Gaspar Noé az előző két filmjével már bizonyította, hogy szeret kísérletezni és a durva jelenetektől sem retten vissza. A Visszafordíthatalan elején egy poroltóval pépesre verik egy csávó fejét, Monica Beluccit pedig egy ciccegő neon fényében hosszú percekig erőszakolják egy aluljáróban. A második filmjében, az Enter the voidban, feltalált egy új nézőpontot, az ún. pina-nézőpontot, amikor belülről, egy vagina belsejéből mutatta be a ki-be húzogatott hímtagot. Szóval ilyen előzmények után persze, hogy nagyon vártuk az új filmjét, amelynek nemes egyszerűséggel Love, azaz Szerelem a címe, és a Cannes-i Filmfesztiválon vetítették a Midnight Screening programban.

Jó nagy tömeg gyűlt össze a fesztivál legnagyobb vetítője előtt: idén a Love premierjére álltam sorba a legtöbbet, pedig éjjel negyed egyre volt kiírva, és úgy háromnegyedkor el is keződött. A vörös szőnyeges felvonuláson mindenki megrökönyödött, ugyanis azon a vörös szőnyegen, ahol a nőknek tilos magas sarkú cipő nélkül vonulni, a film főszereplője, Aomi Muyock  két kitört foggal jelent meg, és még mindig nem sikerült kideríteni, hogy mi is történt vele, a filmben ugyanis teljesen egészséges és ép fogai vannak, semmiféle összefüggés nincs a film explicit témája és a fogazás között.

Merthogy a Love egy művészpornó, ebben ne legyen félreértés. Már az első jelenetből egyértelmű: ugyanis hosszú percekig nézzük, ahogyan a két főszereplő egy szépen bevilágított jelenetben kézzel elégíti ki egymást. A pénisz és az ejakuláció még mindig tabunak számít a filmekben, a Love sem számíthat semmi jóra a korhatárbesorolásnál: rengeteg álló farkat, orális szexet és lövellést láthatunk a szinte megszokottnak tekinthető szexjelenetek mellett, amiben van édeshármas és swinger club is.

A Love kapcsán mindenki azzal viccelődött a vetítés előtt, hogy a 3D-s filmben biztos lesz egy olyan vizuális poén, amikor a közönség arcára fröccsentenek majd, és ez a jóslat olyannyira bevált, hogy a film konkrétan arra van kihegyezve, hogy az egyik kézimunka végén (elég sok van belőle a filmben) kilövell a vászonról a cucc. Én ezen nevettem, de nekem furcsa humorom van, és Gaspar Noé munkáival kapcsolatban is elfogult lehetek, mert a fesztiválon szinte teljes a konszenzus abban, hogy a Love egy nagyon éretlen rendező munkája a szexről és a szerelemről.

A főszereplő fiú egy filmrendező, aki arról szeretne egy érzéki filmet csinálni, hogy a szex és a szerelem milyen kapcsolatban vannak - és ilyen értelembem szerintem a Love sikerrel járt, szépen végigmegy egy kapcsolat stációin, az első mámoros együttléttől a mechanikus dugattyúzásig, majd a swinger klubok és a sextoyok világába is megvan a kötelező kirándulás. De a végére ezt a filmet is megunta a rendezője, és valami zavaros baromságot biggyesztett a végére, amit akár simán le is vághatna.

A Lovenak ugyanis ez olyannyira nem végleges verziója, hogy még a feliratok sem voltak készen, úgyhogy nagy valószínűséggel még változni (és javulni) fog a film, mire elér Magyarországra, ahol fogalmam sincs hol lehet majd megnézni, az ilyen besorolású filmeket ugyanis csak 10 óra után lehet vetíteni, multiplexekbe viszont nem kerülhet, és még magasabb adóteher is sújtja. Amit viszont nem lehet visszacsinálni sehogyan sem: az a szereplőválasztás. Biztos nehéz volt ennyire bevállalós színészeket találni, de sem a férfi, sem a női szereplő nem játszik annyira jól a nem szexes részekben, és nekem, Paz de la Huerta legnagyobb hazai rajongójának nagyon fájdalmas belegondolni abba, mennyivel jobb film lehetett volna a Love vele a főszerepben.

Vicces egyébként belegondolni, hogy Noé milyen régóta dolgozik ezen a terven, és mennyivel másképpen alakult volna az egész karrierje, ha ezzel, és nem a Visszafordíthatatlannal mutatkozik be. Most ez a film még úgy ahogy elmegy, a rajongók még érdeklődve figyelik, de azért következőnek már valami vizuálisan vagy dramaturgiailag meghökkentőt kell gurítania, hogy ne írják le teljesen.

A Love-t hamarosan bemutatják Magyarországon is, a rendezővel készült interjút is akkor olvashatják majd.