Index Vakbarát Hírportál

A forgatási szünetekben egy trambulinon ugráltam

458050404
2014.11.12. 11:15
Az Oscar-díjas Anne Hathaway a Nyomorultakban dalra fakadt, amikor legutóbb Christopher Nolan-filmben játszott, akkor a Macskanőt alakította, ezúttal pedig szúrósan szexi űrtudós a Csillagok közöttben. A franciásan elegáns színésznővel a Csillagok között európai premierje előtt beszélgettünk Londonban, ahol az is kiderült: a színészek komoly műszakokat tolnak egy forgatáson.

Miért fogadta el ezt a szerepet, mit talált vonzónak benne?

Azért fogadtam el ezt a szerepet, mert Christopher Nolan kért fel rá, úgyhogy pofonegyszerű volt a döntés. Rögtön igent mondtam, csak később olvastam el a forgatókönyvet, de a szerep is csodálatos egy fantasztikus, nagyszabású moziban. Én az asztrobiológus Amelia Brandet játszom, aki a legénység egyik tagjaként küldetésre indul, hogy megmentse az emberiséget. Imádom a film témáját, hogy az univerzum távoli szegletébe utazásról szól, miközben egy mély és komplex kapcsolat áll a középpontjában, egy apa és lánya szeretetének története. 

Csillagok között - magyar szinkronos előzetes

Hogyan viselte el, hogy ilyen sok időt kellett töltenie abban az űrruhában?

Ez nagyon drámaian hangzik, de ez egy munka, az ember teszi a dolgát. Sokat segített, hogy edzeni jártam, megerősödtem, hogy képes legyek kezelni az űrruhát. Aztán amikor levettem, a forgatási szünetekben egy trambulinon ugráltam. Ez rendkívül hasznos volt, mivel az űrruha szörnyen nyomta a vállamat, olyan érzés volt, mintha összenyomódna a gerincem, úgyhogy ugráltam a trambulinon, hogy kicsit kinyújtóztassam megint. Sokszor előfordult, hogy valaki eljött a forgatásra, befordult a sarkon, és velem találta szemben magát, amint a trambulinon ugrálok.

Hogyan készült a szerepre?

Nos, csak meg kellett ismernem a figurámat. Eleinte nem értettem őt, úgyhogy addig olvastam és olvastam a forgatókönyvet, míg végül sikerült azonosulnom vele. A fizikai elméleteket is nagyon szerettem volna megérteni, úgyhogy Kip Thorne-nal is sokat beszéltem. 

Tényleg fel kellett adnia a vegetarianizmust ezért a szerepért?

Nem kényszerítettek rá, nem volt a munkaköri leírásom része. De a forgatás kezdetén már két éve voltam vegán, de nem tudtam az űrruhában mindazt megcsinálni, amit a szerep diktált, egyszerűen nem éreztem jól magam közben. Úgy éreztem, deficites a működésem. Pedig amikor először vegán lettem, fantasztikusan éreztem magam. Úgyhogy úgy döntöttem, kipróbálom, milyen, ha visszatérek a korábbi étrendemhez, és jobban éreztem magam. Így aztán már nem vagyok vegán.

Egészen pontosan mennyi időt töltött abban az űrruhában? Hogyan képzeljük el egy napját?

Nolan forgatásai elég hatékonyak, óramű pontossággal működnek. Általában hajnali 4-re jön értem az autó, aztán készülődöm, smink és haj, majd felveszem az űrruhát. Nagyjából reggel 7-kor kezdek próbálni, az első jelenetet pedig úgy tíz perccel hét után kezdjük el felvenni. Aztán olyan este hétkor vége a forgatásnak, és másnap az egész kezdődik elölről.

Hogyan választja ki a szerepeit?

Nekem általában a rendezőn múlik a dolog. Ha olyan a rendező, akivel már régóta nagyon akartam dolgozni, akkor egyszerű a döntés. Nem a szerep a döntő, hanem a közös munka a rendezővel. Egy zseniális filmkészítő kezében egy aprócska, kétjelenetnyi szerep is elképesztően izgalmas feladattá válik. Úgyhogy most is ez a tervem, igyekszem megtalálni a legjobb rendezőt.