Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBangkokban betiltották az Éhezők viadalát
Nem vetítik a bangkoki mozik a kasszasiker-várományos Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. részt, mert a májusi államcsíny óta tartó thaiföldi katonai uralom ellen tüntető diákok a filmbéli forradalmárok egyezményes kézjelét használják köszöntésként, és esetleg más ötleteket is átvennének Jennifer Lawrence-től (például a fővárost árammal ellátó erőmű ostromát), írja az Io9.com.
A bangkoki rendőrség azután lépett akcióba és tiltatta be a Scala mozi premiervetítését, hogy a Facebookon elterjedt: diákok százai terveznek tüntetni a rendszer ellen a filmvetítés előtt.
A League of Liberal Thammasat for Democracy nevű szervezet ráadásul előre megvett 200 mozijegyet, azt tervezve, hogy a diákok a helyszínen ingyen megkapják a belépőket, ha nyíltan elmondják, miben hasonlít egymásra Bangkok, és a népnyúzó jövőbeli birodalom fővárosa, a Kapitólium.
Maga Az éhezők viadala: a kiválasztott 1. rész egyébként nem lett olyan rossz (kritikánk itt olvasható), csak nem kellett volna ketté vágni az utolsó könyvet, mert az első film így teljesen súlytalan.