Olivier Nakache és Eric Toledano belenyúlt a tutiba pár évvel ezelőtt, a gazdag rasszistáról és a mellé kirendelt színesbőrű ápolóról szóló Életrevalók című filmjük nézettségi rekordot döntött, Hollywood kapkodott a remake jogaiért, Aranyglóbuszra jelölték, és folyamatosan jártak Los Angeles-i találkozókra, hogy nagy hatalmú producerekkel beszéljék át a jövőjüket. 

Az addig elég jelentéktelen vígjátékokat készítő rendezők lába előtt hevert a világ, nekik azonban nem szállt a fejükbe a hírnév, inkább leforgatták Franciaországban a Sambát, a főszerepben az Életrevalókban feltűnő, ma Franciaországban az első számú sztárnak számító Omar Sy-jal és a vígjátékokban nem gyakran megforduló Charlotte Gainsbourg-ral. A Samba egy afrikai bevándolóról szól, aki egyre nyomorultabb állásokba kényszerül Párizsban, de egy percre sem veszíti el a jókedvét és az optimizmusát, Gainsbourg a hozzá kirendelt bevándorlási tanácsadót játssza. 

Nakache és Toledano filmje könnyed szórakozás, annak ellenére, hogy súlyos dolgokról szól, de szerencsére egyszer sem akarják kőkemény szociodrámaként bemutatni. Franciaországban ez is nagy siker lett, de nem annyira kirobbanó, mint az Életrevalók. Többek között erről beszélgettünk Eric Toledanóval egy párizsi kerekasztal-interjún.

Honnan jött a Samba ötlete?

New Yorkban voltam egy fesztivál és eléggé kikészített a jetlag. Mindig nagyon korán felkelek. Lementem reggelizni és láttam egy lányt, neki is ugyanez volt a baja, elkezdtünk kávézni és beszélgetni, és kérdezte, hogy mi a következő filmünk. Mondtam, hogy még nem tudom, de nagyon érdekelnek azok az emberek, akik Franciaországban élnek, de papíron nem léteznek. Akárhányszor elmegyek egy konyha előtt Párizsban, mindig ugyanazok az emberek állnak előtte. Pakisztánból, Sri Lankáról, Afrikából. Cigiznek, mindig konyhai ruhában. Mindig is érdekelt, hogy kik ők, honnan jöttek és mi a történetük. Hogy dönti el valaki, hogy Afrikából átjön Európába? Elmondtam a lánynak ezt, és mondta, hogy a nővére pont erről írt egy könyvet. A könyv címe Samba. Két héttel később el is olvastam. Egyáltalán nem volt vígjáték. 

Olivier és én felhívtuk az írót és megkérdeztük, hogy megváltoztathatunk-e benne mindent. Azt mondta, hogy igen, de velem együtt. Belement abba, hogy belevigyük a mi tipikus komédiánkat. A könyvben nincsen Charlotte figurája, de úgy döntöttünk, hogy beleviszünk egy romantikus szálat. Hogy legyen egyszerre romantikus vígjáték, társadalmi vígjáték, dráma, hogy legyen minden egy filmben.

Természetes volt, hogy Omar Sy-t kérik fel megint a főszerepre?

Vele kezdtük a karrierünket. Az első rövidfilmünket is vele forgattuk, aztán az Életrevalókkal eljutottunk a világ tetejére együtt. Öt filmet forgattunk, négyet vele, de úgy érzem, hogy vége lett egy korszaknak. Már Amerikában él, nagy stúdiókkal dolgozik. Azóta ő lett a legnagyobb sztár Franciaországban. Ha egy újság megkérdezi az olvasóit, hogy ki a kedvenc színész, mindig Omar Sy-t mondják. De Hollywood elragadta, szerepelt az új X-Menben, lesz az új Jurassic Parkban. Amikor az előbbit forgatta, akkor beszéltem vele, azt mondta, hogy ha a gyerekei látnák, akkor nagyon szégyellné magát, mert egész nap egy zöld háttér előtt áll, egy teniszlabdához beszél és azt kiabálja, hogy „Tűz! Tűz!”.

Charlotte Gainsbourgot sem szokás romantikus filmekben látni.

Az Egyesült Államokban sokszor kérdezték, hogy miért pont őt válaszottuk. Franciaországban senki sem akadt ki rajta, ő itt egy ikon. Egyrészt az egyik legnagyobb francia énekes lánya, másrészt pedig a legnagyobb színészekkel és rendezőkkel dolgozott már együtt. Az egyik legjobb színészünk.

Mi a közös az Életrevalókkal?

Véleményem szerint egy rendező mindig ugyanarról beszél. Ott van Woody Allen például, az ő filmjei a szexről, Istenről, vallásról és a pszichoanalízisről szólnak. Mi is mindig ugyanarra fókuszálunk, az emberek egymásra találására. Két ember, akik nagyon messze vannak egymástól, de a film végére megtalálják a közös hangot. Mindkettőjük tud valamit nyújtani a másiknak.

Közben pedig a műfajokat is ugyanúgy keverjük. Nem tudom, önöknél hogy van, de Franciaországban van egy olyan nézet, hogy kétféle film létezik: a komoly művészfilm és a vígjáték. És az utóbbit mindig olcsónak tartják a szakemberek. Közben pedig ott vannak például az olasz vígjátékok, például Dino Frizzitól vagy Vittorio Gasmantól, amik bebizonyították, hogy lehet keverni a drámát és a vígjátékot is.

Az Életrevalók sikere segített abban, hogy elkészítsenek egy filmet egy papír nélküli bevándorlóról?

Persze. Ha két évvel ezelőtt egy olyan filmre kerestünk volna pénzt, ami azokról az emberekről szól, akiket mindenki megvet a társadalomban, akkor senki sem adott volna. A Sambát 3 millióan látták, tavaly az öt legtöbb pénzt hozó filmek egyike volt Franciaországban, egy olyan országban, ahol évente 500 filmet gyártanak. Szóval az alaphelyzethez képest ebből is kihoztuk a maximumot. De ez főleg a témának és Omar Sy-nek köszönhető. Sy és a mi népszerűségünket arra használtuk, hogy arról beszéljünk, amiről szeretnénk.

Nem félnek attól, hogy önök lesznek örökre azok, akik az Életrevalókat készítették?

Hadd mondjam el, hogy ha így is lesz, ennél vannak azért sokkal komolyabb problémák az életben. Szerintem A némafilmes rendezőjének, az Oscarokat kapó Michel Hazanaviciusnak több baja van. De a Sambával az is volt a célunk, hogy azt mondjuk: ha valaki az Életrevalók 2-t várja, akkor inkább ne is jöjjön el megnézni. A marketinggel lemásolhattuk volna azt a filmet, de valami mást akartunk inkább, valami komolyabbat.

Erről a váltásról szól a Samba legelső jelenete is (ez egy hosszú beállítás, ami egy szálloda műsorától eljut pár perc alatt a konyhában mosogató főszereplőig – KD). Mindenki arra volt kíváncsi, hogy mit változtattuk meg az Életrevalók óta. Amikor a néző először meglátja a benne táncosokat, arra gondolhat, hogy na igen, ez egy teljesen más film, ez lehetne A nagy Gatsby is. Aztán tőlük eljutunk a ranglétra legalsó pontjára, Sambára. Szóval becsapunk mindenkit, mert ugyanazon maradtunk, mi erről az emberről akarunk mesélni, nem a partiról.

Mi következik a Samba után?

Még tart a film sajtókörútja, de sok tervünk van. Én szeretnék fiatalokról forgatni, a barátságukról, hogy mi volt az álmuk. Ez nagyon fontos film lenne. De a legutóbbi dolog, amit Olivierrel készítettünk, egy háromperces kisfilm volt, arról, hogy a fiatalok ne igyanak és vezessenek. Húszévesekkel forgattunk, és teljesen más volt az energiájuk, mint a mi generációnknak.

Hollywoodban nem akartak szerencsét próbálni?

Franciaországban nagyszerű a finanszírozás, egyedül rendezünk, senki nem szól bele, miénk az utolsó vágás joga minden esetben. Az Életrevalók nagy sikere után megjártuk Hollywoodot, találkoztunk pár színésszel, mindenki nagyon kedves volt, nagyon jó hangulatúakat kávéztunk a leghíresebb színészekkel is. Találkoztam Steve Carrellel is, mert nagyon közel voltam egy filmhez, ami a Young At Heart című dokumentumfilmből készült volna, vele a főszerepben. (A Young At Heart egy szépkorúakból álló kórusról szól, a filmet játszották nálunk is pár éve a Titanicon – KD) Aztán rájöttünk, hogy 2012-ben volt a Dal Marionnak című film, és hagytuk az egészet. De a nagy körmenet után inkább hazajöttünk. Itt szabadok vagyunk. 

Az Életrevalók remake-je hogy áll?

Készül. Colin Firth és Kevin Hart lesznek a főszereplők. De mi semmilyen formában nem veszünk részt, csak egy szerződést írtunk alá, hogy nem térhetnek el az Életrevalók alapjául szolgáló igaz történettől. Azt is beleírtuk a szerződésbe, hogy nem lehet a remake túl nyálas. Ehhez ragaszkodunk.