák-magyar hátterével, Tótkomlósról kitelepített nagymamájával pont jó helyről jön ahhoz, hogy az ottani közönséget is megmozgassa, de biztos, hogy nálunk is tud újat mondani.

A film azt a nagy közép-európai sakkjátszmát mutatja be, amelyet az egyik megszólaltatott idős néninél nem kell jobban összefoglalni: „Háborús bűnösként bántak velünk, napszámos, szegény emberekkel, pedig mi közöm volt nekem a háborúhoz?” Korabeli filmfelvételek, a kitelepítettekre váró kiváló körülményekről hazudó propagandahíradók, megrendítő naplórészletek, személyes visszaemlékezések mutatják be a kitelepített németek helyére Csehországba vitt felvidéki magyarok, a Szlovákiából marhavagonokban az Alföldre deportált emberek és az ő házaikba költöztetett magyarországi szlovákok sorsát, az életeket tönkretevő, átláthatatlan szándékú nagypolitika következményeit. A film nem méricskéli az egyes csoportokat érő igazságtalanságokat, egyenlőségjelet sem tesz közéjük, de az összhatás mégis valami olyasmi, hogy itt mindenki áldozat volt, az is, aki a réginél jobb földet kapott, de vele gyűlölködő szomszédságot is.

Az animációs betétekkel sűrűn megtűzdelt film célja, hogy a fiatalokat is képbe hozza a térség népeit elválasztó traumákkal kapcsolatban.

A „ki volt itt előbb” kérdést szlovák és magyar zászlóval felszerelt űrhajósok holdbéli verekedése illusztrálja,

az erőltetett népességmozgásokat színes babok kevergése mutatja, az elhagyni kényszerült szülői ház ajtaján népviseletbe öltöztetett megelevenedett bábuk táncolnak ki. Ha ez kell, hát ez kell, de a sírból kikelő, felpattanó szemű játékbabák bizarr teázása talán mégis sok egy kicsit, ahogy a magyar és szlovák fiatalok fókuszcsoportos beszélgetése is elég mesterkélten hat. A megrendítő visszaemlékezések ezek nélkül is bőven megálltak volna. De már csak ezekért a könnyekért is fontos látni ezt a különböző traumákra egyaránt érzékeny, elfogulatlanságra törekvő filmet. Lesz még visszhangja nálunk. (kolozsi)

vetítések: szeptember 27, szombat 15:30, szeptember 28, vasárnap 15:15