Csütörtök este a Nobody Wants The Night vetítésével nyílik meg hivatalosan a Berlinale, de már délelőtt tartanak olyan fontos sajtóprogramokat, mint például a zsűri bemutatkozása és a nyitófilm sajtóvetítése. Az idei Berlinale zsűrielnöke Darren Aronofsky, a Pí, a Pankrátor és a Fekete hattyú rendezője, a tagok pedig Claudia Llosa perui filmrendező, aki nyert már Arany Medvét is 2009-ben itt Berliben, a dél-koreai Dzson Ho Bong, a Gazdatest rendezője, Martha De Laurentiis és Matthew Weiner tévés producerek, valamint Daniel Brühl és Audrey Tautou színészek. 

A bemutatkozó sajtótájékoztatón főleg arról kérdezgették a zsűritagokat, hogy mi alapján fogják kiválasztani a nyertes filmet, de ez elég okafogyottnak tűnt, mert szemlátomást fogalmuk sem volt a versenyprogramban szereplő filmekről (ebből a cikkből bezzeg tájékozódhattak volna), úgyhogy a gyakorlatias szempontok helyett a zsűrizés elméleti oldalát közelítették meg. 

Például hogy milyen érzés lesz a színészek számára, hogy most ők lesznek azok, akik értékelik mások munkáját, míg eddig ez fordítva volt, ők kapták az ívet a kritikusoktól.

Leszoktam a dohányzásról és a kritikaolvasásról is, egyikről sem tudom már, hogy milyen érzés

kommentálta a kérdést Audrey Tatou, és hangsúlyozta, nem bizonyos filmek ellen, hanem a filmek mellett fognak szavazni. Egy fesztivál ugyanis irtó sokat tud adni egy filmnek, már azzal is, hogy beválogatja a versenyprogramba. Iszonyatosan nehéz összerakni egy szűkebb közönséget célzó művészfilm finanszírozását, és az egyetlen lehetőség arra, hogy a film nyereséget termeljen, az az, hogy eljut a világ minden tájára. Ebben tud segíteni a fesztivál, Darren Aronofsky a saját példáját hozta fel: A pankrátor annak idején 2008-ban a radar alatt érkezett meg a Velencei Filmfesztiválra, fődíjat nyert, és egészen az Oscar-jelölésig vitte. Daniel Brühl pedig arról beszélt, hogy a Goodbye Lenin ugyan nem nyert semmilyen díjat 2003-ban a Berlinalén, mégis egész más utat járhatott be a film ezzel a lehetőséggel. 

Tévés producereket kicsit piszkálták azzal, hogy a formátum számít-e, és feszegették azt is, hogy egy fesztiválon tendenciózusan jobban szerepelnek a drámák és a politikai témák, mint a vígjátékok, de természetesen mindannyian egyetértettek abban, hogy csak a hatás számít, nem az, hogy tévére, moziba, szórakoztatási vagy politikai céllal készült egy film.

Eléggé úgy tűnt, hogy tényleg nem tudják, hogy milyen filmek lesznek a versenyprogramban, Aronofsky úgy fogalmazott, számára minden nap karácsony lesz, mert fogalma sincs, mit fog nézni.

A döntés demokratikus lesz

- ezt egy kínai újságíró kérdésére válaszolta, aki azt kérdezte, hogy mennyit fog érni zsűrielnökként a szavazata. Aronofksy annyira fogalmatlan volt, hogy a kedvenc berlinalés momentumánál is Dieter Kosslick fesztiváligazgató segítségét kérte, aki a színfalak mögül, a Thin Red Line-t súgta neki.