Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a Fekete tulipán gyönyörű színésznője

2014.12.18. 17:39

78 éves korában meghalt Virna Lisi, olasz színésznő, akit a fél világ Alain Delon partnereként ismert meg A fekete tulipán című filmben. A lehengerlő szépségnek számító Lisi hamar befutott Európában, és szépsége miatt sokat hívták hollywoodi filmekbe is, az egyik legismertebb filmje a Hogyan öljük meg feleségünket?, amiben Jack Lemmonnal játszott együtt. Később játszott Tony Curtis-szel és Frank Sinatrával is, de aztán hamar hátat fordított Amerikának, mert úgy érezte, beleragad a szőkenős szerepekbe. Felbontotta hétéves szerződését a Paramount-tal, amiért nagyon kemény büntetést kellett fizetnie, és a Barbarella főszerepét is visszautasította, amit így Jane Fonda kapott meg. 

De Európában is sokat harcolt azért, hogy jó szerepet kapjon, egészen 1994-ig kellett várnia az elismerésre, ekkor kapta meg Cannes-ban a zsűri díját a Margó királyné című filmért. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport