Alig hevertem ki a Zűrös olasz esküvő okozta kultúrsokkot, máris itt egy hasonló

ezúttal a Spanyol affér címmel. Ami egyébként a külföldi mozimagazinok szerint 6,5 millió nézővel minden idők legnépszerűbb spanyol filmje, és egyedül csak az Avatar előzi be a toplistán a 10 milliós spanyolországi nézettségével. De vajon mit imádnak a nézők az olyan filmekben, amik egy párocska totálisan különböző tagjairól szólnak, és szinte egy az egyben megismétlik a 2000-es évek elején futószalagon ontott Bazi nagy görög-török-amcsi-gringó-latin lagzi-filmeket?

Valószínűleg pont azt, hogy ezeknél a filmeknél mindenki jót röhöghet a saját népe vidéki-városi ellentétén, a különböző tájegységek nyelvi, kulturális és gasztronómiai különbségein. A spanyol affér alapkonfliktusa és fő poénforrása például ez:

• van egy focibolond sevillai ficsúr, Rafa (Dani Rovira), aki egy görbe éjszaka másnapján beleszeret
• a mellette alvó, Amaia nevű harcias baszk lányba (Clara Lago), akit épp most hagyott ott az oltár előtt a vőlegénye,
• de a főhős barátai hiába mondogatják, hogy a baszk csajokkal vigyázni kell, hiszen nemcsak hogy furán beszélnek, de már kiskorukban is Molotov-koktél volt a kezükben cumisüveg helyett, felnőttként pedig bombát rejtenek a retiküljükbe,
• szerelmes lúzerünk nem fél semmitől, és a lány után utazik a messzi északra, hogy bebizonyítsa: egy sevillai pincér is van annyira baszk, mint az ottaniak, sőt!

A két totálisan eltérő kultúrkör találkozása természetesen rengeteg humoros félreértést szül. A kedvencem például az, amikor hősünk a napfényes, idilli otthonából átbuszozik a Mordorként ábrázolt Baszkföldre, ami csupa meredek hegy, és mindig komor viharfelhők tornyosulnak fölötte. Persze  ezeken a spanyolok valószínűleg jóval harsányabban röhögnek a magyar nézőknél, mert nekik a baszk családi vacsora összes fura ételébe belekajáló Rafa pont vicces, mintha Pindroch Csaba/Simon Kornél kötött kardigános, újlipótvárosi gyógyegérként kóstolja végig egy tiszaörvényi búcsúban az összes kerítésszaggató házipálinkát, csakhogy bevágódjon Hámori Gabrinál/Tompos Kátyánál.

És ha már magyar párhuzamok: a főhősnőt alakító Clara Lago nagyjából olyan a spanyoloknak, mint nekünk Dobó Kata vagy Osvárt Andrea. Egy országosan ismert, dekoratív színésznő pár hazai sikerfilmmel, és egy-két olyan nemzetközi alkotással, ahol valami másodvonalbeli hollywoodi sztár mellett domboríthatott (Osvárt Andi legutóbb Eli Roth-tal forgatott horrort, Lago pedig a Lostból ismerős Matthew Fox-szal).

Sajnos a Spanyol affér nagy hibája, hogy a sevillai-baszk-ellentét csak a film feléig képes elszórakoztatni a nézőt. Utána nem kapunk már mást, csak az angol és amerikai romantikus vígjátékok legelcsépeltebb kliséit.

Az örökké veszekedő szerelmesek sztoriját ugyanis tovább bonyolítja, hogy váratlanul betoppan a baszk lány többéves hajóútról hazatérő apja (Karra Elejalde), aki úgy tudja, Amaia épp a baszkföldi esküvőjére készül. Így a lány kénytelen elhitetni az öreggel, hogy Rafa mindig is fülbevalós, 80-as évekbeli szakadt rockerként öltözött (így képzelik el ugye a spanyolok a baszkokat), és nyolc keresztneve vezetékneve van. Rafa pedig kerít magának egy álbaszk anyukát, aki persze nem is baszk, és naná, hogy elkezd kavarni az öreg halásszal...

Szóval ez is csak egy egyszer nézős romantikus vígjáték, de legalább sokat lehet röhögni rajta, és néha akár magunkra is ismerhetünk a más népcsoportokról alkotott hülye sztereotípiákban.