Index Vakbarát Hírportál

Kéne egy film a leghülyébb szuperhősökkel

2014.11.29. 21:29

A Disney-vel összeházasodó, filmes és képregényes Marvel-birodalom évek óta elveri a mozikban a Warner stúdióba olvasztott DC-t, ahol kizárólag csak a kiadó két legismertebb alakját, Batmant és Supermant rebootolgatják a rendezők, és még sehgy sem állank az ellen-Bosszúállóknak beharangozott Igazságligával. Ráadásul idén a Disney már azzal is össze tudott szedni 752 millió dollárt, hogy saját filmet gründolt össze a Marvel-univerzum Vasemberhez és Thorhoz képest totálisan ismeretlen képregényhőseiből, A galaxis őrzőiből. Aminek már be is jelentették a folytatását (egy rakás másik Marvel-filmmel együtt) így most egy kicsit segíteni szeretnénk a DC-nek, hogy legyen egy saját csapata, csupa vicces, szándékosan B-kategóriás „szuperhőssel”. A dolog különösen aktuális amiatt, hogya  Warner mozifilmet akar a Legions of Superheroes képregénysorozatból.

Arm-Fall-Off Boy

Ahogy elkezdtem nézegetni régi DC képregényeket, azonnal a kedvencem lett a hülye sisakban feszítő, kigyúrt Arm-Fall-Off Boy, akinek tányleg csak annyi a szuperképessége, hogy le tudja tépni a saját karját, hogy aztán bunkósbotnak használva azzal verje agyon az ellenfeleit. A karakter a DC csupa hasonlóan idétlen figurát felvonultató, '50-es években elindított Legion of Super-Heroes nevű csapatában tűnt fel, de csak évtizedekkel később, 1989-ben. 

Arm-Fall-Off Boy és a többi légiós ezer évvel Batman és Superman után, a XXXI. században lettek a Föld spandexruhás védelmezői, bár sokszor mindenféle időutazós űrkalandokban Superboy-jal és Supergirllel is összefutottak. Arm-Fall-Off Boy kötelezően hülye magyar neve lehetne Csonkacsávó vagy Lepralegény, de a Félkarú Rabló is van olyan rossz név, hogy az már jó. Arm-Fall-Off Boy ráadásul alkatra és arcra is pont úgy néz ki a régi képregényekben, mint Dave Bautista, aki A glaxis őrzői köpcös verőlegényét, Draxot alakította.

Bouncing Boy

Íme egy újabb Legion of Super-Heroes-tag a '60-as évekbeli DC képregényekből: a fiú, aki labdává tudja felfújni magát, és ha a társai elhajítják, pattogó kuglibábuként tarolja le az ellenséges sereget. És még csak meg sem sebesül közben. Bár szuperhősként nevetséges figura, Charles Foster Taine-nek (viccesnek szánt kikacsintás az Aranypolgár Charles Foster Kane-jére) civilben nagyon bejött az élet.

A felesége ugyanis Duplicate Damsel, aki nemcsak akkor tudja megtöbbszörözni magát, amikor több pénztárba áll be vasútállomáson, hogy hamarabb sorra kerüljön, hanem a hálószobában isBouncing Boyt a mozifilmben természetesen Jack Black alakítaná, a szinkronos változatában pedig az übermodoros Pattogófi néven futhatna (illetve gurulhatna). 

Stone Boy

Bár a Legions of Super-Hero képregényekben nyüzsögnek a hasznavehetetlen idióták, az 1963-ban kitalált Kőfiúnak különösen hülye képességet találtak ki az alkotók: tényleg csak annyit tud, hogy az akaratával bármikor kővé tud válni. De szó szerint, azaz nem tud sehová sem mozogni, csak ha visszaalakul hús-vér emberré.  A későbbi kalandjaiban persze már megtanulta, hogyan kell csak a kezét kővé változtatnia egy bunyóhoz, mi viszont induljunk ki abból, hogy csak golyófogó pajzsnak jó, amíg az idétlen barátai kitalálják, hogyan iktassák ki az ellenfelet.

Hogy a harcokban ne szakadjon folyton cafatokra a spandexruhája, Kőfiú nyomhatná a filmváltozatban fecskében. És mivel a világ összes lánya és asszonya odavan Ryan Goslingért, aki az Őrült, dilis, szerelemben kockahasat villantott, ez a szerep pont ideális lenne neki, úgysem volt még szuperhős. Vele végre a Warner is elérhetné, hogy a Marvel-filmekhez hasonlóan a DC-képregényadaptációkra is elkezdjenek özönleni a nők.

Matter-Eater Lad

A Maszk mozifilm és persze rengeteg animációs sorozat visszatérő poénja, hogy a főhős a bomba lenyelésével akadályozza meg a pusztító robbanást. Az 1962-ben kitalált Mindenevő Legénynek ez szinte napi rutin, mivel tényleg képes bármilyen anyagot elmajszolni, még az olyan, elvileg elpusztíthatatlan dolgokat is, mint az amazónium vagy Superman húsa.  Ez a szuperképesség néha jól is jön, például ha a hős légiósok egy földalatti börtönbe kerülnek: Matter-Eater Lad ugyanis röhögve megeszi a rácsot, aztán még akár egy titkos alagutat is rág a felszínig.

A sok rossz kaja viszont a halandókhoz hasonlóan  Matter-Eater Ladnek is gyomorsavtúltengést okoz, így neki is pont olyan maró a nyála, mint az Alieneknek. Az egyik képregényben meg is jegyzi az egyik csapattársa, hogy nem akar utána inni egyetlen üdítősüvegből sem. A klasszikus, '60-as évekbeli  Matter-Eater Lad hülye viccei és az idétlen, göndör haja miatt egyértelmű, hogy a filmváltozatban Will Ferrellnek kell eljátszania ezt a szerencsétlen szuperhőst.

Vibe

Ha már Will Ferrell szóba került, mint potenciális szuperhősjelölt, ne feledkezzünk meg a haverjáról,  Chris Kattanról sem, aki fergetegesen béna, mémmé vált táncmozdulatokkal próbált csajozni a '98-as Diszkópatkányokban (a mániákus szinkrongyűlölő feliratpártiak kedvéért: A Night at the Roxbury), aztán szépen eltűnt a sülylesztőben.

Chris Kattannak csodálatos feltámadás lehetne, ha egy grandiózus Warner-szuperhősfilmben ő lehetne a Vibe nevű DC-hős, és a '90-es évek ciki buliszerkóiban a What is Love-ra rángatózva lődözné a tenyeréből a pusztító szonikus energiát. Egy ilyen szexuálisan túlfűtött, magamautogató idiótának még a Vibri is tökéletes magyar név lenne.

A Marvelnek még a fentieknél is idétlenebb hősei vannak

Ott van például rögtön a leghasznavehetetlenebb X-Men-hős, Gin Genie, az X-Statix nevű mutáns csapat tagja. Neki az a szuperképessége, hogy szeizmikus sugarakat tud lődözni a tenyeréből, amelyek annál pusztítóbbak, minél több az alkohol a hősnő vérében! Sajnos ez a képesség teljesen haszontalan, mert Genie alkoholista: mindig merevrészegen indul bevetésre, és a sugarakkal többször találja el a csapattársait, mint az ellenfelet.

Ha Gin Genie esetleg bekerülne a Marvel valamelyik szuperhősfilmjébe, a Bosszúállók 2-be vagy A galaxis őrzői 2-be, akkor természetesen az alkohol- és drogproblémákkal küzdő, botránykirálynő Lindsay Lohannek kell őt eljátszania, aki idén újra beismerte: továbbra sem tudja letenni a poharat.