Angélique a francia-német határ különös atmoszférájában bárhoszteszként dolgozik, miközben már erősen öregszik. Hatvan felé jár, de inkább nyolcvannak néz ki. Egész életében bárokban táncolt, férfiak ünnepelték, zsebbe fizették, csak magával törődött, és elég nehéz feldolgoznia, hogy egyre inkább eljár felette az idő, még akkor is, ha sok fiatal pasi bukik az idősebb anyuka-típusokra. Angelique élete aztán egyszer csak hirtelen fordulatot vesz, mikor egy régi, korban is hozzáillő kuncsaft, Michel szerelmet vall neki, sőt gyorsan meg is kéri a kezét. A nő nem tudja mit tegyen, képes lenne-e otthagyni a mulató világát, de végül győz a józan ész, és elfogadja Michel ajánlatát.

A bárban lévő apró szobájából egy nagy házba költözik, ahol nem rajongják körül többé a férfiak, viszont házimunkát kell végeznie. Michel végtelenül szerelmes Angélique-be, és nekem itt jött az első bökkenő a filmbeni, hogy egy ilyen egyszerű, nyugdíjas bányász, aki leginkább a haverokkal szeret sörözni, miért szeret bele egy ennyire csúnya, még a koránál is idősebbnek kinéző, alkoholista nőbe.

Angelique nem is próbál megváltozni, továbbra is felékszerezve, borzasztó sminkben és leopárd mintás zakóban és leggingsekben jár. Viszont valóban megpróbálja összerakni az életét, hirtelen minden idejét három gyerekével és unokáival tölti, bár eddig rájuk sem nézett. Hamarosan kiderül, hogy van még egy lánya, akit tíz éve nem látott, és aki nevelőszülőknél van, Angélique most rászánja magét, és vele is felveszi a kapcsolatot, meg is lesz a nagy összeborulás. Mindeközben azonban az egész családegyesítést anyagilag finanszírozó Michelről semmit nem tudunk meg. Neki van családja? Hogyan képzeli a jövőt? Egyáltalán mi fogta meg az idős táncosnőben, mit vár tőle?

A Party Girl története pont az, aminek hangzik, egy időskori Pretty Woman, csak hát mivel francia filmről van szó, az ember tudja, hogy nem az lesz a vége, hanem pont az ellenkezője. És ettől az egész film rettentően tétnélküli lesz.

Ami a sztori helyett elviszi a filmet, az a szereplők. Pikáns adalék a filmhez, hogy a film egyik készítője, Samuel Theis a saját családját szerepelteti, - mindenki a saját nevén is jelenik meg, köztük a főszereplő Angélique Litzenburger, és az ő gyerekei. Mindenki nagyon jól nyomja végig a szerepét, amikor Samuel Theis beesik közéjük Párizsból, annyira kilóg, hogy nem is lesz hiteles. Ami ugyanis mélyen meghatározza a filmet, az a határvidéken lévő, hihetetlenül izgalmas szociokulturális közeg, aminek a létezéséről én eddig semmit nem tudtam, és ami nem hasonlít sem Franciaországhoz, sem Németországhoz. Egy kifejezetten lepukkant, kétnyelvű vidék, ahol kicsi lakásokban és még kisebb, málladozó belső udvarokban élik a helyiek életüket. Számomra ez volt a legérdekesebb dolog a filmben, emellett még a kanadai Chinawoman zenéje dobja fel a filmet.

A Party Girl igen jól szerepelt tavaly a Cannes-i filmfesztiválon, a közönség állva ünnepelte, és el is vitte az Un Certain Regard kategória Együttes díját, és egyéb fesztiválokon is zsebelt be díjakat. Ami nem csoda, hiszen egy témaválasztásában is jó drámáról van szó, ami összességében azonban kissé unalmas.