Régen minden jobb volt! Hollywoodban még voltak eredeti ötletek, nem csak a könyvadaptációkat meg szuperhősös szarságokat ontották!

Ugye ismerős? Néha belőlem is előtör, pedig régen egyáltalán nem volt minden jobb, és ugyanúgy bestseller ponyvák meg kalandos képregények alapján készültek a filmek, mint most. Csak akkoriban még nem volt ennyi filmes blog, ahol az ötletszegény Hollywoodot pocskondiázzák szakmányban. A képregényeken felnőtt, geek rendezőzsenik (mint amilyen Lucas és Spielberg is voltak) pedig bámulatos ügyességgel tudtak valami egészen új, eredeti világot alkotni abból a rengeteg ponyvából, képregényből és kalandfilmből, amikért gyerekkoruk óta rajongtak.

Régen minden jobb könyvadaptáció volt!

Azt ma már minden filmrajongó tudja, hogy a Majmok bolygója, a Rambo, a Ragyogás, A bárányok hallgatnak, a Száll a kakukk fészkére, az Apokalipszis most, a Szárnyas fejvadász, a Die Hard 1-2 és a Jurassic Park könyvadaptációk. És a cápás B-horrorok ősatyja, az 1975-ös A cápa is az: Peter Bencheley 1974-es A fehér cápájából készült, ami nálunk is megjelent a szép emlékű Albatrosz-sorozatban.

Spielberg saját bevallása szerint sosem szeretett olvasni, kivéve, ha képregényekről volt szó. Viszont mindig jó érzékkel csapott le a megfilmesíthető írásokra: a '71-es Párbaj szörnykamionos alapötletét egy pucér csajok közé rakott Playboy-novella adta neki, a '74-es Sugarlandi hajtóvadászat egy újságcikk alapján íródott, a Cápáról pedig állítólag már akkor tudta, hogy kasszasiker lesz belőle, amikor '74-ben ellopta a regényváltozat kefelevonatát az egyik Universal-főnök asztaláról.

A '70-es évekbeli interjúiban a rendező el is mondta: a regényt olvasva leginkább a tengeri szörnnyel rokonszenvezett, amiért az megzabálta a korrupt kisvárosi politikusokat meg a nyári szezon turistáit a halálesetek ellenére is lehúzó üzletembereket, de végzett a természetet kizsákmányoló, mániákus cápavadászokkal és a töketlen rendőrfőnököt felszarvazó, nőcsábász óceánográfussal is.

A fogyaszthatóbb történet érdekében azonban sok ponton finomított a gonoszok seregén. A cápaszakértőből szimpatikus hőst csinált, a főrendőrből pedig egy idealizált apafigurát - olyat, amilyen neki sosem volt a kertvárosi gyerekkora alatt, amikor a szülők állandó vitái és az utálatos lánytestvérei miatt egyedül volt kénytelen játszani a gumiszörnyeivel és a katonáival (ezek az alapmotívumok később persze az E.T.-ben, a Poltergeistben és a Jurassic Parkban is visszaköszöntek).

Igazi horror volt a cápahorror forgatása

Spielberg már gyerekként is imádta a horrort, annak ellenére, hogy félt a sötétben és rettegett az ágya alatt lapuló szörnyektől. Mesék a kriptából-képregényeket olvasott zseblámpával a takaró alatt, és bár a szülei megtiltották neki, megnézte A fekete lagúna szörnye című, Universal-klasszikust is, ami A cápa szörnyfilmes előképének is tekinthető. További érdekesség, hogy bár Spielberg tinédzserkora óta víziszonyos volt (akárcsak a film főhőse), és felnőttként is rettegett az olyan szörnyektől, mint amilyen a filmbéli nagy fehér cápa, huszonéves, kezdő rendezőként ragaszkodott hozzá, hogy igazi tengerparton forgassanak. Rosszabbul nem is dönthetett volna.

Míg a second unit stáb valódi cápákat filmezett a napfényes Ausztrália partjainál, Spielbergék a tervezett 52 helyett 155 napon át áztak és fáztak a műcápáikkal massachusetts-i Edgartown mellett. Az ekkor még kezdőnek számító Spielberg ugyanis pont akkor kezdte volna el a tengerparti forgatást, amikor az összes vitorlásrajongó Martha's Vineyardra utazott a jó szél miatt. A stáb egyetlen képkockát sem tudott úgy felvenni, hogy ne lógott volna be a képbe egy hajó, így heteket kellett várniuk, míg kiürült a partszakasz.

Az egyik forgatókönyvíró, Carl Gottlieb színészként is szerepelt a filmben (ő volt az Amity-i Hírmondó főszerkesztője), de Spielberg a forgatás alatt annyit variált a sztorival, hogy sokszor Gottliebnek éjszaka kellett lerövidítenie a jeleneteket (többek között a sajátját), másnap reggelre szétosztani és betanítani az új párbeszédeket, aztán természetesen eljátszani a saját jelenetét. A rendőrfőnök feleségét alakító Lorraine Gary meg is sértődött a szerepe megnyirbálásáért, Roy Schneider dührohamot kapott, Richard Dreyfuss pedig telepanaszolta a korabeli bulvársajtót:

Spielberg egy 12 éves, lelkes, de kibírhatatlan gyerek, aki akár az éjszaka közepén is képes jelentenként újra elmesélni a filmet. Akkor is, ha senki sem kíváncsi rá.

A forgatás szörnyűségeit Carl Gottlieb később a The Jaws Log című könyvében összegezte, amit Bryan Singer például a mai napig egy olyan filmes Bibliának tart, amit minden rendezőknek el kellene olvasnia.

A forgatás tényleg el volt átkozva: folyamatosan vihar hátráltatta a stábot, drága kamerák estek a vízbe, a műcápákat minden éjjel javítgatni kellett, és az összes hollywoodi újságíró ki akarta deríteni, hogy Spielberg igazi cápákkal forgat-e, vagy valami gagyi műszörnnyel, amit majd jól kiröhögnek a nézők. A mostoha körülmények miatt Spielberg az utolsó forgatási napokon már nem is mert a stábbal beszélni, mert azt hallotta, be fogják dobni a tengerbe, és majd az asszisztensével fejezik be a filmet.

Filmtörténeti mérföldkő született

Spielberg egyszer egy londoni interjúban beismerte, hogy szándékosan követte a régi horrorok és kosztümös drámák receptjét:

A cápa kiszámított mozi lett, minden vágás közben vigyorogtam magamban, mert tudtam, milyen hatást gyakorol majd a közönségre.

A rendező már fiatalon is a filmnyelv mestere volt, és ez számos pontot tetten érthető A cápában:

• Spielberg régi harcostársa, John Williams zeneszerző olyan kultikus témát írt a gyilkos cápa felbukkanásához, hogy azóta is ez a popkultúra legismertebb üldözőzenéje.
• A klasszikus, hitchcocki feszültségfokozás azért működik mesterien a filmben, mivel Spielberg az első órában egyszer sem mutatja meg a nagy fehér cápát. Az emberevést több nézőpontból is látjuk, de a szörnyeteget magát nem, és a későbbi feszültség is abból adódik, hogy a néző nagyon jól tudja: nem az elfogott macskacápa falta fel a film eleji bulizó lányt és a gumimatracos kisfiút.
• Spielberg zseniálisan tisztelgett bálványa, Hitchcock előtt, amikor a tengerparti jelenetben továbbfejlesztette a Szédülésből megismert dolly zoom technkiát. Azzal, hogy a sínen hátrafelé húzott kamera ráközelített Roy Scheiderre, azt a hatást érte el, hogy a főhős teljesen elveszettnek tűnik a végtelen homokparton.

Folytatásokat és játékcápákat szült az elképesztő siker

A Universal producerei rettegtek attól, hogy a film bukás lesz, a számok azonban végül Spielberget igazolták. A mindössze pármilliós büdzsével elkezdett, ám a reklámhadjárattal együtt több, mint 9 millió dollárba kerülő Cápa 470,6 millió dollárt kaszált a mozikban (ez még ma is jónak számítana), lenyomva ezzel a pénztáraknál a Kánikulai délutánt és a Rocky Horror Picture Show-t.

Bár Spielberg korábbi két filmjét, a Párbajt és A sugarlandi hajtóvadászatot szerették a kritikusok, A cápa lett az első igazi közönségfilmje. Ezzel ráadásul a Csillagok háborúját évekkel megelőzve ránk szabadította a blockbuster műfaját, vagyis az olyan nyári szuperprodukciókat, amire egyszerűen mindenki kíváncsi, mert annyi plakáton, fotón, újságban és interjúban felbukkan a premier előtt, hogy az ember ha akarna sem tudna elmenni mellette.

Hiába 40 éves, A cápa hatása a horror zsánerre a mai napig kihat. A film első utánzója Spielberg jóbarátja, Joe Dante volt, aki az 1978-as Piranhában egy egész gyilkos halrajjal kergette a bikinis lányokat, de A cápa dramaturgiáját követte Ridley Scott Alienje is, ahol szintén egy veszedelmes állkapcsú csúcsragadozó mészárolta az embereket. James Cameron korai filmjeiben, a Piranha 2-ben és A bolygó neve: Halálban is egyértelmű a párhuzam, de a legnyilvánvalóbb hatást a mai napig tonnaszámra készülő, cápás ZS-horrorokra gyakorolta a film: a szörnyfóbiás, víziszonyos Spielberg nélkül ma nem lenne Sharknado, Sand Sharks és 2-Headed Shark Attack sem.

A cikkhez az IMDb-információk és a Variety cikkei mellett John Baxter Spielberg-életrajzát és Ben Gordon A siker listája című könyvét is felhasználtam.