Index Vakbarát Hírportál

Vízibiciklivel startol a mozikban a Balaton Method

MŰVÉSZ
2015.03.26. 09:31

Szinte napra pontosan az Indiegogo-kampány befejezése után 1 évvel, csütörtökön kerül mozikba a Balaton Method c. zenés film. A közösségi finanszírozás bevonásával készült alkotás egyelőre csak néhány fővárosi moziban látható, de hamarosan indul a vidéki turné is.

A balatoni zenés filmről már mi is többször írtunk, sőt jártunk a forgatáson is. A Balaton Method a pár évvel ezelőtt működő Kodály Method című klipsorozat folytatása, vagyis inkább nagyfilmes változata. A Balaton Method egyszerre zenés film és dokumentumfilm, az előadóknak készített videók közé átkötő jeleneteket is forgatott a stáb. A klipeknél mindig az volt a szándék, hogy a Balaton vagy a balatoni hangulat valamilyen ikonikus helyszínét használják.

“Egy júliustól januárig forgó, több évszakos film lett a végeredmény, melynek különlegessége, hogy főleg egysnittes jelenetekből áll, és a zenét minden esetben élőben rögzítették, több száz zenész vendégművész közreműködésével. A filmben olyan zenekarok bukkannak fel, mint a Quimby, a Middlemist Red, a Fran Palermo, a Bin-Jip vagy épp a Subscribe. Akkezdet Phiai és a Punnany Massif ráadásul vadonatúj számot készítettek a filmhez – utóbbi január óta már fenn van a neten és 200 ezer nézőnél jár” - mondja Szimler Bálint rendező.

A saját forgalmazásban mozikba kerülő film kezdetben a Toldiban, a Művészben és a Corvinban látható. Az alkotók ennek örömére a három mozihoz úsztatták a nyár és a film egyik szimbólumát, egy vízibiciklit, hisz a film nyitójelenete vízibicikliken játszódik, így stílszerűen a forgalmazást is ezzel akarták indítani. A Pesten Hallottam Facebook-csoportban azonban már megelőzték őket és négyezer lájk fölött jár egy fotó, amit egy járókelő lőtt a Corvin előtt parkoló vízibicikliről.

A fővárosi mozik után hamarosan máshol is látható lesz a Balaton Mehod, és talán az ominózus vízibicikli is. “Már biztos, hogy vidéken és a határon túli városokban is lesznek vetítések, ugyanis a Filmalap is mögénk állt, és így sokkal nagyobb közönség elé tudjuk majd tárni a Balaton Methodot a következő hónapok során.” – mondja Osváth Gábor producer. Természetesen a nyáron a Balatont is körbejárja majd a film, a Nagyon Balaton programsorozat részeként különleges vetítéseket is terveznek az alkotók.