Denzel Washington leöli az egész orosz maffiát, amiért megvertek egy vadidegen prostit.

Akinek elég az egymondatos összefoglaló A védelmező című filmről, az ne is olvasson tovább.

Mindenki azt várta, hogy Antoine Fuqua rendező és Denzel Washington A védelmezőben megismétli a Kiképzés sikerét, azonban nagyon hamar el kell szomorítanom mindenkit.

Semmi másról.

Fuqua több mint kétórás filmjében Washington egy olyan férfit alakít, akiről a kollégái a helyi Praktikerben próbálják megállapítani, hogy korábban milyen munkája lehetett. Persze még a legostobább néző számára is egyértelmű, hogy az öreg Denzel biztos valami katonai gyilkológép lehetett, hiszen minden momentuma erről árulkodik. A karakter kényszerbeteg, ezért rögeszmésen ragaszkodik a rendhez és a cél eléréséhez, de közben végtelenül közvetlen és segítőkész mindenkivel. Pont úgy, mint minden átkozott film, amiben a főhős egy kisvárosba visszavonult exkatona, aki új életet akar kezdeni.

És ahogyan minden új életet kezdő, a helyiekkel egyre jobb kapcsolatot ápoló exkatonáról szóló filmben lenni szokott, a csúnya gonoszok belerondítottak az idillbe. Ebben az esetben Chloe Moretzről van szó, aki nem elég, hogy baromi gyorsan felnőtt a Kick-Ass óta, de már prostit játszik a moziban. Vele barátkozik össze Washington a kedvenc kávézójában és próbálja jó útra téríteni. Aztán persze kiderül, hogy szerencsétlent verik az orosz futtatói, az öreg Denzel pedig próbálja kimenekíteni a helyzetből, eleinte tök diplomatikus módon. Aztán persze elszabadul a pokol, és az öreg Denzel konkrétan lemészárolja az orosz maffiát, a végén egyenesen Moszkváig megy, hogy végezzen a sárkány fejével.

A történetről tényleg nem lehet többet írni, a videoklipek világából induló Fuqua valószínűleg nem akart sokat pöcsölni a történetvezetéssel és olyan thrillert szeretett volna, amit akár a '80-as években is forgathattak volna. Adva van az abszolút főhős, az abszolút főgonosz, a damsel in distress és a főhős esetlen jóbarátja, aki aztán a saját hibájából kis híján holtan végzi.

Szóval klisé klisé hátán, ami egyáltalán nem indokolja a 130 perces játékidőt. A film elején borzalmasan a szánkba rágják, hogy Denzel micsoda jó ember, mennyire szereti mindenki, csak hát kicsit kényszeres, csórikám. Viszont ennek köszönhetően válhatott belőle akkora gyilkológép, hogy egymagában, pár karcolással legyűrje a teljes orosz maffiát.

Kicsit nehezen tudom hova tenni A védelmezőt, mert rossz filmnek egyáltalán nem mondanám, bár erősen megkérdőjelezhető a létjogosultsága. Semmivel sem több, mint bármelyik egyszemélyes hadsereges bosszúfilm, itt mindössze annyi a csavar, hogy az öreg Denzel mindig 4-5 lépéssel mások előtt jár és gyilkolás előtt bekapcsol nála a Sherlockból ismert helyzetanalizálós focus time, aminek köszönhetően átlagosan 17 másodperc alatt végez egy fél bűnbandával. Csak ezt már 30 éve is megcsinálták.

A "mindig öt lépéssel vagyok az orosz maffia előtt"-ötlet nem rossz, bőven van benne potenciál és humorforrás, de Antoine Fuqua nagyon kevés kivétellel ezt csak arra használja, hogy Washington minél ötletesebben mészárolja le a lemmingként közlekedő fegyvereseket. Egyedüli kivétel Icsenko, az orosz maffiafőnök (akit Puskinnak hívnak, hiszen minden oroszt Puskinnak hívnak az amerikai filmekben) jobbkeze, akit a magyar származású, pofátlanul jóképű Csókás Márton alakít. Őt ki kell emelni, mert remekül játssza a szociopata rosszfiút, a Washingtonnal való párbajaik, kis jeleneteik néha kifejezetten jól működnek, azonban túl kevés van belőlük. (Interjúnk a színésszel itt.)

Talán még az operatőri munkát és a zeneválasztást érdemes kiemelni. Utóbbiról elég annyi, hogy jók az aláfestőzenék, előbbi viszont tényleg kiemelkedő, mintha az Oscar-díjas Mauro Fiore is érezte volna, hogy ennyire szürke és semmilyen filmet tényleg kicsit fel lehet dobni egy-két szokatlan képkivágással vagy svenkkel. A félmeztelen Icsenkón végigpásztázó képmozgást én állva tapsoltam volna meg, ha nincs tele a mozi.

Aki imádja Denzel Washingtont és a '80-as, '90-es évek akcióthrillereit, annak egyszer érdemes bepróbálni A védelmezőt, de úgy a felénél már baromira unja majd, mert ezt az egész basic történetet úgy le lehetett volna zavarni másfél órában, ahogy azt a filmes suliban tanítják. Washingtonnak nagyon alakítania sem kell, csak adja a hűvös veteránt, akinek a kisujjában van a gyilkolás. A bárgyú kliséparádén azonban sokan fennakadhatnak, a mellettem ülő barátnőm például folyamatosan mondta nekem előre a sztorit, hogy ezzel ez, azzal meg az fog történni, és basszus, tényleg annyira normcore a forgatókönyv, hogy nem kellet bele semmilyen csavar. Amikor a film végén a helyszín hirtelen Moszkva és Puskint láthatjuk zuhanyozni, akkor végre nagy büszkén én fordultam oda hozzá:

Nem akarom elhinni, hogy kiutazott Oroszországba személyesem kivégezni az orosz maffiafőnököt. Azért ezt csak nem lépi meg a film.

- de még be sem fejeztem a mondatot, Denzel Washington ott ült Puskin fürdőszobájában, és ugyanabban a ruhában nyomogatta a villanykapcsolót, amiben három nappal korábban lemészárolt két tucat orosz gengsztert.

Ha A védelmezőből készül egy rövidebb rendezői változat, több akcióval, kevesebb gyengén megírt moralizálással, akkor talán még ajánlom is azoknak, akik szeretik a jól koreografált verekedős jeleneteket.