A két kedvenc van most Berlinben:

• a Victoria című német film lett a fesztivál legfelkapottabb fekete lova, amiről korábban az égvilágon semmit sem lehetett tudni, az első vetítés után pedig rögtön újabb és újabb időpontokban kellett kiírni a filmet, olyan tempóban fogytak rá a jegyek. Úgy lehet igazán élvezni, ha egyáltalán nem ismerjük a történetét, és nem azért, mert olyan váratlanok a fordulatai, hanem mert annyira szertelen az egész, hogy tényleg nem lehet kitalálni, hogyan fog végződni. Én már az első jelenetnél tudtam, hogy ez lesz az új kedvenc filmem, úgyhogy azt elmesélem. Nagyon hangos zenét hallunk, villog a stroboszkóp. Egy idő után kirajzolódik egy lány, aki önfeledten táncol. Kimegy a pulthoz, rendel egy vodkát. Elmegy pisilni, vagyis csak beáll a vécé előtt kígyózó sorba. Leszólítja egy melegítős srác az ajtóból, akit éppen nem akarnak beengedni. Itt kaptam észbe, hogy hé, ebben a filmben még egy darab vágás nem volt, pedig volt már jelenet sötét klubban, neonfényes pultnál és villódzó fényben is. Tényleg nem akarok semmit sem lelőni a filmből, a lány elindul haza a klubból ezzel a fiúval, és kezdetét veszi a Victoria 140 perces tripje, amiben egy darab vágás nincs. Nem úgy mint a Birdmanben, hogy elrejtették az illesztési pontokat, hanem hanem reggel fél öt és reggel hét között felvettek egy filmet egyetlen jelenetben. És annyit elárulok, hogy a fiú és a lány nem csak andalognak, 22 helyszín, 150 statiszta, 6 rendezőasszisztens és 3 hangmérnök kellett hozzá. Ja, és Nils Frahm írta a zenéjét. Van még kérdés? 10/10
  
• Terrence Malick filmje a fesztivál nagy eseménye volt, egy órával a Knight of Cups vetítése előtt már az utcán állt a sor, és nemhogy a sajtótájékoztatóra, de még az épületbe sem lehetett beférni, mindenki eljött megnézni Christian Balet és Natalie Portmant. Ahogyan a Victoria esetében is, nehéz úgy beszélni a filmről, hogy azzal ne rontsam el a bárkinek a filmélményét előre. Az nyilvánvaló, hogy Malick nem olyan filmet csinál, aminek csak úgy könnyen össze tudnám foglalni a törtenét, inkább megpróbálom belőni, hogy mire lehet számítani, hiszen Az élet fájában még dinoszauruszok is voltak! A Knight of Cups ennél szűkebben tartja a keretét: egy Los Angeles-i filmes (ez lenne Christian Bale) megcsömörlését követjük végig, ahogyan próbálja megérteni, hol rontotta el az életét, miért érzi ennyire üresnek és hiábavalónak. A családja, a munkája és a nők a fontos sarokpontok, ezeken megyünk végig, minden egyes epizód egy-egy tarotkártyának felel meg, hiszen a cím is (Kelyhek lovagja) is erre utal, végigmegyünk az akasztott emberen, remetén, főpapnőn, a hollywoodra hangszerelt történetben rengeteg cameó van, Imogen Poots, Cate Blanchett, Natalie Portman és Antonio Banderas mellett feltűnik Freida Pinto és Jason Clarke is. Ja, és van benne egy Szemző Tibor szám is, bónuszként elgépelve a stáblistán, Tabor Szemzőként. 9/10
  Knight of Cups (2015) előzetes #1

A nagy kedvenceken kívül még ezeket bírtam:

• Anton Corbijn szerencsétlen című filmje, a Life, a Life magazinról, pontosabban annak egyik fotósáról, Dennis Stockról. Ő csinálta azt a bizonyos híres képet James Deanről, most a kép történetét ismerjük  meg. Az elmúlt évben egészen sok időt töltöttem azzal, hogy Life fotósok életéről és képeiről írtam cikkeket, nyilvánvalóan elfogult vagyok a filmmel, mert ha mindenkiről lett volna egy ilyen szuper film, akkor sokkal könnyebb lett volna összeraknunk a Life-mellékletet. Meg ugye eleve, egy holland fotós rendezte a filmet, és ez minden kockájáról üvölt is, akármelyik beállítását szívesen kitenném otthon a falra. Nem egy nagy durranás a Life, de amit el akart mondani, azt elmondta: kurva nehéz valami újat, valami jót, valami igazat csinálni, tök mindegy, hogy feltörekvő fotós vagy feltörekvő színész vagy. Bónusz: Robert Pattinsont először láttam valóban színészkedni, és Dane DeHaan is nagyon meggyőző volt James Dean szerepében. 7/10
   
• A Nasty Babyben pedig Kristen Wiig próbál gyereket szülni egy meleg párnak, akinek az egyik felét a rendező Sebastian Silva alakítja, a második felét pedig a TV on the Radio frontembere, Tunde Adebimpe. A film első órája szinte tökéletes, olyan fesztelenül és oldottan mutatja be azt a folyamatot, amiben igen, a kézmeleg sperma van a középpontban. Sajnos a film egy óra után vesz egy teljesen értelmetlen és szerintem felesleges fordulatot, és onnantól kezdve sajnos annyira visszataszítóak lesznek a szereplők, hogy visszamenőleg is megutálom a korábban látott fesztelenséget. Nagy kár ezért a filmért, még akkor is, ha azt elismerem, hogy a fordulat nélkül csak egy könnyed kis film lenne a New York-i művészszcénáról, és messze nem lenne ennyire megosztó a film, és nem generálna ennyi beszélgetést, mint így. 5/10

Filmek, amiket még láttam, de nem tudom miért

• Ixcanul: egyszerre emlékeztetett a Maria Full of Grace-re  és a Quinceañerára, a két film közös többszöröse ezúttal Guetamalából érkezett, és egy fiatal maya lány lehetőségeiről és öntudatra ébredéséről mesél egy vulkán és egy kávéültetvény tövéből. Érdekesnek érdekes volt, de sok újdonságot nem tudott mondani azon kívül, hogy még sosem láttam guetamalai filmet. 6/10
• Egy szobalány naplója: az ilyen sokadik feldolgozásoknál sosem értem, hogy mi szükség volt egy újabb filmre ebből az alapanyagból, miért nem volt elég a másik kettő (Renoir, 1946; Bunuel, 1964). Ebben a filmben az égvilágon semmi nem volt egy kicsit is érdekes vagy bármilyen szempontból is releváns 2015-ben. Az emberek régen is hülyék voltak és most is azok. 2/10
• Angelica: ugyanaz pepitában, mint a fogas vaginát felvonultató Mély harapás, ezúttal kosztümös kiadásban fordulnak a nők a férfiak szexualitása ellen. Nincs vele komoly baj, pszichológiailag érdekes, horrorként viszont egyáltalán nem rémísztő. 5/10
   

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!