Szerencsére mindenki mást tart viccesnek, így biztos lesznek olyanok, akik a Körberajzolva alatt fogják szétcsapkodni a térdüket a nevetéstől. A film alatt mellettem ülő fiú például majd kidőlt a székből, és az sem zavarta, hogy ugyanazokat a vicceket sütik el neki újra és újra. A Körberajzolvának ugyanis van egy tök jó alapsztorija, amiből nagyon sokat ki lehetett volna hozni, vannak sajnos elég gyatra, folyton ismétlődő poénjai, és van néhány valóban eredeti pillanata.

A főszereplő Jean (François Damiens) sikertelen színész. Az már a legelső jelentből kiderül, hogy elsősorban nem azért s ikertelen, mert teljesen tehetségtelen, hanem mert képtelen az együttműködésre. Gátlástalanul leoltja a rendezőt, a többi színészt vagy bárkit a stábból, nem csoda, hogy a másnapi felvételen már nem kell megjelennie. Ezért aztán többnyire hashajtóreklámokon tengődik, de így sem felejti el naponta emlékeztetni a környezetét, hogy ő egy Cesar-díjas színész. (Pontosabban a legjobb fiatal tehetségnek járó díjat kapta meg valamikor a nyolcvanas években.) A magánélete is teljes csőd: elvált, és a gyerekei egyre jobban bírják a pótpapát, és egyre kevésbé őt.

Ami tökéletesen érthető, Jean ugyanis egy igaz pöcs. Bár a filmben mindent megtesznek, hogy idővel egyre szimpatikusabbá váljon, engem teljesen elvesztett az első fél órában, mert a legtöbbször nem viccesen, aranyosan béna, hanem egy sima lúzer, aki még nagyképű is hozzá. Mivel egy idő után a hashajtóreklámok is elmaradnak, Jean kénytelen elvállalni, hogy a rendőrségnek dolgozzon. Gyilkosságok rekonstruálásában kell segítenie, méghozzá úgy, hogy ő alakítja a hullát.

Az első munkája a francia Alpokba viszi, ahol egy síparadicsomban megöltek két fivért, egyet megsebesítettek, egyikük menyasszonya pedig szintén halott. Jeannak a halott férfiakat kéne eljátszania, de ő rögtön gyanút fog, és saját nyomozásba kezd. Maga a bűnügyi szál nem túl érdekes, hiszen a Körberajzolva nem kriminek, hanem vígjátéknak van szánva, így elsősorban nem izgulnunk, hanem nevetnünk kéne. (Izgulni ezen a filmen egyáltalán nem is lehet.)

A rendező, Jean-Paul Salomé (Belphégor – A Louvre fantomja, Arsene Lupin, Kémnők) szerint főleg a következőkön kéne kacarászni:

• klasszikus seggre esős, hányós viccek,
• hogy hősünk névazonos a világsztár Jean Renóval, és miatt az emberek folyton azt hiszik, hogy a sztár bukkan majd fel (legalább négyszer ellőve),
• hogy hősünk minden helyzetben képes felhívni a figyelmet arra, hogy ő egy Cesar-díjas színész, vele nem lehet akármit megcsinálni (legalább hatszor ellőve).

Ami teljesen érthetetlen, hogy a film producerei a Dardenne testvérek, akik az idei év egyik legjobb filmjét, a Két nap, egy éjszakát rendezték Marion Cotilladdal a főszerepben. Hogy hol hagyta őket az ízlésük és főleg az arányérzékük, rejtély. A Körberajzolva ugyanis az istennek sem akar véget érni, legalább háromszor van, vagyis lehetne vége, mielőtt tényleg véget ér. Mentségükre viszont elmondható, hogy ez a film egy percig sem akar több lenni annál, ami: egy (nem mindenkinek) szórakoztató vígjáték egy béna színészről.