Micsoda gegparádé! Itt az év, ha nem az évtized legviccesebb és leglátványosabb vígjátéka, csupa eredeti ötlettel! Ben Stiller egy lúzer, de szerethető biztonsági őr, aki a fia kedvéért összeszedi magát és hőssé válik, Robin Williams egy indián asszonyok felé kacsintgató amerikai elnök, gigantikus csontvázdinoszaurusz tör-zúz látványosan egy múzeumban, Owen Wilsont lehugyozza egy kismajom, a közönség pedig dől a röhögéstől! Vagy várjunk csak...

Elvileg a trilógiák szabályai szerint a harmadik résznek minden korábbinál látványosabbnak kell lennie a bevételmaximalizálás jegyében (tipikusan ilyen a A Jedi vagy A király visszatér). Vagy pedig az általában borongósabb és bevállalósabb második rész után szépen vissza kell térni a jól bevált első rész dramaturgiájához, ahogy az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag vagy A végső megoldás: Halál alkotói tették.

Az Éjszaka a múzemumban 3 stábja viszont a lehető legrosszabb verziót választotta. Az életre kelő kiállítási tárgyak bájos varázsa már régen elmúlt (ez első rész majdnem 10 éve volt a mozikban!), a más filmekből, vagy egyenesen Az éjszakai múzeum 1-2-ből újrahasznosított fordulatok, látványelemek és poénok pedig fárasztóbbak lettek, mint az egyhuzamban végignézett A hobbit-trilógia.

Kiderül, az egy ősi egyiptomi szerkezetet, ami miatt a korábbi két részben éjjelente mindig feléledtek és virgonckodtak a kiállítási tárgyak, valami elátkozott rozsda kezde el zabálni. A megjavításának titkát azonban csak a fiatal fáraó apja tudja, ám őt a régészek nem Amerikába, hanem a British Museumba vitték, miután feltárták az ókori piramisokat. Így a balfácán teremőrből időközben balfácán apukává őszülő Ben Stiller kénytelen az egész kompániájával, plusz a lázadó tinédzser korszakát élő, a főiskolát leszaró fiával együtt átruccanni a ködös Angliába. Hogy ott aztán az angol szál ki is merüljön olyan közhelyekben, mint

• az emeletes buszon ücsörgés,
• fémoroszlánokkal kergetőzés az utcán,
• a harc az Arthur mondakör egyik random lovagjával 
• vagy a közhely, hogy minden brit nő dagadt és bunkó trampli.

Ennyi erővel egyébként Budapestre is jöhettek volna Ben Stillerék, mert oroszlánszobor, városnéző emeletes busz, páncélos lovag meg bunkó trampli nálunk is van. Ráadásul milyen vicces lett volna, ha a főhős a Parlamentben vívja meg a filmvégi nagy csatát a Szent Koronával a fején, Szent István kardjával az oldalán valami korrupt politikussal, aki az életre kelt sárkányok, gargoyle-ok és királyszobrok parancsolójaként a saját fejére akarja tenni koronát! De sajna egy ilyen sztorit még Andy vajna sem tudott kibulizni, úgyhogy kénytelenek vagyunk beérni a brit verzióval.

Viccek, amik már korábban sem voltak viccesek

A béna poénok egytől egyig erőltetettek, kínosak és általában valami korábban látott geg újrahasznosított verziói. Megint azon kell röhögnünk, hogy

• Owen Wilsont lebrunyálja egy hozzá képest gigantikus kismajom,
• hőseink egy csontvázdinó elől menekülnek (csak most a tyrannosaurus helyett triceratopst kapunk),
• Robin Williams, a fáraó, meg a miniatűr római legionárius hülyeségeket beszél,
• Adam Sandler Ben Stiller buta ősemberarcot vág (ráadásul kétszer annyit, mert előbukkan a neandervölgyi ikertestvére is).

Az első részben még teljesen jól működött az életre kelt tárgyak őrült ámokfutása, a másodikban pedig az idétlen poénok mélyén azért ott volt a komoly, bár kissé konzervatív és modernségellenes mondanivaló: nem kell leselejtezni és hologramokra cserélni a régi múzeumi tárgyakat, mert az embereket pont ezek a régi dolgok vonzzák a múzeumokba. A harmadik részben viszont semmi pozitívumot nem lehet találni, és a silány nívót még szegény Robin Williams sem tudta emelni, pedig ő azért szinte minden filmjében szórakoztató tudott lenni.

Ben Stiller-vígjátékokat idéző hasonlattal élve: az Éjszaka a múzeumban 3 pont olyan, mint a sok használattól már teljesen leeresztett fingópárna utolsó, megfáradt purcintása.  

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!