Vasárnap este nem nyert Oscar-díjat sem Laura Dern, sem Reese Witherspoon a Vadonért, amin egyáltalán nem csodálkozom. Witherspoon már tíz éve, A nyughatatlan című filmben megmutatta Joaquin Phoenix oldalán, hogy több ő holmi Doktor Szöszinél. Kiegyensúlyozott, megbízható alakítást nyújtott ott is, és most a Vadonban is, de ennél semmi többet. A Vadon egyébként több szempontból is egy sokak által várt film volt, hiszen ez a Mielőtt meghaltam rendezőjének, Jean-Marc Vallée-nek új munkája, ezért azt lehetett remélni, hogy azt a bravúr, amit tavaly Matthew McCounaghey véghezvitt, női fronton megismétlődik majd. És valóban, mindent kihozott Reese Witherspoonból, amit csak lehetett, de az Oscarhoz mind a film, mind a színésznő kevés volt.

Előrebocsátom, hogy vannak fenntartásaim ezzel a filmmel, de egyben csodálom is, mert végig azon gondolkodtam, hogy ha ezt az egész sztorit egy Coelho-könyvben olvasom (vagy inkább nem olvasom), akkor sugárban hányok. Jean-Marc Vallée és Reese Witherspoon kettőse mégis meg tudta oldani úgy ezt a történetet, hogy ne legyen giccses. A film egyébként nem Coelho, hanem Cheryl Strayed könyvén alapul, aki saját történetét írta meg, erre a forgatókönyvre csapott le Reese Witherspoon szinte azonnal, mert nagyon tetszett neki a sztori, - az önmagát megtisztító, ezerkilométeres zarándoklaton keresztül kereső nő. Tőlem távol állnak az önmagunkat kereső történetek, mert nem tudom elképzelni, miért lennék attól jobb ember, hogy legyalogolok ezer kilométert. Ha egyszer legyalogolok majd ezer kilométert, az azért lesz, mert mondjuk szeretek gyalogolni.

A zarándoklat a mi keresztény kultúrkörünkben mindig a megtisztuláshoz vezető út, a megtisztulásért pedig ugye szenvedni kell. Így van ez a Vadon főszeplőjével, Chery Strayeddel is, aki annyira elvesztette a talajt a lába alól anyja korai és váratlan halála után, hogy egyre mélyebbre csúszik, míg végül csak a szex és a heroin jelent neki bármi örömet. Nagyjából mindenkivel lefekszik, aki szembe jön, azt sem tudja, kitől esik teherbe, és a házasságát sem tudja megmenteni, annak ellenére, hogy szerette a férjét. Úgy érzi, csak akkor sikerül új életet kezdeni, ha véghez visz valami nagyon nagy dolgot, amit nem ad fel. Így talál rá a Pacific Crest Trailre, ami kicsit olyan, mint a mi országos Kéktúránk, csak egyrészt a miénk egy sokkal kisebb ország, másrészt nincsenek benne sivatagok meg sziklás hegyek, sőt hegyek se nagyon.

Az Amerika nyugati partján végigvezető Pacific Crest Trail 4286 km hosszú, a kanadai határtól vezet egészen a mexikói határig. Ennek kicsit kevesebb mint a felét vállalja be vezeklés címén főhősnőnk, és a háromhónapos úton végiggondolja gyerekkorát, anyjához és volt férjéhez fűződő viszonyát, úgy érzi, újra meg kell találnia önmagát, azt a nőt, amilyennek az anyja szerette volna, hogy ő legyen. Ugye, mennyire közhelyesen hangzik? És ha ez még nem lenne elég, ebben a sztoriban tényleg minden van: lovak, tüdőrák, abortusz, gyermekeit erején felül, de mégis vidáman nevelő anyuka, sőt, még költészet és versek is!

Hatalmas bravúr, hogy ennek ellenére mégsem úszik a film a nyáltengerben, sőt lett belőle egy kifejezetten kellemes alkotás. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az elmélyedés, a visszaemlékezés, és a pokol mély bugyrainak megjárása mellett legalább ugyanolyan fontos benne a jelen ábrázolása, így a Vadon sokszor átmegy szimpla kalandfilmbe. Hogyan verjünk sátrat a szélben, hogyan rakjunk tüzet, hogyan jussunk főtt ételhez, mit csináljunk, ha találkozunk egy csörgőkígyóval, és úgy általában, mi a fenét vigyünk magunkkal egy ezermérföldes útra? Cheryl közben más túrázókkal is találkozik, ami szintén szórakoztató epizódokat jelent a filmben.

Míg a Mielőtt meghaltamban McConaughey átváltozása volt a hatalmas bravúr, itt meg éppen az a pláne, hogy Witherspoon csöppet sem változott meg a szerep kedvéért. Pont olyan maradt, amilyen a film előtt lehetett, nem fogyott le egy dekát sem, sőt a film egy jelenetében még le is vetkőzik, és megmutatja, milyen egy olyan nőnek a hasa, aki megszült már 2-3 gyereket. Van, aki egyébként pont ezt veti Witherspoon szemére, hogy teljesen önmagát adja, és ezért nem lesz hiteles a film. Ő ugyanis nem egy elszállt, vidéki hippi, és nem is tud annak tűnni.

Ami teljesen értelmetlen a filmben, az a zene. Olyan szinten old school, hogy még egy magamfajta, zenéhez nem annyira értő nézőt is fejbevág a Portishead és a Glory Box. Ráadásul nincs összhangban a filmmel, így sajnos ez is csak az anya révén felbukkanó hippiszálat erősíti. A Vadon egy meglehetősen hullámzó film lett, és az valószínűleg annak köszönhető, hogy ez leginkább Reese Witherspoon filmje. Sem Jean-Marc Vallée, sem a forgatókönyvet jegyző Nick Hornby nem érezte annyira magáénak, mint Witherspoon, ő akart ebből mindenképpen filmet csinálni. Így aztán vannak is olyan pillantok, amikor az egész magával ragad, de azért bőven van olyan is, amikor meg nem.