Index Vakbarát Hírportál

Neill, a robot lejátssza a reppereidet

020
2015.03.07. 10:01

Kedves Neill,

Már bocs, hogy így ismeretlenül leneillezlek, de nagyjából egyívásúak vagyunk. Meg aztán, éppen rohadt pipa vagyok rád, csak nem foglak magázva anyázni. Szerda este megnéztem az új filmedet. Hát, barátom, ekkora fost rég láttam (na jó, nem olyan régen, mert idén már végigszenvedtem Wachowskiék legújabb borzalmát is, de rég rossz, ha már mérlegelni kell, az volt szörnyűbb, vagy amit te műveltél).

Chappie - magyar szinkronos előzetes #2 (16)

Jó, nekem a District 9-oddal is voltak gondjaim, de az még egész jó film volt, csak a végefelé dobtad be kicsit a gyeplőt a lovak közé. De az látszott, hogy fasza rendező vagy tök sajátos látásmóddal és technikával, és érdemes lesz rád figyelni. Aztán jött az Elysium – Zárt világ, ami jól indult megint, de aztán a látvány sem tudta menteni azt a szájbarágósan ostoba forgatókönyvet, amit összecsaptál. És most itt van ez a Chappie, ami annyival trébb az Elysiumnál, amennyivel az volt bénább a District 9-nál. És te rendezed a következő Alien-filmet, az úristen irgalmazzon nekünk. Ha így folytatod a lejtmenetet, egy karriergyilkos, emberemlékezetig szarnak mondott, Transformers-4-szar, sőt 2004-es-Macskanő-szar film lesz. Senki nem akarja, hogy ez bekövetkezzen, csak mi, filmnézők nem sokat tehetünk, hogy ezt megakadályozzuk. A magam két (dél-afrikai) centjét azért hozzátenném az ügyhöz; leírom, hol kúrtad el nagyon a Chappie-t, igyekszem konstruktív tanácsok formájában.

Ne írj forgatókönyvet. Vagy nem értesz hozzá, vagy nincs önfegyelmed, de a jelek szerint sokan vannak, akik nálad sokkal jobban csinálják. A Chappie elképesztően buta film, ami elég vicces annak fényében, hogy egy öntudatra ébredt mesterséges intelligencia a címszereplője. De komolyan, ezeket a dialógusokat egy B-film dramaturgja áthúzná pirossal. Sok eredetiség sincs benne: érző robot, amit (akit?) el akar kapni a gyártója – nem véletlenül hasonlították többen már előre a Rövidzárlathoz. Rendben, az kicsit csavar a dolgon, hogy a robot haverjai maguk is rosszfiúk (bár ezt a szálat jól elcseszted a színészválasztással, de erről majd később), viszont a morális dilemmákat, amiket felvetettél, nem tudtad megoldani, de még kibontani sem. Erről jut eszembe:

A sci-fiből ajánlom figyelmedbe a „sci”-t. Vagyis nem árt, ha nem totál blődség a háttér, amire minden más épül. Spoilerezni nem akarok, de a végén, amikor az egész cselekményt nyakszirten vágod a röhejes megoldással, aztán a cselekmény hulláját még egy izzadságszagú csavarral meg is gyalázod, és amikor az ember azt hinné, hogy már nincs lejjebb, még bedobod az utolsó, minden korábbinál debilebb jelenetet – szóval erre kevesen képesek, minden elismerésem. Ennél még Spielbergtől is jobb volt a Mesterkélt... oppardon, Mesterséges értelem vége.

Kevesebb melodrámát. Mindig is hajlamos voltál rá, tudjuk a District 9 vége óta, de a Chappie-ben aztán kicsit sem fogtad vissza magad. Ezt a sok művi nagyhalált, apám! Persze, itt jön elő a forgatókönyvíró képességeid problémája – normális drámához normális előkészítés kellene normális párbeszédekkel –, de azért a rendezéssel is rátettél egy lapát giccset. Aminek egyik leglátványosabb jele, hogy erősen kezded túlhasználni a lassított jeleneteket. Ne akarj már john woo-bb lenni John Woo-nál, mert ha így folytatod, nálad is lassított galambok fognak röpködni feszületek előtt, aztán nesze neked, sajátos látásmód.

Jobban dugd el a termékmegjelenítéseket. Értem, hogy a Sony stúdiója karolta fel a filmed, de azért elég nevetséges, hogy a gengszterek stócban pakolják jobbra-balra a PlayStation 4-eket, és mindenki Vaio laptopokat használ (miközben a Vaio már nem is Sonyé, lol). Az energiaitalos jelenetért meg szégyellje magát mindenki, akinek köze volt hozzá. De a legnagyobb termékmegjelenítés, ami a te bűnöd, a Die Antwoord.

Chappie

  • Port.hu: 6,2 csillag
  • IMDb: 7,4 pont
  • Rotten Tomatoes: 30%
  • Metacritic 40%
  • Index-ítélet: 3/10

Használj színészeket (duh). És ezzel elérkeztünk a film egyik legnagyobb problémájához. Oké, hogy ismered ezt a mostanában annyira divatos zenekart, meg földijeid, jó neked, de ezen a szinten, ahol te vagy, már nagyon ciki haverokat beprotekciózni a filmedbe. Érted, nekem is van például egy kiváló műfordító haverom, a Viktor, aki Gaimant meg Miéville-t magyarít magas színvonalon, de nem kérem fel, hogy jöjjön el velem mondjuk egy koncertkritikához fotózni a Szigetre, pedig biztos csapatnánk egy jót utána. És tudod, miért nem? Mert Viktor nem ért a fotózáshoz. Ahogy a te haverjaid, Ninja és Yo-Landi sem értenek a színészkedéshez. Ráadásul a filmben is így hívják őket – mintha Ganxsta Zolee egy Zolee nevű gengsztert játszana, eszem megáll. Azt a ripacskodást, amit művelnek, egy kistérségi hakni közönsége kifütyülné, cseszd meg, a robot lejátssza őket! Meg aztán ott van kontrasztnak a vállalatvezetőt játszó Sigourney Weaver, de még inkább Hugh Jackman, akinek végre megadatik egy negatív szerep, és fürdőzik benne – na, ők színészek. Egy túlhájpolt repbanda tagjai – nem színészek. Annyira nem, hogy a következő Arany Málnára is esélyesek.

Végül: vedd körül magad emberekkel, akik a kezedre csapnak. A fentiek is mutatják, hogy te vagy nem ismered vagy nem akarod alkalmazni a művészkörökben gyakran hangoztatott „murder your darlings” elvet, azaz nem a nézőnek dolgozol, hanem a saját kedvenceidet akarod viszontlátni a vásznon, és látszik, hogy az önszerkesztés nem megy. Kell melléd egy vagy több szigorú producer (nagyon remélem, hogy az Alien-brand körül azért legyeskedik majd néhány), rendes forgatókönyvíró, script doctor, dramaturg, satöbbi – meg persze az, hogy hallgass is rájuk, szóval nem tudom, szakmai alázattal hogy állsz, de legalább ebben a kérdésben tarts majd önvizsgálatot.

Sajnálnám amúgy, ha eltűnnél a süllyesztőben (jó, attól még messze vagy), mert az a Chappie-n is látszik, hogy van tehetséged. Az a robot egy fél pillanatra sem esik le a vászonról, baromi jól megcsináltátok, és ez biztos nem kizárólag az effektesek érdeme. Pedig ezúttal csak 50 millió dodó volt a filmre (jóval kevesebb, mint az Elysiumra), és volt pár jelenet, amit tátott szájjal néztem. De a pályaíved alapján sajnos egyelőre jó úton jársz, hogy te legyél a 2010-es évek M. Night Shyamalanje. Drukkolok, hogy ne így legyen, és bármennyire is tartok az Alien-filmedtől, titkon abban bízom, hogy szépítesz vele egy óriásit. Nagyon remélem, hogy ez fog történni, és megint filmet rendezel majd, nem kétórás videoklipet.

Üdvözlettel,

Egy filmrajongó, aki amúgy imádja a sci-fit és a mesterséges intelligenciás sztorikat

Utóirat a magyar változat munkatársainak: Nincs olyan, hogy „titánium”. Az angol titanium fordítása titán, így hívják az elemet, és esetleg titánötvözet lehetett volna még a filmben többször elhangzó fém. Értem, hogy szótagszámra a titánium volt kényelmes, de az uránt sem hívjuk urániumnak. A szinkron amúgy passzol a repperek ripacskodásához.