Tavaly a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan úgy lett hatalmas siker itthon, hogy mindössze 6-8 millió forintból készült el. Idén viszont van egy másik magyar film, amihez még ennyi pénz sem kellett: a Feketerigó különböző támogatások és szívességek mellett mindössze 400 ezer forintból készült el. Egy évig forgatták, két évig tartott az utómunka és szerda este mutatták be a budapesti Toldi Moziban.

A Feketerigóról az égvilágon semmit sem tudtunk korábban, az előzetes alapján egy szubkulturális ifjúsági filmnek tűnt. Két fiatal srácról szól, akik együtt jártak iskolába, majd hosszú évekkel később ismét találkoztak, íme:

Most hogy már láttuk, kiderült hogy a Feketerigó műfaja egy generációval a coming of age filmek felett van, már az egyetemista éveiket taposó, korahúszas fiatalokra fókuszál, azon belül is két fiúra, Kolosra és Márkra. Kisiskolás koruk óta nem látták egymást, Kolos azóta megkomolyodott, egyetemre jár, stabil kapcsolata van, és láthatóan halálra unja magát. Egészen addig, amíg bele nem fut az épp egy telefonfülkét csapdosó Márkba. Innentől kezdve Kolos élete a feje tetejére áll.

A Feketerigót Robert Musil egyik novellája ihlette, de Szombath Máté rendező elmesélte nekünk, hogy a forgatókönyv együtt íródott, változott a forgatással. Ugyanis a Feketerigóban nulla állami pénz van, némi támogatás és baráti szívességek mellett körülbelül 400 ezer forint önköltségből készült. Az egész folyamat három év vett igénybe, amiből egy év volt a forgatás, kettő az utómunka. Ez több helyen is látszik, a szereplők haja és arcszőrzete sokszor egymást követő jelenetekben is változik. De ez csak egyike annak a DIY-hozzáállásból származó bájnak, amitől kicsit szerethetővé válik a Feketerigó.

Persze egyáltalán nem hálás egy ilyen tematikájú filmet nullához közelítő költségvetésből leforgatni, mert az eredmény vagy kiemelkedő jó, vagy kiemelkedően pocsék lesz. A Feketerigónak azonban valahogyan sikerült pont a kettő közé lőni.

Már maga az a gondolat érdekes, hogy egy húszas évei elején járó fiatal unja az életét, és valami egészen drasztikus változáson megy keresztül. Ez a kapunyitási pánik igen is valós az Y generáció körében, itt a filmben egy régi haver feltűnése okozza. Ez az a pont, amikor rengeteg huszonéves, köztük én is, azonnal azonosulni képes látottakkal: mindenkinek van vagy volt olyan haverja, aki rossz hatással volt rá, és ezt az egész környezete észlelte rajta kívül.

Kolos életében ez az arc Márk, az a karakter, aki a hátán viszi az egész filmet.

Lugosi Dániel elképesztően jól hozza az önző, bunkó, nagypofájú trógert, aki még arra is képes, hogy ideológiát gyártson a saját faszságaihoz.

Lugosiról a rendező elmondta, hogy sokáig színésznek készült, de aztán elege lett abból a közegből, és inkább otthagyta az egészet. Amikor megkérdeztem Szombath Mátétól, hogy Márk karaktere mennyire egyezik a bemutatón is hiperaktív Lugosi személyiségével, mindössze annyit mondott: Márk nagyjából a két és félszerese annak, amilyen Lugosi az életben.

A két lábon járó időzített bombaként viselkedő Márk azonnal magával rántja Kolost, aki valószínűleg élete egyik legmenőbb időszakát éli, amikor zenekart alapít a haverjával, lazán felszedi a meztelen aktmodellt és vodkával önti le a speedet/kokszot.

Valószínűleg minden más 2015-ben bemutatott magyar filmnél a fejemet fogtam volna egy 3-5 perces zenés montázs miatt, de a Feketerigóban felhangzó zenék annyira illenek az élethelyzethez és a karakterekhez, hogy utána gyorsan meg is kerestem, hátha a valóságban is léteznek ezek a zenék. Jelentem igen, a trailerben is hallható szám például egy Dafke nevű zenekarnak a műve, aminek - mit ad Isten - a Márkot alakító Lugosi Dániel a frontembere.

Ezek a kis apró részletek (jó zene, könnyen azonosítható karakterek, ismerős környezet) minden jó ifjúsági film alapjai, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy a Feketerigónak ne lennének hibái. És itt nem arra a nyilvánvaló technikai problémákra gondolok, mint hogy túl sötét a kép vagy hogy a  zene/háttérzaj elnyomja a dialógusokat, hanem a kicsit foghíjas történetre.

Isten és a vallás valamiért állandó beszédtéma a két szereplő között, ami abból szempontból érthető, hogy mindketten ugyanabba a katolikus iskolába jártak. Ezen kívül viszont nincs kifejtve, hogy ez miért is fontos, miért is kell Istent belekeverni ebbe azon kívül, hogy lehetőségeset adjunk Márk karakterének még egy aranyköpésre:

Isten leszar engem, de az érzés kölcsönös.

- valami ilyesmit mondott Márk a filmben. Szombath Máté a vallási vonalat az inspirációként szolgáló Musil-regénnyel és egy saját időszakával magyarázta, de őszintén szólva én nagyon könnyen meglettem volna az egész nélkül.

A másik kissé zavaró jelenség a Feketerigóban maga a turdus merula, magyar nevén a fekete rigó. Nem is tudom láttam-e már olyan filmet, amiben ennyiszer utalnak a címre. Pedig a film egyik legjobb jelenete, amikor Márk levezeti az emberi archetípusok és a madárfajok közti hasonlóságot, de utána már annyira sok a feketerigózás (a zenekaruk neve Blackbird, az egyik jelenetben Koloson is ilyen póló van, de maga a madár is többször feltűnik), hogy picit kezd kínossá válni. A film elején levezetett zseniális madaras hasonlattal engem már rég megvettek, minden más csak erőltetésnek hatott. Ráadásul a film lezárása is kicsit a levegőben lóg, mintha - ahogy egy kolléga fogalmazott a helyszínen - negyed óra még hiányozna a végéről.

A Feketerigó egyáltalán nem tökéletes, és erősen érezni rajta, hogy alapvetően egy grandiózus vizsga-/diplomafilmről van szó. Viszont pont ez a DIY-szellem az, ami miatt könnyű megbocsátani a hibáit, hiszen az egyértelműen átjön, hogy rajongásból és küldetéstudatból készült a film, a szereplőkkel egyidős emberektől, nem pedig jól hangzó koncepcióra felhúzott közpénzhalászat az egész. Így még egy közepes magyar film is képes kicsit belelkesíteni.