Index Vakbarát Hírportál

Andy Vajna: 2018-ig biztosan maradok

2015.05.18. 11:03

Cannes-ban nyilatkozott Andy Vajna, akit a Screen Daily nevű magazin idéz. A producer azt mondta, 2018-ig biztosan marad a Nemzeti Filmalap élén, hogy újjászervezze a magyar filmgyártást, „és eltakarítsa a felfordulást”, amit az MMKA hagyott maga után.

A lap kiemeli, hogy a Nemzeti Filmalap támogatta a Cannes-ban most nagy sikerrel játszott és sokak által méltatott Saul fia című filmet, ami Nemes Jeles László első játékfilmje. Emellett megemlékeznek arról is, hogy tavaly szintén nagy sikerrel futott Cannes-ban Mundruczó Kornél filmje, a Fehér isten, amit szintén a Vajna-féle Filmalap támogatott.

Vajna a lapnak azt nyilatkozta, hogy stratégiájuk kettős: egyrészt szeretnék továbbra is támogatni a fesztiválszereplésekre esélyes filmeket, de egyúttal azokat a közönségfilmeket is, amelyek otthon nézőre találnak. Vajna szerint máris megváltoztatták egy kicsit a világ véleményét a magyar moziról.

Vajna elmondta, nagyon sokan támadták, amikor elfoglalta a posztját. „Azt mondták hogy mi a fenét keres ez itt. Minek jön Hollywood Budapestre?” Most azonban már reméli, hogy „meggyőzte a kétkedőket, és inkább azt kérdezik: mi lesz velünk ha elmegy?” Vajna szerint a filmes közösség kezd rájönni, hogy a Filmalap „nem ellenség, azért vagyunk, hogy támogassuk és segítsük őket.”

Cannes-ban Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója is nyilatkozott, aki elmondta, továbbra is szívesen jönnek a külföldi produkciók Magyarországra. Többek között Tom Cruise új filmje, és a Bourne-sorozat ötödik része is itt fog forogni.